Szerző: Harmat Árpád Péter

Az emberiség történelmének egyik legkegyetlenebb eseménysorozata, a Sacco di Roma éppen 490 éve, 1527 május 7 -én vette kezdetét Itáliában (a későbbi olasz fővárosban). A 30-40 ezer halálos áldozattal járó, ártatlan emberek, köztük idősek lemészárlásával, sok ezer nő megerőszakolásával és példátlan méretű fosztogatással, gyújtogatásokkal teli pusztítás a kora-újkor legdurvább erőszakhullámának tekinthető.

Az esemény előzményei a korszak nagyhatalmi politikájában gyökereznek. A francia uralkodók, a Valois-ház tagjai 62 éven keresztül, 1494 –től egészen 1556 –ig, folytattak háborúkat a Habsburgokkal azért, hogy Észak-Itália apró államait és Dél-Itáliát megszerezzék az osztrák császár-dinasztiától. A hosszú harc Európa egyik legjelentősebb háborús konfliktusa lett, még a magyar történelemre is jelentős hatást gyakorolt. Amikor ugyanis II. Lajos az Oszmán Birodalom közelgő nagy támadásának kivédéséhez európai segítséget kért, a német és francia uralkodók az egymással vívott harc miatt nem tudtak (és akartak) a Balkánról érkező török veszéllyel foglalkozni.

A Habsburg – Valois harcnak áldozatául esett Itália, közvetve - a segítségnyújtás elmaradása miatt - Magyarország és azon a bizonyos napon (1527 május 7-én) Róma városa is. De hogyan is kezdődött az egész?

A XVI. század legnagyobb háborújának csúcspontját V. Károly német-római császár uralkodása jelentette, aki 1519 és 1556 között a kontinens legnagyobb hatalmú embere volt. Ekkoriban ugyanis a Habsburg uralkodó birtokolta a német trónt, 1530-tól a Német-Római császári címet és rokoni kapcsolatai révén még Spanyolországot is, annak minden gyarmatával (Amerika) és európai területeivel, például Dél-Itáliával együtt. I. Ferenc (1515-1547) francia király azonban féltékenyen szemlélte ezt az óriási birodalmi terjeszkedést és tűrhetetlennek tartotta, hogy a Habsburgok megszerzett területei szinte minden irányból veszik körbe országát.

A Francia Királyság megerősödve került ki az angolokkal vívott és 1453-ban véget ért száz éves háborúból. I. Ferenc alatt a gallok állama stabilizálódott, katonailag jelentős erőt képviselt és elegendő vagyont illetve katonát birtokolt ahhoz, hogy képesnek tartsa magát Itália megszerzésére. A küzdelemhez „csupán” a nagy rivális Habsburgokat kellett legyőzniük. Ez azonban távolról sem volt olyan egyszerű, mint hitték, ugyanis – mint már említettük – a Habsburg császár, V. Károly rendkívüli haderővel rendelkezett: óriási spanyol seregeket, német katonákat, osztrák csapatokat és még vagy fél tucatnyi más nép harcosait tudta felvonultatni Franciaország ellen. Ráadásul a kivételes és hihetetlen Habsburg uralkodói vagyon révén sok-sok ezer zsoldos leste V. Károly parancsait.

Sacco di Roma

Bár VII. Kelemen pápa (1523-1534) megválasztását követően még V. Károlyt támogatta, - hisz a császár nagyban hozzájárult trónra kerüléséhez – 1524-ben inkább I. Ferenc mellé állt, mivel a gall uralkodó megígérte számára, hogy pápai fennhatóság alá helyezi a gazdag Milánói Hercegséget. A becsvágyó pápa nem tudta visszautasítani az ajánlatot és köpönyeget fordítva a franciákat kezdte támogatni. A pápa franciák mellé állása a későbbi események miatt vált fontossá.

Közben a francia - Habsburg háború új szakaszába lépett és 1525 február 24-én sor került az évszázad egyik legnagyobb csatájára Pávia mellett. Az óriási küzdelemben V. Károly legyőzte a franciákat I. Ferencet pedig fogságba ejtette és arra kényszerítette, hogy a madridi szerződésben lemondjon itáliai igényeiről. Ám a francia király a fogságból szabadulva megszegte kényszer szülte ígéretét és 1526 május 22-én erős Habsburg-ellenes szövetséget hívott életre, az úgynevezett Cognac Ligát. Tagja lett Franciaország és a pápa mellett Milánó, Velence és Firenze is, sőt őket támogatta VIII. Henrik angol király is.

