100 éve halt meg Ferenc József [19.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

ferenc_jozsef1.jpgNovember 21-én éppen 100 éve annak, hogy Ferenc József (1830-1916), aki egyike volt Európa leghosszabb ideig trónon lévő uralkodóinak, elhalálozott. Ferenc József hatása a magyar történelemre igen jelentősnek mondható, hiszen az 1848/49-es forradalom és szabadságharctól (1848 decemberétől) egészen az első világháború közepéig, 68 éven keresztül irányította hazánk bel-, és külpolitikáját. Bár megtorolta szabadságküzdelmünket, de 1867-ben lehetővé tette a kiegyezést, majd a dualizmus fél évszázadában keretek közé szorított módon, részleges önállóságot biztosított a magyar állam, a magyar gazdaság és a magyar parlamentarizmus kibontakozásához. Magánélete válságokkal teli volt ugyan, de katonás természete, vallásossága mindig átsegítette őt a nehézségeken. De ki is volt valójában az ember a mindig viselt egyenruha mögött?

Édesapja Habsburg–Lotaringiai Ferenc Károly főherceg (1802–1878) volt, édesanyja Zsófia főhercegné (1805–1872). Ferenc József a család első gyermekeként született 1830 augusztus 18-án. V. Ferdinánd trónra léptekor már mindenki Ferenc Józsefet, az új uralkodó unokaöccsét tekintette a trón örökösének. Iskolai éveit tekintve tanítói közt több magyar is akadt. Például Rauscher József, a bécsi keleti akadémia igazgatója, később bécsi érsek, Hauslab Ferenc ezredes, később tábornok és jogi tanítója Pilgrim János államtanácsos a tanítók egész ármádiájával; köztük volt Gáspár András, a későbbi honvédtábornok, aki huszáros lovaglásra tanította és ennek köszönhette, hogy Világos után nem végezték ki. Ferenc József könnyen tanult, vagy legalább is biztosan, ami rendszerető és kötelességtudó természetéből következett; a nyelveket is gyorsan elsajátította.

Később Ferenc József politikai nevelését átvette Metternich kancellár, akit a fiatal herceg minden vasárnap fölkeresett hivatalában, s aki folyton azt véste a tanítvány lelkébe, hogy a népszerű és szabadelvű követelésekkel szemben sohase legyen engedékeny. Metterrnich fő feladata a konzervatív látásmód kialakítása lett.

4_24metternich.jpg

Az ifjú trónörökös az 1848-as zűrzavaros idők egy részét Olaszországba töltötte, Radetzky marsall táborában, és részt vett — az öreg tábornagy bosszúságára — a santa-luciai csatában is. (Még könnyebb sérülést is szerzett.) A bécsi forradalom után Innsbruckban lakott., majd a trónra lépés előtti időszakot Olmützben töltötte. December 2-án végre megtörtént a nagy esemény: Ferdinánd az udvar és meghívott méltóságok előtt lemondott a császári koronáról Ferenc Károly öccse javára, az pedig fia, Ferenc József javára. Ferenc József térdén fogadta a lemondó uralkodó áldását, azután átvette a helyőrség hőségesküjét és az udvari rege szerint így kiáltott föl: Isten veled, ifjúságom!

A magyar országgyűlés az aktust jogilag meg nem történtnek tekintette s arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarország királya ezután is Ferdinánd. A magyar rendek átlátták, hogy az uralkodóváltás hátterében politikai okok álltak. Mivel Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartását számon kérhették rajta. Kitört a szabadságharc.

1_51habsburgok.jpg

Ferenc József a szabadságharc időszakában

1848 decemberben az udvar általános támadást indított Magyarország ellen. A Dembiński által vezetett magyar sereg 1849. február 26–27-én Kápolnánál vereséget szenvedett a Windisch-Grätz vezette osztrák csapatoktól. A vereség katonailag nem volt súlyos, nem borította fel az erőviszonyokat. Politikailag azért vált jelentőssé, mert Windisch-Grätz eltúlozta a csata jelentőségét, így az ifjú császár azt gondolta: végleg legyőzték a magyar szabadságharcot. Megszületett  olmützi alkotmány (1849. március 4), mely a Magyar Királyságot egy centralizált birodalomba olvasztotta. Az olmützi alkotmányra válaszul az országgyűlés Kossuth javaslatára kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét (Függetlenségi Nyilatkozat, Debrecen, 1849. április 14.) és Kossuth ideiglenes államfői, kormányzó-elnöki kinevezését.

