Történelemrajongók blogja

Töri klub

Sacco di Roma, a kora-újkor legnagyobb vérengzése

Szerző: Harmat Árpád Péter

Az emberiség történelmének egyik legkegyetlenebb eseménysorozata, a Sacco di Roma éppen 490 éve, 1527 május 7 -én vette kezdetét Itáliában (a későbbi olasz fővárosban). A 30-40 ezer halálos áldozattal járó, ártatlan emberek, köztük idősek lemészárlásával, sok ezer nő megerőszakolásával és példátlan méretű fosztogatással, gyújtogatásokkal teli pusztítás a kora-újkor legdurvább erőszakhullámának tekinthető.

Az esemény előzményei a korszak nagyhatalmi politikájában gyökereznek. A francia uralkodók, a Valois-ház tagjai 62 éven keresztül, 1494 –től egészen 1556 –ig, folytattak háborúkat a Habsburgokkal azért, hogy Észak-Itália apró államait és Dél-Itáliát megszerezzék az osztrák császár-dinasztiától. A hosszú harc Európa egyik legjelentősebb háborús konfliktusa lett, még a magyar történelemre is jelentős hatást gyakorolt. Amikor ugyanis II. Lajos az Oszmán Birodalom közelgő nagy támadásának kivédéséhez európai segítséget kért, a német és francia uralkodók az egymással vívott harc miatt nem tudtak (és akartak) a Balkánról érkező török veszéllyel foglalkozni.

sacco_diroma.jpg

A Habsburg – Valois harcnak áldozatául esett Itália, közvetve - a segítségnyújtás elmaradása miatt - Magyarország és azon a bizonyos napon (1527 május 7-én) Róma városa is. De hogyan is kezdődött az egész?

A XVI. század legnagyobb háborújának csúcspontját V. Károly német-római császár uralkodása jelentette, aki 1519 és 1556 között a kontinens legnagyobb hatalmú embere volt. Ekkoriban ugyanis a Habsburg uralkodó birtokolta a német trónt, 1530-tól a Német-Római császári címet és rokoni kapcsolatai révén még Spanyolországot is, annak minden gyarmatával (Amerika) és európai területeivel, például Dél-Itáliával együtt. I. Ferenc (1515-1547) francia király azonban féltékenyen szemlélte ezt az óriási birodalmi terjeszkedést és tűrhetetlennek tartotta, hogy a Habsburgok megszerzett területei szinte minden irányból veszik körbe országát.

9_12habsburg_birtokok.jpg

A Francia Királyság megerősödve került ki az angolokkal vívott és 1453-ban véget ért száz éves háborúból. I. Ferenc alatt a gallok állama stabilizálódott, katonailag jelentős erőt képviselt és elegendő vagyont illetve katonát birtokolt ahhoz, hogy képesnek tartsa magát Itália megszerzésére. A küzdelemhez „csupán” a nagy rivális Habsburgokat kellett legyőzniük. Ez azonban távolról sem volt olyan egyszerű, mint hitték, ugyanis – mint már említettük – a Habsburg császár, V. Károly rendkívüli haderővel rendelkezett: óriási spanyol seregeket, német katonákat, osztrák csapatokat és még vagy fél tucatnyi más nép harcosait tudta felvonultatni Franciaország ellen. Ráadásul a kivételes és hihetetlen Habsburg uralkodói vagyon révén sok-sok ezer zsoldos leste V. Károly parancsait.

Sacco di Roma

Bár VII. Kelemen pápa (1523-1534) megválasztását követően még V. Károlyt támogatta, - hisz a császár nagyban hozzájárult trónra kerüléséhez – 1524-ben inkább I. Ferenc mellé állt, mivel a gall uralkodó megígérte számára, hogy pápai fennhatóság alá helyezi a gazdag Milánói Hercegséget. A becsvágyó pápa nem tudta visszautasítani az ajánlatot és köpönyeget fordítva a franciákat kezdte támogatni. A pápa franciák mellé állása a későbbi események miatt vált fontossá.

sacco_di_roma.jpg

Közben a francia - Habsburg háború új szakaszába lépett és 1525 február 24-én sor került az évszázad egyik legnagyobb csatájára Pávia mellett. Az óriási küzdelemben V. Károly legyőzte a franciákat I. Ferencet pedig fogságba ejtette és arra kényszerítette, hogy a madridi szerződésben lemondjon itáliai igényeiről. Ám a francia király a fogságból szabadulva megszegte kényszer szülte ígéretét és 1526 május 22-én erős Habsburg-ellenes szövetséget hívott életre, az úgynevezett Cognac Ligát. Tagja lett Franciaország és a pápa mellett Milánó, Velence és Firenze is, sőt őket támogatta VIII. Henrik angol király is.

V. Károly tehát erős szövetséggel került szembe, mely ellen 1526 őszén egy 12 ezer fős német zsoldos sereget küldött. A Cognac Ligát legyőzni érkező sereg Georg von Frundsberg parancsnoksága alatt állt. Ehhez a tekintélyes erőhöz 1527 elején spanyol katonák és itáliai szabadcsapatok is csatlakoztak. A haderő legnagyobb részét úgynevezett "landsknecht -ek" alkották, azaz dél-német paraszti sorból zsoldosnak szegődött gyalogos katonák. (land = zsoldos, knecht = szolga, legény)

sacco_landknecht.jpg

Landsknecht -ek, Hans Burgkmair képe

A gondok akkor kezdődtek, amikor a császár nem tudott fizetni seregének, mert az ehhez szükséges itáliai adókat nem tudta beszedni a Cognac Liga ellenállása miatt. A kifizetetlen zsoldosok úgy hitték, a császáruk ellen fordult pápa az oka annak, hogy nem kapják meg fizetéseiket. Élükre az a Bourbon Károly (Montpensier grófja) állt, aki francia létére mégis V. Károly oldalán harcolt már 1524 óta. 

