A titokzatos és legyőzhetetlen Mongol Birodalom

Szerző: Harmat Árpád Péter

A világtörténelem legjelentősebb és legnagyobb egybefüggő területtel rendelkező, mintegy 26 millió négyzetkilométeres birodalmát száz millió lakossal a mongolok hozták létre, mégpedig a középkorban, egészen pontosan a XIII. században. Ezt az óriási, Ázsia nagy részét felölelő területet 1235 -től a központból Karakórumból irányították. A későbbi évszázadokban csak a Brit Birodalom tudta túlszárnyalni ezt a gigantikus kiterjedést, ám hozzá kell tegyük: az angolok gyarmatbirodalma szétszórt, minden kontinensen előforduló területekből állt össze. De hogyan is jött létre a mongolok óriási állama?

mongol_birod_map.jpg

A Mongol Birodalom kialakulásához vezető eseménysor egy Temüdzsin nevű harcos felbukkanásával vette kezdetét, aki 1206 -ban egyesíteni tudta a tatárok, kereitek, merkitek és najmanok törzseit, akik közös nagy-kánjukká választották. Az egyesült mongol haderő óriási sereget hozott létre, melynek élére Temüdzsin új néven: mint Dzsingisz kán került. Elhatározta: kiterjeszti Mongólia hatalmát a környékbeli Kínára, majd Közép-Ázsiára, a virágzó Horezm -re, és Szamarkandra illetve Iránra. Hódításai sikert sikerre halmoztak, így halálakor egy hatalmasra duzzadt birodalmat hagyhatott fiára, Ögödejre.

dzsingisz.jpgA mongol haderő a sztyeppei népekre jellemző tízes rendszerben "működött", vagyis tizedekre, századokra és ezredekre, sőt tízezredekre (tumenekre) tagolódott. Az egységek parancsnokai az alapján nyertek polgári előjogokat és kiváltságokat a birodalomban, hogy mennyire magas tisztséget viseltek a hódító haderőben. A perzsa mintához hasonlóan különlegesnek számított a nagykán személyes testőrsége, a mangudáj, mely a legjobb, legkiválóbb elit katonákból tevődött össze. (Az egység nagyon hasonlított az ókori perzsáknál bevetett 10 ezer "halhatatlanhoz".) Az alakulat ütőképessége legendásnak számított. Török mintára speciális volt a legfelső osztály helyzete, mivel adózott és kiváltságai bármikor visszavehetőek voltak. Különleges volt Dzsingisz kán törvénykönyve a Jasza (dzsaszag) is, Sigi-Kutuku munkája, mely meglepő hatékonysággal szabályozta a lakosság kapcsolatait, jogi kérdéseit. A Mongol Birodalom legfőbb testülete a kurultaj volt, mely a kánválasztás kérdésében is dönthetett, mivel közel sem tekintette senki törvényszerűnek, hogy apáról fiúra szálljon a legfelső hatalom. Más kérdésekben viszont a nagykán abszolút és szinte korlátlan teljhatalommal rendelkezett.

Dzsingisz után az új mongol nagykán, Ögödej folytatta apja örökségét és győzelmes hadjáratokban fejezte be Kína, majd India és az orosz fejedelemségek meghódítását (Kalka menti csata - 1223). A mongolok Kijev városának 1240 -es felperzselése után már Európa küszöbére érkeztek. Ekkor Ögödej testvérének, Dzsocinak fia, Batu kán vette kezébe az újabb terjeszkedő hadjáratok irányítását és megindította a nagy tatár támadást Lengyelország és a Magyar Királyság legyőzésére. 

A mongol katonaállam

A sok sikeres csata, hódítás és győzelem hátterében a mongolok bátor, harcias és kegyelmet nem ismerő természete, kultúrája és szokásrendszere állt. A mongol társadalomban a kegyetlenség erénynek számított, a harc pedig kitüntetésnek, akárcsak a csata közbeni dicső halál. A mongol férfiak kisgyermek koruktól lovagoltak, fegyverekkel gyakoroltak, harcoltak és öltek. A gyilkolás olyan természetes volt számukra, mint napjainkban a TV nézés. Egyáltalán nem éreztek lelkiismeret furdalást, azt a gyengeség jelének tartották. 