Újabb fordulatot Buda visszafoglalása (május 21.) hozott, amelynek révén az ország jelentős része magyar ellenőrzés alá került, a császári haderő viszont időt nyert. Ferenc József május elsején – saját kezűleg írt levélben – segítséget kért I. Miklós cártól, aki május 9-én bejelentette hadainak elindítását. Az orosz haddal kiegészült osztrák csapatokkal már nem tudtak megbirkózni a magyar erők, a szabadságharcot leverték. Ferenc József és kormányzata egy szigorú megtorlás mellett döntött és szabad kezed adott Haynaunak, annak kivitelezésében. Kivégezték az aradi vértanúkat és további 120 kivégzést foganatosítottak. Az utolsó kivégzést 1850 februárjában. (Ludovik Hauk alezredes ellen.)  

A kiegyezés előzményei 

Ferenc József uralkodásának első tíz esztendejét (1849-1859) a neoabszolutizmus korszakának nevezik. Ebben a korszakban Ferenc József kezében összpontosult a kormányzás, részt vett a külpolitika alakításában, és a stratégia kialakításában is tevékenyen szerepet vállalt. Amikor 1852-ben Schwarzenberg meghalt, miniszterelnököt sem nevezett ki, maga irányította az államügyeket. Jelentős germanizálás kezdődött: bevezették az osztrák törvénykönyvet, mértékrendszert, adózási rendet, oktatási rendszert (8 osztályos gimnázium, érettségi), ugyanakkor csökkentették a magyar iskolák számát. Jelentős számú rendőrrel és besúgókkal, valamint az újonnan felállított zsandársággal figyeltették az ország népét. Jelentős haderő állomásozott Magyarországon. 1853-ban kiadta az úrbéri pátenst, amely a jobbágyfelszabadítás befejezése volt. 

1_99deak.jpg

A szabadságharc bukásába sokan nem tudtak beletörődni és ellenállásba kezdtek. Az ellenállás passzív formája abban nyilvánult meg, hogy a tiltakozó magyar hazafiak Deák Ferencet követve megtagadták a hatóságokkal való együttműködés minden formáját. Nem fizettek adót, nem vállaltak állami állásokat és katonai szolgálatot.  (A magyarok osztrák ellenes hangulatát, az ellenállás egyik sajátos formáját mutatta egy magyar szabólegény merényletkísérlete Ferenc József ellen 1853 február 18-án.) 

Az abszolutista berendezkedés tarthatatlan volt; államcsőd fenyegetett, hiszen Magyarország és Itália megszállása hatalmas költségeket jelentett. Amellett Ausztria szerett volna európai nagyhatalom maradni, lépést tartani a nyugati országokkal. Ehhez azonban együttműködő Magyarországra volt szüksége. Mindezek miatt Ferenc József az elnyomás enyhítéséről döntött. 1860. október 20-án kiadta az októberi diplomát, mely több pontjában is az 1848 előtti viszonyokat állította vissza, kilátásba helyezett egy szűkebbre szabott hatáskörű országgyűlést is (adókról és újonclétszámról nem dönthetett). Az ország területi egységét is rendezték valamelyest; a Bach-korszak alatt felállított 5 kerületet valamint a Szerb Vajdaságot megszüntették, visszaállították a megyerendszert, a Kancelláriát és a Helytartótanácsot, valamint a magyar nyelvet.

9_41terkep_monarchia.jpg

Ugyanakkor 1861-ben újabb lépés történt; február 26-án Ferenc József kiadta a februári pátenst, ami viszont központosította a birodalmat és a magyarok számára szűkítette az önállóságot. A pátens értelmében még 1861-ben összehívták a magyar országgyűlést, melyben határozottan elutasították a birodalmi gyűlés gondolatát. A császár 1861 augusztusában feloszlatta a renitens magyar országgyűlést, betiltotta a megyegyűléseket, felfüggesztette az alkotmányosságot és provizóriumot hirdetett.