Bár a német és spanyol zsoldosok parancsa Firenze megtámadása volt, ők fellázadtak és 1527 márciusában ostromgépeiket a város alatt hagyva, a 230 kilométerre fekvő Róma felé vonultak. A 24 ezres sereg 1527 május 6-án érte el Rómát, melyet magára hagytak a legtehetősebb polgárok. A védelmet néhány ezer toborzott katona és pápai gárdista alkotta, akik az ostromgépek nélkül érkező német és spanyol zsoldosokat a városfalakon próbálták megállítani. Bár Bourbon Károly elesett a várfalakon, emberei bejutottak és a Szent Péter bazilika felé vonultak. A híres vatikáni épületet a Svájci Gárda 198 tagja próbálta megvédelmezni, miközben az ott tartózkodó pápát is minden erejükkel védték a támadóktól. Ám a túlerő legyőzte őket. (A híres Svájci Gárda a mai napig megemlékezik az eseményről és minden évben május 6-án tartják az újoncok ünnepélyes felesketését.)

A pápa menekülése

sacco_borgo.jpgVII. Kelement a pápai gárdisták önfeláldozása mentette meg. Megmaradt tagjaik ugyanis életük árán menekítették át az egyházfőt a Szent Péter bazilikából az Angyalvárba, mégpedig a titkos Borgó-átjárón (Passetto di Borgo) keresztül. A titkos folyosó 800 méter hosszan vezet egészen a várig. Először 1494-ben VI. Sándor pápa menekült rajta, mégpedig VIII. Károly francia csapatai elől. A XIII. század végén kialakított különleges folyosó, ma felújított, különleges turista látványosság a Vatikánban. (lásd: képünkön) 1527 május 6-án este Róma - a szinte bevehetetlen Angyalvár kivételével - a császári zsoldosok kezére került. A pápa tartós védelemre rendezkedett be, a zsoldosok pedig megkezdték a vár elleni támadásaikat. A harc 5 héten keresztül tartott, végül VII. Kelemen kénytelen volt a megadásról tárgyalni. 

A pápa szabadon bocsátásáért komoly engedményekre kényszerült, így például 400 ezer dukátot kellett fizetnie V. Károlynak és le kellett mondania három fontos Róma környéki váráról illetve három, hozzá hűséges Észak-itáliai városról is (Modenáról, Pármáról és Piavenzáról). Sőt, V. Károly elvárta, hogy ország-világ előtt ismerje el őt a Szent Római Birodalom törvényes császárának. A pápa csak mindezek után távozhatott Rómából orvietói rezidenciájára.

A fosztogatás és erőszak

A történelemben ritka kegyetlenséggel végrehajtott szabad-rablást 30 ezer katona kezdte meg 1527 május 7-én Rómában. Házról házra folyt a rablás és a nők megerőszakolása. Róma akkoriban 60-70 ezres lakosságának fele (!) halt meg a tomboló kegyetlenségek során. A holttesteket temetetlenül hagyták az utcákon, a fosztogatás 30 napja alatt, így a zsoldosok távozása után, 1527 nyarán pestis jelent meg a városban. Az elképesztő erőszakhullám során egyébként apácák tucatjait becstelenítették meg és a város szinte összes házát feldúlták. Szabályosan folyt a vér az utcákon. Hasonló szintű, megdöbbentő vérengzésre egyébként 45 évvel később került sor újra, mégpedig Franciaországban, amikor Szent Bertalan éjszakáján katolikus lovagok, nemesek és katonák 10 ezer kálvinista (hugenotta) polgárt mészároltak le Párizsban és pár francia nagyvárosban. Ám abban a mészárlásban harmad annyian haltak meg, mint a Sacco di Roma során és az áldozatok is vagy fél tucat város közt oszlottak meg.

Ami a római épületekben és műkincsekben esett kárt illeti: becslések szerint körülbelül 10 millió dukát lett a kár, sok-sok ezer római szobor, festmény, kegytárgy került a fosztogatók kezébe. A fosztogatás első 8 napja után a kegyetlenségek mérséklődtek és inkább módszeresebben (nem féktelenül) zajlott a vagyontárgyak felkutatása és elrablása. A Sacco di Roma az európai történelem legkegyetlenebb újkori fejezete lett.

sacco_roma_angyalvar.jpg

A római Angyalvár és távolabb a Szent Péter Bazilika kupolája /Giuseppe Zocchi festménye/

Az utóhatások

Bár a római fosztogatásokért és kegyetlenkedésekért a világ nagy része V. Károlyt okolta, a császár mindvégig tagadta felelősségét. Ugyanakkor az eset kifejezetten nagy szolgálatot tett érdekeinek, hiszen egész Európa előtt bizonyítani tudta hatalmát. Két évvel később kiegyezett a pápával a barcelonai békeszerződésben, majd a cambrai egyezményben (1529 augusztus 5.) lezárta viszályát I. Ferenccel is. Minden területen sikert könyvelhetett tehát el, testvére, I. Ferdinánd pedig az ő támogatásával szerezte meg 1526-ban a magyar trónt. A 30 ezer véresen lemészárolt rómairól pedig idővel elfeledkezett Európa.