A mongol harcosok kiemelkedően jól lovagoltak, kiválóan használták a híres mongol visszacsapó íjat, a görbe, bortva éles szablyát, a handzsárt és a lándzsát, melyekhez védekezésül vesszőfonatú vagy bőrrel borított pajzsot használtak. A közvélekedéssel ellentétben a mongolok igenis rendelkeztek fejlett ostromgépekkel is (ezek nagy részét kínai mérnökökkel terveztették), melyeket nagy hatékonysággal használtak. Legnagyobb erősségük azonban a lovas íjászat volt és a váratlan, mindent elsöprő támadás. Híresnek tekinthető a mongol posta-, és futárszolgálat is, mely szent volt a mongolok előtt, hisz a futárokat különleges jogok illették (amit a nyakukba akasztott paiza jelvény biztosított) és az utak mentén mindenhol pihent lovak vártak. (Egy-egy futár egy nap alatt akár 300 km -t is meg tudott tenni, ami a XIII. században példátlan gyorsaságnak számított.)

mongolok_1.jpg

A mongol köznép és a nojonok (mongol nemesek) nagy része jurtákban és nem kőházakban lakott, ám ezek kényelmesek és nagyok voltak, gyakran szőnyegekkel, prémekkel, értékes tárgyakkal ellátva. A katonáskodásra épülő mongol állam lakói nem szívesen végeztek földművelést, ezt az alantas elfoglaltságot inkább a legyőzött népekre kényszerítették (akárcsak az ókori asszírok). Vallás terén a mongolok a sámánizmust követték, fő istenük több más, sztyeppei néphez hasonlóan Tengri volt. Később a mongolok jelentős része muszlim, vagy buddhista lett.

Támadás Európa ellen

IV. Béla már Juliánusz figyelmeztetéséből tudott a mongol veszélyről, így meg is tette az előkészületeket: összefogást hozott tető alá, a mongolok elől menekülő kunokkal, körbevitette a véres kardot és jelentős sereget verbuvált a tatárok "fogadására". A körülbelül 100-120 ezres mongol had (melyet más források 150 ezerre is becsülnek) három támadási irányból érkezett Kelet-Európába: északon Orda és Bajdár Krakkó és Boroszló lerohanásával érkezett lengyel földre, a fősereg Batu vezetésével a Vereckei-hágón keresztül tört IV. Béla királyságába, Kadán és Szubatáj pedig délen, Erdélyen áthaladva, az Ojtozi-szoroson keresztül nyomult nyugatra. 

Tomaj Dénes nádor a Vereckei-hágónál tett kísérletet Batu megállítására, ám a csatában veszített, majd Csák Ugrin kalocsai érsek serege következett, mely Pest előtt szenvedett súlyos csapást a mongoloktól. Közben a kunok is magukra hagyták a magyar seregeket, mert a pesti polgárság a tatárok kémeinek nézve őket, megölte vezérüket Kötönyt. (A kunok pusztítva távoztak a Magyar Királyságból déli irányban.) A magyarok és mongolok közti döntő csatára végül a Felső-Tisza menti Muhi mezején került sor 1241 április 11-én. Az összecsapás "főszereplője" a Sajó partján felállított magyar szekértábor melletti híd volt, melyen a mongolok többször is sikertelenül rohamoztak, miközben a magyar számszeríjászok hatalmas veszteségeket okoztak soraikban. Ám idővel Batu emberei gázlót találtak a folyón, melyen Szubutáj lovascsapatai sikeresen átkeltek és rohamukkal megfordították a csata menetét. Az ázsiai sereg ezt követően körbezárta a magyar tábort, ahol zűrzavar tört ki. Végül a véres mészárlásba fordult csata mongol győzelmet hozott, rengeteg magyar áldozattal. Rogerius és a perzsa Dzsuvajni leírásai alapján azonban kijelenthető, hogy győzelmük dacára a mongolok is hatalmas veszteségeket szenvedtek.

A magyarok soraiban elesett Mátyás, esztergomi érsek, Ugrin, kalocsai érsek, három püspök, Tomaj Dénes nádor, és három országnagy: a horvát bán, a tárnokmester és az országbíró. Később IV. Béla testvére, Kálmán herceg is belehalt az ütközet során szerzett sérüléseibe. A magyar uralkodó, IV. Béla Pozsony felé kényszerült menekülni, ahonnan Bécsbe távozott. Itt azonban Babenberg Frigyes - a Habsburgok ideje előtt itt uralkodó német herceg - fogságba ejtette és területeket zsarolt ki tőle, kihasználva IV. Béla szorult helyzetét. Végül a magyar uralkodó Bécsből az Adria partjára menekült, Trau szigetére, miközben egy csapat mongol mindvégig a nyomában haladt. Miközben Kadán Trau ostromára készült, a mongolok odahaza átkeltek 1241 telén a fagyott Dunán is, és kifosztották az ország nyugati területeit is, majd tavasszal váratlanul távoztak az országból. A távozás okait illetően megoszlanak a történész vélemények. A két legnépszerűbb elmélet szerint vagy Ögödej halála volt az ok (mely után a zűrzavaros interregnum "trónharcaiban" jelen akart lenni Batu az udvarban), vagy egyszerűen kimerültek készletei és túl nagy volt veszteségeinek nagysága. (Én az előbbit tartom valószínűbbnek.)