Újabb osztrák – magyar közeledésre csak 1864 végén került sor. 1864 végén titkos tárgyalások során Ferenc József Deáknak jelezte közeledési szándékát. Deák erre a Pesti Naplóban jelentette meg híres Húsvéti cikkét, amelyben kijelentette: ha az alkotmányosság visszaáll, és a had- és külügy, valamint az ezek fedezésére szolgáló pénzügy közös lesz, a magyar fél hajlandó a megbékélésre. Schmerlinget menesztették, majd 1865-ben összehívták az országgyűlést, amely a porosz–osztrák háború kitörése miatt félbeszakadt. A Poroszországtól elszenvedett háborús vereség (Königratz -i csata) ráébresztette az osztrákokat arra, hogy muszáj kiegyezniük a magyarokkal, különben végleg elveszik európai nagyhatalmiságuk. Több hónapos tárgyalássorozat után 1867-ben megköttetett a Kiegyezés. A kiegyezés értemében az uralkodó elismerte az 1848-as törvényeket, és kinevezte a (második) felelős magyar minisztériumot, melynek élére Andrássy Gyulát helyezte.

ferenc_jozsef_csalad.jpg

A császári család 1861-ben.  Állnak: Ferenc József, Ferdinánd Miksa a feleségével, Lajos Viktor és Károly Lajos hercegek. Ülnek: Sissi, a gyerekekkel és a császár szülei (forrás: ONB / Angerer)

Ezzel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia mégpedig a Pragmatica Sanctio jogkapcsolatában rögzített kölcsönös védelem, az ezt szolgáló diplomácia (külpolitika) illetve az ezek anyagi hátterét biztosító pénzügyek közössé tétele mellett. Az uralkodó gondoskodott a három királyi "biztosítékról" is, melyekhez tanácsadóira hallgatva a végsőkig ragaszkodott. Így királyi felségjog maradt a hadsereg vezetése, a magyar országgyűléssel szemben az előszentesítési jog biztosítása, és a magyar diéta költségvetés elfogadása előtti feloszlatásának joga. A három "biztosíték" garantálta, hogy a kiegyezés dacára a magyar kormány és országgyűlés felett  a király erősebb befolyást és ellenőrzést gyakoroljon, mint 1848 előtt.

A Monarchia élén

Az 1867-es kiegyezést követően Magyarország királyává koronázták. 1867. június 8-án a Lánchidat lezárták, hogy a koronázási menet szabadon közlekedhessék. A tömeg már hajnalban ellepte az utcákat, hogy a hosszú szertartás valamelyik eseményének nézője lehessen. A koronázásra a Mátyás templomban került sor. Andrássy Gyula miniszterelnök – aki a nádort helyettesítette – az érsek segítségével helyezte az uralkodó fejére a koronát, kezébe adta az országalmát és a jogart. Odakint díszlövések dördültek, harsonák szóltak, s a tömeg üdvrivalgása csapott fel. Ezután Erzsébetet is felkenték, vállához érintették a Szent Koronát.

ferenc_jozsef_koronazas.jpg

A szertartás a helyőrségi templomban (ma Magdolna-torony) folytatódott, ahol a király aranysarkantyús lovagokat avatott. A menet ezután Pestre vonult, ahol a Belvárosi-templom előtt a király világi esküt tett. Majd a Lánchíd hídfőjénél, a 72 vármegyéből hozott földből emelt koronázási dombra ugratott fel, s kardjával négyfelé sújtva tett jelképesen ígéretet az ország védelmére. Királyi jelmondata: „Bizalmam az ősi erényben” lett. Magyarország miniszterelnökévé a száműzetésből hazatért gróf Andrássy Gyulát nevezte ki, akit a szabadságharcban való aktív részvételéért korábban távollétében („in effigie”) halálra ítéltek.