Harmat Árpád Péter

 

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

logo_toriklub.jpg

2017.05.07.(18:45)

 

A Pragmatica Sanctio - Erdély 295 éve fogadta el [27.]

maria_terezia.JPGHazánk több mint ezer éves történelmének egyik legfontosabb dokumentuma a Gyakorlati rendezés néven, 1723/1-2-3 tc. jelöléssel jogrendünkbe iktatott Pragmatica Sanctio törvénycsomag volt. A jogszabályokat III. Károly kezdeményezte még 1713-ban, hogy biztosítani tudja saját leszármazottai számára - mégpedig leányági örökösei részére is - a teljes Habsburg Birodalom továbböröklését. 

A rendelkezést először az osztrák örökös tartományokban fogadták el, majd következtek sorra a birodalom egyéb részei, így például az itáliai területek és Németalföld. Magyarország csak ezt követően került III. Károly "célkeresztjébe" azzal a félelemmel, hogy a magyar nemesség tiltakozni fog a tervezet ellen. Ám a király aggodalma alaptalannak bizonyult: Magyarország 1722-ban a török veszéllyel volt elfoglalva, vagyis a lakosság attól rettegett, hogy a frissen kiűzött oszmán seregek visszatérnek az országba. Igazság szerint egy erős, új jogszabállyal megerősített kapcsolat a gazdag Ausztriával éppen "kapóra jött" a Magyar Királyság számára, hiszen szavatolhatta, hogy nyugati szomszédaink megvédik az országot. Szükség is volt a védelemre, hiszen a Marostól délre ekkor még ott állomásoztak a török katonák és késznek mutatkoztak Magyarország újbóli elözönlésére. Hazánk számára csak egy erős európai haderő szavatolhatta a megfelelő védelmet. Ennek szellemében a készülő Pragmatica Sanctio -ba a kölcsönös védelem passzusának bekerülése kulcsfontosságúvá vált.

pragmatica_sanctio.JPG

A törvény tehát egyértelműen rögzítette, hogy a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom országai föloszthatatlanul és elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva és egymásnak kölcsönös védelemmel tartoznak.Volt azonban még egy lényeges körülmény, mely a magyar nemeseket a jogszabály elfogadására ösztönözték, mégpedig az, hogy elérték a királynál kivívott jogaik és kiváltságaik törvényi megerősítését.

" ... magvaszakadtán, a néhai dicső Lipótnak, császároknak s Magyarország királyainak ágyékából leszármazókra, és ezeknek törvényes, római katholikus, mind két nemü ausztriai főherczeg utódaira […]  az előrebocsátott jog és rend szerint, feloszthatatlanul s elválaszthatatlanul, kölcsönösen és együttesen örökösödésileg birtoklandó más országaiban s tartományaiban is megállapitott elsőszülöttségi rendhez képest, uralkodás és kormányzás végett átruházzák.”
(Részlet a Pragmatica Sanctiót beiktató 1723/II. törvénycikkből)

A Pragmatica Sanctiot tehát Erdély 1722 március 30-án, a magyar országgyűlés pedig 1722 június 30-án megszavazta, majd 1723-ban megszülettek és életbe léptek maguk a törvények is. Ezzel lehetővé vált Mária Terézia trónra kerülése és a Magyar Királyság szorosabb jogi kapcsolata, katonai szövetsége Ausztriával.

Ami a következményeket illeti, a Pragmatica Sanctio beiktatása utáni 140 esztendő egy rapszodikus osztrák-magyar időszakot hozott a kapcsolatokat illetően. Kezdetben a magyarság kiállt Mária Terézia mellett, két háborúban is megvédte koronáját illetve a birodalom egységét. Ám fia, II. József uralkodása alatt már végzetesen megromlott a viszony. A magyarok nehezen tűrték a hivatalnok-király abszolutizmusát (még ha felvilágosult is volt ez az önkény). Aztán következett a napóleoni háborúk kora, mikor újra kiálltunk Ausztria mellett és Győr közelében magyarok - osztrákok együtt ontották vérüket a birodalomért. Végül következett a reformkor, melyben hazánk nagyjai (Kossuth, Széchenyi, Wesselényi) nagyobb önállóságot és a feudalizmus eltörlését követelték. Az Udvar ellenállt és a konfliktus szabadságharcot hozott. Az 1849 október 6-án Aradon kivégzett vértanúk halála hosszú időre lehetetlenné tette a két ország kapcsolatainak javulását.

pragmatica.JPG

Végül Deák Ferenc volt az a magyar politikus, aki 1865-ös híres húsvéti cikkében először fejtette ki, hogy a Pragmatica Sanctio elvei mentén - vagyis a közös védelem, külpolitika és pénzügyek "talaján" - igenis elképzelhető egy működőképes osztrák-magyar állam. Gondolatai alapján aztán 1867-ben megszületett a kiegyezés, mely újabb fél évszázadra határozta meg történelmünket.

Harmat Árpád Péter

***

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

2017.03.30.(9:55)

Nagy Lajos királyunk uralkodása [26.]