ogodej.jpg

Bár a nagyobb magyar kővárak megúszták a tatárjárást - hiszen előtámadás révén Batu katonái nem hoztak magukkal ostromgépeiket - a pusztítás hatalmas lett Magyarhonban. A lakosság negyede meghalt, teljes falvak néptelenedtek el és rengeteg embert el is hurcoltak a tatárok.

A Mongol Birodalom második fénykora és széthullása

Ögödej halála után egy néhány éves interregnumot követően Güjük vette kezébe a birodalom irányítását, ám Batu nem törődött bele mellőzésébe és megalapította - mégpedig saját, nyugati hódításai területén - a központtól független Aranyhordát. Innentől megkezdődött a hatalmas birodalom fokozatos, lassú széthullása. Úgynevezett uluszok, tartományok alakultak ki, bár Güjük után még két nagykán, Mönge (1251-1259) és Kubiláj (1260-1294) még úgy-ahogy egyben tartották a legfőbb részeket. Kubiláj államába utazott el 1275 -ben a velencei Marco Polo és készített érdekes beszámolót a mongol uralkodói udvarról illetve kalandjairól. Később az utókor erős kritika alá vette Marco Polo útibeszámolóját és kétségbe vonta annak személyes jellegét. Ma a kutatók többsége úgy véli, hogy Marco Polo személyesen soha nem járt Mongóliában, írásait másodkézből, utazók beszámolóiból készítette el a Fekete-tenger partján (a Mongol Birodalomba vezető és onnan visszatérő utak kiindulópontjánál). 

Kubiláj uralma idején támadta meg a Mongol Birodalom Japánt, először 1274 -ben 23 ezer katonával (hakatai csata), majd 1281 -ben egy még nagyobb haderővel. Mindkét alkalommal Kjusu szigetén zajlott a mongol partraszállás és mindkét alkalommal a nagyobb létszámú japán seregek győztek. A második esetben egy hatalmas tájfun (kamikaze, isteni szél) is segítette a japánokat. 

timurlenk_map.jpg

Kubiláj halála után 76 évvel a Mongol Birodalom egy kis időre még egyszer felemelkedett, amikor 1370 -ben egy Timur Lenk nevű, Csagatáj leszármazottjaként felbukkanó szamarkandi harcos felvette a "nagy emír" címet. Hódításai során legyőzte az orosz fejedelmeket, majd elfoglalta Moszkvát, később pedig az afgán uralkodók hódoltatását követően bevette Heratot is. Timur Lenk legnagyobb haditette azonban India és Perzsia legyőzése volt 1390 és 1398 között. 1400 -ra a feltámadt Mongol Birodalom már Európa felé terjeszkedett, ám ezúttal útjában állt az időközben kialakult és egyre erősebb Oszmán Birodalom. 

Timur Lenk a középkor egyik legnagyobb összecsapásában a híres Ankarai csatában győzte le a törököket, 1402 július 20 -án. Bajezid szultán ketrecbe került és élete végéig Timur Lenk foglya maradt. A nagy mongol győzelem óriási szolgálatot tett a Magyar Királyságnak, mely a török vereség miatt végre fellélegezhetett és évtizedeket nyert az oszmánok elleni harcra való felkészüléshez. (Ebben a megnyert időszakban hozta létre Zsigmond a déli végvári vonalat.)

A Mongol Birodalom Timur Lenk halála után végleg szétesett, bár egyes területei még évszázadokig jelentős erőt képviseltek. Ilyen volt a híres Aranyhorda és szétesése után utód-kánságai illetve a Krími tatár kánság is, mely egészen 1783 -ig fennállt (II. Katalin ekkor kebelezte birodalmába). Ezzel végleg eltűnt egy hajdan legyőzhetetlennek tartott, titokzatos és legendás birodalom utolsó maradványa.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Vásáry István:  Dzsingisz kán és öröksége. Magyar Nemzet Múzeum, Bp., 2007
  • B. Szabó János: A tatárjárás. A mongol hódítás és Magyarország. Corvina Kiadó, 2016
  • Salát Gergely: Mongol hódítás Kelet-Ázsiában, a 13. század első felében
  • Daniel C. Waugh: The Pax Mongolica

Ha tetszett a poszt keresse közösségünket a Facebookon is!

2017.07.04.(0:09)