A császári udvarban széles körben terjedő pletyka volt ekkoriban a 30 éves Sissi királyné és a fess, 44 éves Andrássy gróf bensőséges viszonya. Annyi bizonyos, hogy nagyon kedvelték egymást, de Sissit szinte minden magyar nemes szerette, hisz a királyné köztudottan jóindulattal viseltetett a magyarok iránt. Mindenesetre kettejük jók kapcsolata biztosan segíteni tudta a kiegyezés ügyét.

franzjozef_andrassy.jpg

gróf Andrássy Gyula (1823-1890)

A királynak a kiegyezés utáni legfontosabb tettei közé tartozott a törvényalkotás, melynek során megszületett a nemzetiségi törvény 1868-ban. Bevezették a kötelező iskolába járást a 6 és 12 éves kor közötti gyerekek számára. Modernizálták az adórendszert, az igazságügyet, a büntetés végrehajtást (megszüntették a testi fenyítést). Az 1875-től 1890-ig terjedő időszak - Tisza Kálmán miniszterelnöksége - a dualizmus korának nyugalmi időszakának tekinthető. A Monarchia válsága 1890-es évektől kezdett kibontakozni. A sok éve fennálló ellentétek fokozták a feszültséget; alkotmányos monarchiában a királynak vannak bizonyos abszolutista jogai. A válság állandósult és különböző megoldási kísérletek is születtek, ám Ferenc József nem volt a reformok híve. 1908-ban az addig okkupáció alatt tartott Bosznia és Hercegovina annexiójáról döntött, attól tartva, hogy az akkor már parlamentáris török állam visszakövetelheti a területeket. A két terület annektálására, azaz a birodalomba olvasztására 1908. október 5-én került sor.

Három vesztes külpolitikai konfliktus

A külpolitikát illetően az 1854-es krimi háború kudarcot jelentett. Bár Ferenc József az orosz cár lekötelezettje volt, birodalma a nagy Nyugat-európai pénzügyi köröktől is erősen függött, mely körök az oroszok elleni (és nem melletti) harcot támogatták. Így végül a Monarchia érdekét szem előtt tartva Ferenc József az angolok és franciák mellé állt. Ezzel végleg elvesztette az oroszok bizalmát. Hasonló kudarc lett a szárd-francia-osztrák háború is, melyben a Ferenc Józseffel szemben összefogott Piemont és Franciaország legyőzte a császári csapatokat Itáliában. A Solferinónál vívott (1859. június 24.) csatában az osztrákok alul maradtak. Ferenc József nem fogadta el a poroszok segítségét, mert annak fejében az osztrák sereget porosz fennhatóság alá kellett volna helyezni. A háborút 1859 júliusában a villafrancai békével zárták le, amelyben a császár átengedte Lombardiát a Szárd királyságnak. Végül a harmadik nagy kudarcot az 1866-os, poroszokkal vívott háború hozta el. A königratz –i vereséget követően Ferenc Józsefnek alá kellett írnia a prágai békét. A béke értelmében létrejött a Kisnémet egység, porosz vezetéssel. Ausztria nagyhatalmi helyzete megrendült, ráadásul a békeszerződés értelmében újabb tartományt veszített a Monarchia, mégpedig Velencét.

1873-ban Bismarck törekvésinek megfelelően Ferenc József belépett a „három császár szövetégébe” (Dreikaiserbund), melyben a németeken kívül még Oroszország képviseltette magát. A szövetség kialakulásában Ferenc József is döntő szerepet vállalt azáltal, hogy 1873-ban közösen jelent meg II. Sándor cárral Berlinben.