1_11nagylajos.jpgÉpp 691 éve született a francia Anjou házból származó Nagy Lajos királyunk, Károly Róbert magyar uralkodó és harmadik felesége, Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő házasságából mégpedig 1326. március 5-én. Nevét apai nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott Lajos toulouse-i püspökről kapta, aki II. (Sánta) Károly nápolyi király és Árpád-házi Mária (V. István magyar király lánya) fia volt. 

Nagy Lajost az egyik legjelentősebb koronás főnknek tartjuk, hiszen 40 évnyi országlása alatt (1342 és 1382 közt) megerősítette és naggyá tette a középkori Magyar Királyságot, miközben konszolidálta a társadalmi, gazdasági, belpolitikai viszonyokat (1351-es törvények) és lehetővé tette a városiasodást illetve a kereskedelmi - céhes fejlődés megindulását is. Lajos a királyi pár harmadik gyermeke volt, később még két fivére született, Endre (1327-ben) és István (1332-ben). Két bátyja, Károly és László korai halálát követően négyéves korában lett trónörökös. Lajos tele kincstárat, stabil és jól működő államszervezetet örökölt tehetséges és hűséges, őt mindenben segítő és támogató főnemesekkel, így energikusan próbálhatta elérni nagyváradi fogadkozásában összegzett külpolitikai céljait.

Nagy Lajos életéről és tetteiről többek közt jegyzője (és gyóntatója), Tótsolymosi Apród György, későbbi nevén: Küküllei János (1320-1394) történetíró és esztergomi kanonok írásaiból tudunk. Küküllei János 1360 és 1390 közt - önálló kéziratban megmaradt könyvében - írta meg Nagy Lajos trónra kerülésének történetét, uralkodását és hadjáratait (Chronicon de Ludovico rege). Nem mellesleg részt vett a Képes Krónika elkészítésében is.

A nápolyi kérdés

Nagy Lajos apja révén (Károly Róbert) a nápolyi királyi család sarja volt. Károly Róbert Árpád-házi Mária (V. István lánya) és II. Anjou Károly unokájaként látta meg a napvilágot, és a Magyar Királyi trón megszerzése után egyik legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy a nápolyi trónt kisebbik fia – Endre - számára biztosítsa. Így amikor a kis Endre herceg 6 éves volt, megkötötte a híres Nápolyi alkut (1333) melyben megegyezett a családdal, hogy Endre nevű fia társuralkodóként felülhet Nápoly trónjára.

A társuralkodói státusz a nápolyi Anjouk rokoni kapcsolataiból adódott. Árpád-házi Mária és II. Károly házasságából három fiú született: Martell Károly (az ő fia volt Károly Róbert) Róbert (az ő unokája volt Johanna) és János (az ő leszármazottai voltak a Durazzói hercegek). A három ág közül Róbert ága volt a nápolyi trón örököse, így Károly Róbert ezzel az ággal kötött alkut 1333-ban. Az alkuban Johanna és Endre házasságáról és társuralkodásáról döntöttek. Az alku házassági része megtörtént, ám 12 évvel később 1345-ben, Johanna, - vagy jóváhagyásával hívei - megölették Endrét (aversai merénylet) A gyilkosság idején Károly Róbert már nem élt, csak Nagy Lajos, így rá maradt testvére megölésének megtorlása.

1_11anjou_cimer.jpg

A nápolyi Anjouk családfája

Az első nápolyi hadjárat Lajos 1347 novemberében indult meg Nápolyba, mintegy 1000 fős kíséretének élén. Felvonulása közben a kisebb-nagyobb városállamok tisztelettel és rokonszenvvel fogadták. 1348. január 11-én Lajos seregei Capua városánál tönkreverték a Tarantói Lajos, Johanna új férje által vezetett nápolyi seregeket. A capuai összeomlás után Johanna és családja hajón provence-i grófságába menekült, a Nápolyi Királyság pedig minden további kardcsapás nélkül Lajos hatalmába került.

Nápolyba való bevonulása előtt január 20-án Lajos Aversa városában fogadta rokonait, a három durazzói és két tarantói királyi herceget (Durazzói Károlyt, Lajost, ill. Róbertet, valamint Tarantói Fülöpöt ill. Róbertet). A jó hangulatú lakoma után azonban Lajos hirtelen számon kérte öccse halálát az abban nyilvánvalóan ártatlan Durazzói Károly hercegen (Johanna sógorán), akinek rövid úton a helyszínen a fejét vétette (második aversai tragédia); a többi herceget pedig fogságba vetette, majd Magyarországra küldte őket.

1_11anjouk_arpadok.jpg

Lajos január 24-én vonult be Nápolyba lovon, sisakban – mint egy meghódított városba. Felvette a „Jeruzsálem és Szicília királya” címet és bizalommal, nagylelkű uralkodói intézkedésekkel igyekezett csillapítani a kedélyeket – hasztalanul. VI. Kelemen pápa nem ismerte el Lajost Nápoly királyának és kiközösítéssel fenyegette, de nem szakadt meg a kapcsolat közte és a Szentszék között. Közben szerte Itáliában elkezdett dühöngeni a Genovába behurcolt pestis, így Lajos – miután kijelölte helytartóit – 1348 májusának végén visszaindult Magyarországra. A magyar uralom néhány helyőrség kivételével hónapok alatt összeomlott a Nápolyi Királyságban, szeptember 17-én pedig Johanna is visszatért Nápolyba.

