Rettegett Iván, az első orosz cár [30.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

IV. Iván az első olyan orosz uralkodó volt, aki a XVI. század második felében megvalósuló hosszú országlása alatt (1547 és 1584 közt), már bel- és külpolitikájában is használta a „cár” megszólítást. Igazi nagyhatalommá tette a frissen létrejövő Orosz Birodalmat, amikor annak határait messze keletre kitolva, sorra hódította meg az Ural környéki, Volgai és Nyugat-szibériai mongol kánságokat. Uralkodása alatt az Orosz Cárság területe megduplázódott. Ugyanakkor hatalmi időszakának második felében az őrültség jeleit mutatta: saját kezével ölte meg legidősebb fiát és egy egész orosz várost mészároltatott le katonáival, amikor a település (Novgorod) az Oroszországtól való elszakadást fontolgatta. (A városban 40 ezer polgárt mészároltak le.)

negyedik_ivan.jpg

Ivánt az utókor a „rettegett” (groznij) jelzővel ruházta fel, melyet a történészek egy része negatív megítélésűnek tart, IV. Iván uralkodásának második felében megfigyelt rémuralomra gondolva, ám a kutatók másik fele szerint a nevéhez illesztett jelző inkább „hatalmasat” jelent, ami viszont pozitív megjelöléssel utal a cár időszakának kiemelkedő voltára és jelentős hódításaira. IV. Iván 37 évnyi uralkodásának első felét tehát a bölcs felvilágosultság, míg második részét az őrület és önkény jellemezte. A kettő közti fordulópontot az 1564-es esztendő jelentette, amikor elűzte udvarából korábbi bizalmasát és sikeres hadvezérét, Andrej Kurbszkij herceget és erőt vett rajta az üldözési mánia. Ekkor már nap, mint nap kínozta beteg gerince (közel két méteres termete volt) és fájdalmak gyötörték. Talán a fájdalom, talán az idegrendszeri gyengeség okozta, de 37 évnyi uralmának első és második felében, mintha két külön ember kezében lett volna Oroszország.

Az első uralkodási időszak (1547-1564)

IV. Ivánt 1547 január január 16 -án koronázták minden oroszok cárjává, a moszkvai Uszpenszkij-székesegyházban. A szertartással a megszülető Orosz Birodalom a világ tudtára adta a "harmadik Róma" elmélet elfogadását. Eszerint a kereszténység első védelmezője Róma volt, második védelmezője Konstantinápoly lett, ám annak 1453-as bukása után (amikor az oszmánok bevették a várost) Moszkva lett az új világhatalmi központ, a görög-keleti vallás legfőbb székhelye. Az elméletet alátámasztotta (és törvényesítette) az a tény, hogy az utolsó bizánci császár, XI. Konsztantinosz unokahúga, Palaiologosz Zsófia feleségül ment III. Ivánhoz és ebből a frigyből született utód (unoka) volt IV. Iván. Ő már felmenői révén a bizánci császárok örökösének szerepében tüntethette fel magát.

Iván uralmának első felét, 1547 és 1564 közt pozitív intézkedések, döntések és törvények jellemezték, melyekben jelentős szerepe volt a cár józan gondolkodású feleségének is, aki az egyik legjelentősebb orosz bojárcsaládból származott, a Romanov dinasztiából. Ez a család, később Oroszország második cári dinasztiáját alkotta. Anasztaszija Romanovna azonban 1560 –ban elhunyt és ezzel IV. Iván társ nélkül maradt. Depressziójának kialakulásában valószínűleg komoly szerepe lehetett magányossá válásának. Ám ekkoriban ennek még csak halvány előjelei látszottak. Előremutató, felvilágosult rendeletek egész sorát hozta az 1550 –es és 1560 –as években: átalakította például a hadsereget és megteremtett egy cárokhoz hű, őket szolgáló, bojároktól független katonai réteget, a sztreleceket. Később megreformálta a földviszonyokat, amivel sikerült visszaszorítania a túlzott hatalomra szert tevő bojárokat (Opriscsina földek és zemscsina földek jöttek létre: előbbieket a hozzá hű, szolgáló nemeseknek adta, míg az utóbbiak - távolabb a fővárostól - a bojároké lettek.) Bár a reform mérsékelt sikert hozott – és így visszavonásra is került – a bojárok háttérbe szorítása, azért mégis csak megindult. IV. Iván 1550-ben egy új törvénykönyvet is alkotott (2. Szugyebnyik tv. könyv) mely több szakszerűséget tartalmazott, jobban szabályozta a büntetések kiszabását és bár röghöz kötötte a parasztságot, mégis haladónak számított, hiszen a bíráskodás nagyobb részét cári (központi) hivatalok kezébe helyezte.