Az 1877–78-ban lezajlott orosz–török háború utáni rendezésről a berlini kongresszus gondoskodott 1878-ban. A Monarchia engedélyt kapott Bosznia-Hercegovina okkupációjára. Az okkupációnak nem új terület szerzése volt az oka, hanem a vegyesen lakta területek szerb kézre kerülését kívánta megakadályozni. A tárgyalásokon Andrássy Gyula vett részt, és az ő nevéhez fűződik a német–osztrák–magyar szövetség szorosabbra vonása is, a kettős szövetség keretében, 1879-ben. A katonai védelmi szövetség a Monarchia számára azért volt kedvező, mert egy esetleges orosz támadás esetén biztosított német támogatást. A szövetség 1883-ban bővült hármas szövetséggé, Olaszország bevonásával, 1884-ben a románok is csatlakoztak. A kettős szövetséget Ferenc József minden ellenzőjével szemben megvédte, viszont a később csatlakozottakkal szemben fenntartásokkal viseltetett, ami később a két szövetséges eltávolodásához vezetett. 

ferenc_jozsef1911.jpg

Ferenc József 1911-ben, a későbbi IV. Károly esküvőjén

Ferenc József jelleme és magánélete

Munkabírása, mély vallásossága és uralkodói hivatástudata egyaránt legendás volt. Politikai nézeteit tekintve ókonzervatív, gondolkodását a birodalmi szellem hatotta át, és sosem értette meg a 19. század végének nemzeti mozgalmait. Merevsége ellenére meglepő módon képes volt alapvető változtatásokra, ha meggyőzték arról, hogy a birodalom fenntartása érdekében ez szükséges. Példa erre az 1867-es kiegyezés Magyarországgal.

Egyéniségének kialakulására két tényező hatott a kezdetektől: erőskezű anyja, Zsófia főhercegné, és katonai – politikai tanácsadói. Egész életében Ferenc József vonzódott a katonás életmódhoz és az egyenruhákhoz (uralkodóként is állandóan tábornagyi egyenruhát hordott). Merevségét, felsőbbrendűségi tudatát és rugalmatlanságát több érdekesség is jelzi. Például nagyon ritkán fogott kezet bárkivel, de ha mégis, akkor kizárólag csak nemesemberrel tette. Irodájában külön lista volt arra vonatkozóan, hogy kivel tegeződik, ezen a listán kizárólag uralkodóházak tagjai szerepeltek, de családtagjai közül is csak alig 30-40 ember. Szigorúan megkövetelte a sok százados spanyol etikett betartását. A polgári személyek kizárólag csak frakkban, fekete mellényben és nyakkendőben léphettek elé, ha sürgősen hivatott valakit, külön jelezte, hogy ezek a formalitások kivételesen elhagyhatók. Formatisztelő hagyományőrzése bizalmatlanná tette az újkor vívmányai iránt. A vasutat még igen, de a gépkocsit vagy a telefont már nem használta, és a gépírást is igen sokára és csak bizonyos ügyiratoknál tűrte meg.

ferenc_jozsef_sissi.jpg

Szigorú rendszer szerint élt, attól csak nagyon ritkán tért el. Egész életvitele merev, szenvedélymentes és katonás volt egészen haláláig. Magánéletét illetően ez a merevség sokszor okozott konfliktusokat számára, különösen a csodaszép és élettel teli Sisivel kapcsolatban. Az alig 16 éves Wittelsbach Erzsébetet – a bajor herceg leányát - 1853-ban ismerte meg Bad Ischlben. A 23 éves fiatalember rögtön beleszeretett a szeleburdi kamaszlányba és a kapcsolat hamar komolyra fordult. Alig egy évvel később, 1854 április 24-én házasság lett belőle. A házasságból 1855 és 1868 közt három leányzó és egy fiú (Rudolf) született.

Házasságuk eleinte szerelemmel kezdődött, ám néhány év után a két teljesen eltérő vérmérsékletű, életszemléletű és habitusú ember viszonya boldogtalanná vált. Erzsébet sok időt töltött távol Bécstől, hogy kerülje a vele szemben mindvégig ellenséges (és életét megkeseríteni akaró) anyósát. A császár pedig eközben szeretőket "tartott". A két legismertebb: Anna Nahowski, akivel az 1870-es évek végén ápolt intim kapcsolatot, és Katharina Schratt színésznő, aki az 1880-as évektől (évtizedekig) került közel az uralkodóhoz. (Az utóbbi viszonyról szinte mindenki tudott, még Sisi is, sőt pletykák szerint ő maga hozta össze őket.)