A második nápolyi hadjárat A kedvezőtlen nápolyi fejlemények hatására és pozíciójának újbóli megszilárdítására Lajos Nápolyba küldte a tehetséges Lackfi Istvánt. Ám a tehetséges és vitézi tulajdonságokkal rendelkező Lackfi nem tudta segíteni Nagy Lajos ügyét, így megindult a második nápolyi hadjárat. Lajos 1350 áprilisában hajókkal vágott neki a nápolyi útnak, így május 1-jén partra szállt Itáliában. Másfél hónapig szervezte seregeit, majd megindult Nápoly felé Melfi, Lucera és Benevento városokon keresztül. Lajos bevonult Salerno városába, majd Aversa várát vette ostrom alá. Tarantói Lajos időközben megerősítette Aversát, ezért az ostrom elhúzódott. Július 26-án felderítés közben Lajos súlyosan megsebesült: a bal lábába fúródott egy nyílvessző. Johanna ismét elmenekült Nápolyból, ezért Lajos az ostromot félbehagyva augusztusban bevonult a városba. Mérlegelte a helyzetét: a városban felkelés tört ki ellene, katonáit nehezen tudta fizetni és ellátni. Belátta, hogy hosszú távon nem tudja fenntartani hódításait, ezért hajlott a békére. Ugyancsak hajlott a megegyezésre Johanna is: anyagi nehézségeik miatt a háborút képtelenek voltak folytatni Lajos király ellen. Így feltételes fegyverszünetet kötöttek szeptember elsjétől. Ennek megfelelően Lajos Róma érintésével Itálián keresztül visszautazott Magyarországra. A felek a végső békét a következő évben, 1352. március 23-án Nápolyban kötötték meg: eszerint Lajos lemondott hódításairól, és elismerte Tarantói Lajost és Johannát, mint a Nápolyi Királyság uralkodóit.

Lajos még egy alkalommal avatkozott a nápolyi ügyekbe uralkodása folyamán. Kis Károly Anjou herceg, az első itáliai hadjárat alkalmával fogságba vetett Durazzói Lajos fia 1370-től kezdve a magyar királyi udvarban nevelkedett, 1371–1376 között Dalmácia és Horvátország hercege volt. A nagy nyugati egyházszakadást követően Johanna az avignoni pápa, VII. Kelemen mellé állt. Erre VI. Orbán 1380-ban letette királyságáról, és a trónt Kis Károlynak ajánlotta fel. Lajos katonákkal támogatta rokona trónigényét, így az 1381-ben elfoglalta Nápolyt. III. Károly néven megkoronázták, és 1382-ben május 22-én Muro várában négy magyar zsoldossal megfojtatta Johannát, mint „férjgyilkost”.

A dalmáciai háború

Nagy Lajos kezdettől fogva érdekellentétben állt a Velencei Köztársasággal, ami mindinkább terjeszkedni akart a dalmát partvidéken. A dalmát városok Könyves Kálmán óta általában keresték a Magyar Királyság pártfogását (annak szükségszerűen lazább, nagyobb önrendelkezést biztosító fennhatóságát) Velencével szemben, ám a magyar királyok sokszor nem tudtak ennek eleget tenni. Összességében elmondható, hogy Lajos egyetlen tartós külpolitikai sikerét a dalmát térségben aratta. Lajos elhatározta, hogy megvédi dalmáciai jogait, ezért 1345-ben több mint 20 000 katonával Horvátországba vonult. Jöttének hírére a legtöbb horvát főúr hódolatra járult a király elé és a dalmát városok követei is elhozták városaik kulcsát. Azonban mihelyt Lajos hazatért Magyarországra, a velencei hajóhad megjelent Zára kikötőjében azzal a követeléssel, hogy rombolják le a város falait. A város vezetése ezt megtagadta, és fegyveres segítséget kért Lajostól. A következő évben (1346) Lajos 80 000 fős hadsereggel jelent meg a Zára alatt, ám az ütközet Velence javára dőlt el, a városnak el kellett ismernie a kereskedő köztársaság fennhatóságát.

1_97csaladfa_zsigm.jpg

1352-ben, miután Lajos végleg tehermentesült Nápolyban, Magyarország szövetkezett Genovával Velence ellen. Az új hadjárat 1357-ben kezdődött, és átütő magyar sikerekell zárult. A háborút 1358-ban lezáró zárai békében a kereskedő köztársaság lemondott Dalmáciáról. Később, 1378–1381 között a felek közt újra kitört egy háború, ám ekkor is a Nagy Lajos és Genova által alkotott szövetség győzött. Megkötötték a torinói békét. Ez gyakorlatilag a zárai béke megújítása volt, csak ezúttal adófizetésre is kötelezték Velencét.

A havasalföldi és szerb harcok

1344-ben Sándor havasalföldi román fejedelem függetleníteni próbálta magát a Magyar Királyságtól, ezért szövetkezett a tatárokkal, akik a szomszédos Moldvából többször betörtek Erdélybe és nagy pusztítást vittek végbe. Ezt megelégelvén Lajos Lackfi Endrét (a későbbi erdélyi vajdát) székely seregekkel a tatárok földjére küldte, aki seregei élén 1345. február 2-án háromnapos véres ütközetben tönkreverte a tatár seregeket. Lajos az országrész nyugalma érdekében megerősíttette az erdélyi végvárrendszert, amelynek védelméből a székelyek később még több expedíciót indítottak a tatárok ellen, akik idővel már kénytelenek voltak Moldvát elhagyni, így a terület megnyílt a román bevándorlás előtt. Nagy Lajos volt az első magyar király, aki már a törökökkel is kénytelen volt harcolni. Ugyanis 1374–1375-ben Havasalföldről üldözte ki őket, azonban a románok elárulták, így nem tudott döntő győzelmet aratni.