negyedik_ivan_terkep2.jpg

kép forrása: ukrmap.su

Reformjai közben IV. Iván megszabadult az apja, III. Vaszilij idejéből „megörökölt” főemberektől, így például anyja, Jelena Glinszkaja bizalmasaitól: Alekszej Adasevtől és Szilveszter pópától (mindkettőt száműzette) és saját kezébe vett minden irányítást. A tetterős cár ezt követően már a korábbi évtizedekben különleges kiváltságokat kapott görög-keleti egyházzal is szembe mert szállni, erősen megkurtítva önállóságát és vagyonát. IV. Iván parancsára megszüntették az egyház adómentességét, bizonyos földjeit állami tulajdonba vették, sőt különadót vetettek ki az egyházi birtokokra.

A központosítás 1560 után még nagyobb mértékben folytatódott: az orosz birtokosoknak minden 150 hektár földterület után egy lovas katonát kellett a cári seregnek kiállítania. Közben a cárhoz hűséges szolgáló nemesség pénztámogatásokban részesült. Ezekkel a rendelkezésekkel egy erős, megbízható támogatói kört és cári hadsereget nyert.

A második uralkodási időszak (1564-1584)

A fordulat, vagyis Kurbszkij herceg menesztése 1564-ben következett, melyet csapások egész sora követte: 1581-ben IV. Iván végzetesen összeveszett legidősebb fiával, a 27 éves Ivan Ivanoviccsal, akit éktelen dühében meg is ölt. A vita során a cár előbb fia feleségével (azaz Jelen nevű menyével) veszett össze, majd azzal vádolta meg fiát, hogy részese volt egy ellene szerveződő összeesküvésnek. A vita elfajult, IV. Iván pedig mindig nála lévő botjával fia halántékára sújtott. A fiatalember pár nappal később belehalt fejsérülésébe. 

Két évvel később Oroszország elvesztette a Livóniáért (ma Baltikum) folyó harcot és békére kényszerült a győztes svédekkel illetve lengyelekkel. Ennek a háborúnak magyar vonatkozása is volt, mivel éppen a Livóniai háború alatt (1558-1583) lett lengyel király Báthory István, erdélyi fejedelem. A koronázásra 1576 május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban került sor. A lengyelek a Jagellók kihalása után, szabad királyválasztó jogukat gyakorolva hívták meg trónjukra Báthoryt, akinek el kellett vennie az utolsó Jagelló király, II. Zsigmond Ágost húgát, Jagelló Annát. A magyar főúr megtartotta fejedelmi címét is, de Erdély igazgatását testvérére, Kristófra bízta, aki vajda címet kapott. Báthory jól vezette Lengyelországot és nagy szerepe volt abban, hogy a lengyel-erdélyi hadaknak sikerült megvernie IV. Iván hadseregét és megnyerni a livóniai háborút.

A vereséget követően Oroszország nem tudott tengeri kijáratot szerezni a Baltikumban és elveszett számukra Szmolenszk is. (Később, Nagy Péter cár az északi háborúban (1721) megszerzi majd a hőn áhított területet.) A vereséggel azonban még mindig pozitív IV. Iván "mérlege", hiszen keleten hatalmas régiókat hódított meg az oroszok számára. A livóniai vereség traumája mellett Ivánnak el kellett fogadnia azt a megalázó helyzetet is, hogy örököséül, gyengeelméjű második fiát Fjodort jelölje. (Fjodor lett a Rurikov dinasztia utolsó tagja, ám helyette Borisz Godunov uralkodott.) IV. Iván 1584 március 18 –án, 54 évesen halt meg. Zűrzavart hagyott maga után, pedig alapvetően nagy reformerként kezdte uralkodását. Ellentmondásos ember volt és az orosz történelem talán legvitatottabb alakja.

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

logo_toriklub.jpg

2018.02.25.(16:35)