A családot tragédiák sora is sújtotta. Elsőszülött kislányuk alig kétévesen halt meg. A királyi pár fiúgyermeke, Rudolf sem hasonlított Ferenc Józsefre, felcseperedve kritikusan szemlélte apja uralkodását. Rudolf végül 1889-ben, 31 évesen öngyilkos lett fiatalkorú szeretőjével együtt a dinasztia egyik vadászkastélyában. Sissi csak alig 9 évvel élte túl fiukat, amikor 1898-ban Genfben egy olasz anarchista (Luigi Lucheni) szíven szúrta. Az ekkoriban már koros Ferenc Józsefet természetesen megviselte felesége és fia halála, de fegyelemhez szokott természete nem engedte számára az elgyengülést.

habsburg_rudolf.jpg

Ferenc József fia, Rudolf főherceg 

Az első világháború

Ferenc Ferdinánd Habsburg főherceget, Ferenc József császár három évvel fiatalabb öccsének, Károly Lajos főhercegnek a fiát, vagyis a birodalom trónörökösét 1914 június 28-án gyilkolták meg a boszniai Szarajevóban. A merényletet követően Ferenc József külügyminiszterének, Leopold Berchtoldnak tanácsára a császár kemény ultimátumot intézett Szerbiához. Az Osztrák–Magyar Monarchia bízott a német támogatásban, ezért is mert olyan ultimátumot kibocsátani, amelyben követelte, hogy a szerb kormány távolítsa el a közigazgatásból a Monarchia-ellenes propagandában vétkes összes tisztet és tisztségviselőt. Ezt persze a szerbek elutasították, megkezdődtek a hadüzenet váltások: az antant és a Hármasszövetség közt.

A Monarchia hadserege több fronton is harcolt: Itáliában, az Isonzó folyó mentén (Doberdónál), Galíciában az orosz cári csapatok ellen és persze Szerbiában is egészen a szerbek 1915-ös legyőzéséig. Mire azonban Ferenc József 1916 őszére ágynak esett – egy légcsőhurutból kialakuló tüdőgyulladás miatt – a Monarchia gazdasága már teljesen kimerült a háborúban. Szerbiát ugyan legyőzték a Monarchia csapatai, de az orosz és olasz frontokon tömegével hullottak a katonák.

ferenc_jozsef3.jpg

A császár végül a háború kellős közepén, 1916 november 21-én, 86 éves korában halt meg álmában, magas lázzal küszködve. A háborút testvérének unokája, Károly főherceg fejezte be, aki a Monarchia utolsó uralkodójaként és Magyarország utolsó királyaként (IV. Károly néven) 1918 november 11-ig uralkodott.

Ferenc Józseffel a magyar történelem egyik leginkább vegyes megítélésű alakja távozott az élők sorából. A magyar közvélekedés még ma sem egységes abban a tekintetben, hogy a leghosszabb ideig uralkodó magyar király pozitív vagy negatív alakja volt e a magyarság históriájának? Leverte szabadságharcunkat, kivégeztette az aradi vértanúkat, majd 1849 és 1867 között elnyomó, abszolutizmussal uralkodott felettünk. Ám később lehetővé tette a kiegyezést és egy új "aranykor" eljövetelét, melyben fejlődésnek indulhatott végre a magyar gazdaság és Európa fejlettebb régiójának részeként az "osztrákokkal karöltve" tartozhattunk a kontinens jobb sorsú államai közé. Ferenc József uralmáról tehát még ma is vegyes érzéseink lehetnek. Gerő András és Hermann Róbert történészek beszélgetése a hazánkban élő Habsburg György főherceggel ezt a kettősséget tükrözi vissza. Legyen vitájuk a cikk záró gondolatsora:  Gerő, Hermann, Habsburg György beszélgetés - 2016.11.19. (Magyar idők) 

Harmat Árpád Péter

 

Ha érdekesnek találtad, lájkold FB oldalunkat is, hogy ne maradj le máskor se:

Történelem rajongók

logo_toriklub_1.jpg

2016.11.20.(13:15)