Nagy Lajos a Balkánon is terjeszkedett. 1365-ben tört be Észak-Bulgáriába, és bevette Vidin (magyarosan Bodony) városát, ahol megszervezte a vidini bánságot, és ferencesekre bízta a helyiek megtérítését. Az ellátási nehézségeknek köszönhetően 1369-ben kénytelen volt kivonulni, mire a hittérítőket lemészárolták a helyiek. Annyi eredménye mégis lett a kalandnak, hogy az addig fogságban tartott fejedelem, Sztracimir Iván 1388-ig megmaradt a magyar korona hűségén. Szerbiában Dusán István fejedelmet győzte le, így Szerbia részekre esett.

Az 1351-es törvények és az ősiség törvény

Lajos alapvetően a főurakkal egyetértésben kormányzott, de a köznemességet is igyekezett megnyerni magának. 1351-es törvényei egészen 1848-ig a magyar nemesi alkotmányos berendezkedés gerincét képezték.

Az ősiség törvény (Aviticitas)  tartalmazta az Aranybulla megújítását, és az 1222-es oklevél keletkezése után másfél évszázaddal a nemesi szabadságok alaptörvényévé vált. Kimondta az egyazon szabadság (latinul unus eademque libertas) elvét, azaz a köznemességnek azonos jogokat biztosított a főnemességgel (legalábbis Werbőczy későbbi értelmezésében; eredetileg a magyarországi, illetve a horvát és szlavón nemesek egyenjogúságát deklarálták). Fontos még az ősiség törvénye, amely megtiltotta a nemesi föld eladását, ezzel védelmet adva a köznemességnek a bárók eladásokat kikényszerítő önkényével szemben. A nemesi birtok az ősiség törvény értelmében adott nemzettségen belül apáról fiúra szállt, ám ha az adott családon belül kihalt a fiú ág, akkor a nemesi família  földjei a Szent Koronára szálltak vissza.

1_11nagylajos_kiraly.jpg

A törvények jelentőségét az is növeli, hogy a Magyar Törvénytárba, a Corpus Juris Hungaricibe nem kerültek be az 1222 és az 1351 között hozott magyar törvények. Az 1351-es törvények fontos részét képezték a jobbágy rendelkezések. Az egységesen szedendő kilenced bevezetésével a jobbágyok a szegényebb birtokosok kárára történő átcsábítását kívánták megakadályozni (mert a jobbágyok szabadon költözhettek egyik úrtól a másikhoz). A jobbágyok ezentúl egységesen terményük kilencedik tizedét fizették bérként földesuruknak (vö. az egyháznak fizetett tizeddel) és a telkenként a kamara hasznának nevezett királyi adót, továbbá a rendkívüli adókat és egyéb járandóságokat. (ajándék, robot, fuvarozás)

Polgárság, városok

Lajos uralkodása idején nyugat-európai léptékkel mérve még kevés igazi városa volt a Magyar Királyságnak. A meglevő városok Károly Róbert uralkodása alatt kezdtek erőre kapni és Lajos uralma idején tovább erősödtek. Növekvő jelentőségüket mutatja, hogy az Endre megkoronázása fejében a pápának küldött 44 000 aranyforintot is a városokon hajtották be, mint különadót. Három várostípus alakult ki: mezővárosok (egyösszegű adóbefizetés kiváltságával) szabad királyi városok (szabad bíró és papválasztás, vásártartás, és földesúri joghatóságot is a király gyakorolta felettük) és bányavárosok. A városok fejlődésével párhuzamosan kezdtek a különféle mesterségek művelői jogaik védelmében céhekbe tömörülni. Ez azt jelentette, hogy a gyakoribb mesterségek művelői (például mészárosok, szabók, pékek, stb.) városonként céhet alapítottak. A céhek törvényeikkel megszabták a tagok számára mesterségük művelésének fontosabb körülményeit.

Lengyel királyként

Lajos lengyelországi politikája alapvetően két szakaszra tagolható: 1342-től 1370-ig nagybátyja, III. (Nagy) Kázmér szövetségese volt, majd tizenkét éven át viselte az ország koronáját. Erre a Károly Róbert és Kázmér által kötött 1339-es trónörökösödési szerződés hatalmazta fel, amely Kázmér fiúutód nélkül bekövetkező halála esetére a magyar király egyik fiára hagyományozta a trónt. Miután Kázmér 1370-ben valóban utód nélkül halt meg, Lajost november 17-én megkoronázták Krakkóban (a lengyelek Ludwik Węgierski-nek, azaz „Magyar Lajosnak” nevezték). Bár korábban ígéretet tett rá, nem maga irányította a királyság ügyeit, hanem anyjára, Erzsébetre bízta azokat, aki nagy magyar kíséretet tartott, kivíva ezzel a lengyel nemesség haragját. Lajos népszerűsége akkor kezdett megromlani, amikor trónra lépése évében lemondott Sziléziáról. Ellensúlyozásul 1374-ben bocsátotta ki a kassai privilégiumot, ami adómentességet biztosított a lengyel nemesség számára

Az utódlás kérdése

Első felesége Luxemburgi Margit volt. Második feleségétől Kotromanić (vagy Bosnyák) Erzsébettől, (István bosnyák bán lánya) pedig négy gyermeke született, Mária (1365-1366), Katalin (1370-1378), Mária és később szentté avatott, a lengyelek számára kedves Hedvig. Halála után a lengyel trónt Hedvig, a magyart pedig Mária örökölte. Hedvig idővel a litván eredetű Jagelló-dinasztia megalapítójához ment feleségül és nagy szerepe volt a litvánok keresztény hitre térítésében.

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

logo_toriklub.jpg

2017.03.04.(8:51)

75 éve volt a wannseei konferencia, ahol 11 millió embert ítéltek halálra [25.]

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1942 január 20-án zajlott a második világháború egyik legmegdöbbentőbb konferenciája, Berlinben. A náci vezetők a később wannseei konferencia néven ismertté vált megbeszélésen összesen 11 millió európai zsidót ítéltek halálra. A konferencia egyik jegyzőkönyve elkerülte az iratmegsemmisítéseket, így az utókor pontosan megismerhette, hogy miként rögzítették a kontinens zsidóságának teljes kiirtását.

wannsee.jpg

A konferencia helyszíne Berlinben

A Holokauszt legfontosabb megbeszélését Reinhard Heydrich a Biztonsági Főhivatal vezetője és Himmler jobb keze hívta össze. A magas rangú főnáci utasítására 1942 január 20 –án a német bel- és külügyminisztérium, a biztonsági szolgálatok, a náci párt, az SS, illetve az igazságügy 14 vezetője, államtitkárok, tábornokok, vezérkari tisztek utaztak a Berlin délnyugati városrészében álló, Am Grossen Wannsee 56-58. szám alatti villába, mely Heydrich berlini központjaként is funkcionált. A helyszín valójában egy tetszetős tóparti kastély benyomását keltette, ami szöges ellentétben állt a megbeszélés témájával.

A tanácskozást Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer készítette elő, és a konferencia jegyzőkönyvét is ő vezette. Heydrich SS-Obergruppenführer, a Biztonsági Rendőrség és az SD főnöke, elöljáróban közölte, hogy a birodalmi marsall (azaz Göring) őt bízta meg az európai zsidókérdés végleges megoldásának előkészítésével és rámutatott arra, hogy ezt a tárgyalást azért hívták össze, hogy tisztázzák az alapvető kérdéseket.  wannsee_eichmann.jpg

Adolf Eichmann a végrehajtással megbízott SS tiszt

A konferencia során több mint 11 millió zsidó származású európai polgár (beleértve a semleges államok és az Egyesült Királyság zsidó közösségeit is) fizikai megsemmisítését helyezte kilátásba, majd megbeszélték a terv végrehajtáshoz szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és anyagi feltételeket, és kiosztották a feladatokat. Bár a holokauszt akkor már évek óta tartott és tömeggyilkosságok is zajlottak egyes koncentrációs táborokban, hivatalos politikává mindez csak a konferencia után vált.

Adolf Eichmann 1961-ben, az Eichmann-per során elmondta, hogy a találkozó viszonylag gyorsan (egy-másfél óra alatt) lezajlott és a résztvevők között teljes volt az egyetértés és az együttműködés. A Wannsei konferencia jegyzőkönyve az egyik legfontosabb fennmaradt dokumentum a holokauszt történetében, amelyet 1947-ben találtak meg a konferencián megjelent Martin Luther iratai között. Az iratokban cinikus módon sehol nincs leírva a tömeggyilkosság kifejezés, helyette az "Endlösung" és a "Sonderbehandlung" azaz "különleges kezelés" formula szerepel mindenhol. 

himmler_heydrich.jpg

Himmler és Heydrich a holokauszt legfőbb irányítói

A konferencia után a Szovjetunióban az úgynevezett Einsatzgruppe csapatok (SS kivégző osztagok), Auschwitzban és a treblinkai táborban pedig a gázkamrák gyilkolták tömegesen a zsidó származású embereket. (Az alkalmazott anyag: Zyklon "B" ciángáz volt, félig föld alá épített gázkamrákba juttatva.)  Az Auschwitz-Birkeanuban működő haláltábor parancsnoka, Rudolf Höss írásos tanúvallomásban rögzítette, hogy 1941 szeptember 3 és 1944 október 29 közt folyamatosan zajlottak Auschwitzban az elgázosítások. A táborban összesen 1,1 millió ember halt meg, míg a teljes holokauszt végül 5,5 millió ember halálát okozta. A wannseei konferencia - mely minderre utasítást és felhatalmazást adott az elkövetőknek - a mai napig a történelem leginkább megdöbbentő eseménye, az érzéketlenség, a kegyetlenség és a gonoszság hátborzongatóan profi, szenvtelen megnyilvánulása.

6_26gazkamra.jpg

A konferencia résztvevői:

Reinhard Heydrich birodalmi vezető; Dr. Alfred Meyer birodalmi helytartó; Dr. Georg Leibrandt birodalmi vezető (a megszállt keleti területek minisztériumának képviseletében); Dr. Wilhelm Stuckart államtitkár (a birodalmi belügyminisztérium képviseletében); Dr. Erich Neumann államtitkár (a négyéves terv irodájának teljhatalmú megbízottja); Dr. Roland Freisler államtitkár (a birodalmi igazságügyminisztérium képviseletében); Dr. Josef Bühler államtitkár (a főkormányzói irodától, Hans Frank képviseletében); Martin Luther államtitkár (a külügyminisztériumtól); Gerhard Klopfer SS-ezredes (a pártkancelláriától, Martin Bormann képviseletében); Friedrich Kritzinger minisztériumi vezérigazgató (a birodalmi kancellária képviseletében); Otto Hofmann SS-vezérőrnagy (a Faji és Áttelepítési Főhivataltól); Heinrich Müller SS-vezérőrnagy (a Birodalmi Biztonsági Főhivataltól);

6_15auschwitz_bejarat.jpg

További résztvevők: Adolf Eichmann alezredes (a Birodalmi Biztonsági Főhivataltól); Dr. Eberhard Schöngarth SS-ezredes (a biztonsági rendőrség és az SD lengyelországi parancsnoka); Dr. Rudolf Lange SS-őrnagy - (a biztonsági rendőrség és a biztonsági szolgálat lettországi parancsnoka és a balti államok, valamint Fehéroroszország biztonsági rendőrségének és szolgálatának hadtest parancsnok-helyettese)

Figyelemre méltó, hogy milyen sok a résztvevők közt a doktori címmel rendelkező, magasan képzett és kiemelkedően magas műveltségű személy, ami bizonyítja, hogy a legnagyobb gazemberségek, szörnyűségek és emberiség elleni bűnök elkövetésében semmiféle fékezőerőt nem jelentett a megjelentek értelmiségi volta. Ma, 75 évvel az események után ennek feldolgozása és az egész ördögi terv hideg tárgyilagossággal történő megtervezésének - végrehajtásának megemésztése a legnehezebb.

 Harmat Árpád Péter

2017.01.21.(11:00)

logo_toriklub_1.jpg

Javasolt film, ami a wannseei konferenciát mutatja be: Az összeesküvés (2001)

 

Észak-Amerika legelső gyarmatosítói [23.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

A mai Amerikai Egyesült Államok területén történő első európai partraszállás (a vikingek kalandozói útjait leszámítva) a spanyol Juan Ponce de León vezetésével történt 1513-ban, mégpedig az általa Floridára keresztelt félszigeten. A spanyolok alapították tehát a későbbi USA területének első településeit, az 1565 –ben Szt. Augustine névre keresztelt első floridai város létrehozását követően. Mivel a spanyolok a mai Mexikó területén rendezték be első nagy tengerentúli gyarmatukat – Új-Spanyol Alkirályság néven (1535), így terjeszkedéseik is ezen területről indult ki a mai USA irányába.

Tovább olvasom

Elhunyt Fidel Castro, az 1962-es rakétaválság egyik kulcsfigurája [21.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

Fidel Castro a XX. századi történelem és hidegháború egyik legnagyobb alakja és az 1962-es kubai rakétaválság kulcsszereplője volt. Három hónappal 90. születésnapja után, 2016 november 25-én hunyt el Havannában. Élete egy egész korszak keresztmetszetét mutatja be

Tovább olvasom

A vietnami háború 5 legnagyobb csatája [20.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

A több évtizedes francia gyarmati uralom alatt élő vietnamiak előbb 1945-ben, majd a franciák legyőzése után 1954 nyarán saját, szuverén államot hoztak létre az Indokínai félszigeten. Ez az állam azonban feszültségekkel volt terhes: míg északon a kínai határ közelében és Hanoiban (nagyrészt kínai ráhatásra) a kommunista eszmék gyökeresedtek meg, addig délen a legnagyobb város, Saigon körzetében kapitalista rendszerben működött az ország.

Tovább olvasom

100 éve halt meg Ferenc József [19.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

ferenc_jozsef1.jpgNovember 21-én éppen 100 éve annak, hogy Ferenc József (1830-1916), aki egyike volt Európa leghosszabb ideig trónon lévő uralkodóinak, elhalálozott. Ferenc József hatása a magyar történelemre igen jelentősnek mondható, hiszen az 1848/49-es forradalom és szabadságharctól (1848 decemberétől) egészen az első világháború közepéig, 68 éven keresztül irányította hazánk bel-, és külpolitikáját.

Tovább olvasom

Falak a történelemben és a legjelentősebb ma is őrzött falrendszer [18.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

 Az emberiség mindig is emelt falakat saját védelme érdekében. A legelsők az ókorban létesültek, például Kínában (kínai Nagy Fal) illetve Mezopotámiában ahol városállamokat védelmeztek (Babilon falai). Ugyancsak jelentős volt a Római Birodalom limes vonala, mely néhol valódi falrendszereket jelentett (pl. Hadrianus fala Skóciában). Később jött a középkor, amikor az egyes városok a portyázó rablóbandák ellen való védekezésül kényszerültek komolyabb falak megépítésére.

Tovább olvasom

Orseolo Péter és Aba Sámuel harca [17.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

Szent István után 7-8 éven keresztül bizonytalan, zűrzavaros helyzet alakult ki a fiatal Magyar Királyságban. A fő problémát a királyi legitimáció jelentette, vagyis az a kérdés, hogy ki viselje a koronát? A trónért kialakuló küzdelem azonban nem csupán hatalmi vetélkedést jelentett, hanem egyúttal a hazai nemesség és a külföldről érkező előkelőségek viszályát, illetve az európai kereszténység és az István előtti időkhöz való visszatérés dilemmáját hozta.

Tovább olvasom