V. Károly tehát erős szövetséggel került szembe, mely ellen 1526 őszén egy 12 ezer fős német zsoldos sereget küldött. A Cognac Ligát legyőzni érkező sereg Georg von Frundsberg parancsnoksága alatt állt. Ehhez a tekintélyes erőhöz 1527 elején spanyol katonák és itáliai szabadcsapatok is csatlakoztak. A haderő legnagyobb részét úgynevezett "landsknecht -ek" alkották, azaz dél-német paraszti sorból zsoldosnak szegődött gyalogos katonák. (land = zsoldos, knecht = szolga, legény)

Landsknecht -ek, Hans Burgkmair képe

A gondok akkor kezdődtek, amikor a császár nem tudott fizetni seregének, mert az ehhez szükséges itáliai adókat nem tudta beszedni a Cognac Liga ellenállása miatt. A kifizetetlen zsoldosok úgy hitték, a császáruk ellen fordult pápa az oka annak, hogy nem kapják meg fizetéseiket. Élükre az a Bourbon Károly (Montpensier grófja) állt, aki francia létére mégis V. Károly oldalán harcolt már 1524 óta. 

Bár a német és spanyol zsoldosok parancsa Firenze megtámadása volt, ők fellázadtak és 1527 márciusában ostromgépeiket a város alatt hagyva, a 230 kilométerre fekvő Róma felé vonultak. A 24 ezres sereg 1527 május 6-án érte el Rómát, melyet magára hagytak a legtehetősebb polgárok. A védelmet néhány ezer toborzott katona és pápai gárdista alkotta, akik az ostromgépek nélkül érkező német és spanyol zsoldosokat a városfalakon próbálták megállítani. Bár Bourbon Károly elesett a várfalakon, emberei bejutottak és a Szent Péter bazilika felé vonultak. A híres vatikáni épületet a Svájci Gárda 198 tagja próbálta megvédelmezni, miközben az ott tartózkodó pápát is minden erejükkel védték a támadóktól. Ám a túlerő legyőzte őket. (A híres Svájci Gárda a mai napig megemlékezik az eseményről és minden évben május 6-án tartják az újoncok ünnepélyes felesketését.)

A pápa menekülése

VII. Kelement a pápai gárdisták önfeláldozása mentette meg. Megmaradt tagjaik ugyanis életük árán menekítették át az egyházfőt a Szent Péter bazilikából az Angyalvárba, mégpedig a titkos Borgó-átjárón (Passetto di Borgo) keresztül. A titkos folyosó 800 méter hosszan vezet egészen a várig. Először 1494-ben VI. Sándor pápa menekült rajta, mégpedig VIII. Károly francia csapatai elől. A XIII. század végén kialakított különleges folyosó, ma felújított, különleges turista látványosság a Vatikánban. (lásd: képünkön) 1527 május 6-án este Róma - a szinte bevehetetlen Angyalvár kivételével - a császári zsoldosok kezére került. A pápa tartós védelemre rendezkedett be, a zsoldosok pedig megkezdték a vár elleni támadásaikat. A harc 5 héten keresztül tartott, végül VII. Kelemen kénytelen volt a megadásról tárgyalni. 

A pápa szabadon bocsátásáért komoly engedményekre kényszerült, így például 400 ezer dukátot kellett fizetnie V. Károlynak és le kellett mondania három fontos Róma környéki váráról illetve három, hozzá hűséges Észak-itáliai városról is (Modenáról, Pármáról és Piavenzáról). Sőt, V. Károly elvárta, hogy ország-világ előtt ismerje el őt a Szent Római Birodalom törvényes császárának. A pápa csak mindezek után távozhatott Rómából orvietói rezidenciájára.

A fosztogatás és erőszak

A történelemben ritka kegyetlenséggel végrehajtott szabad-rablást 30 ezer katona kezdte meg 1527 május 7-én Rómában. Házról házra folyt a rablás és a nők megerőszakolása. Róma akkoriban 60-70 ezres lakosságának fele (!) halt meg a tomboló kegyetlenségek során. A holttesteket temetetlenül hagyták az utcákon, a fosztogatás 30 napja alatt, így a zsoldosok távozása után, 1527 nyarán pestis jelent meg a városban. Az elképesztő erőszakhullám során egyébként apácák tucatjait becstelenítették meg és a város szinte összes házát feldúlták. Szabályosan folyt a vér az utcákon. Hasonló szintű, megdöbbentő vérengzésre egyébként 45 évvel később került sor újra, mégpedig Franciaországban, amikor Szent Bertalan éjszakáján katolikus lovagok, nemesek és katonák 10 ezer kálvinista (hugenotta) polgárt mészároltak le Párizsban és pár francia nagyvárosban. Ám abban a mészárlásban harmad annyian haltak meg, mint a Sacco di Roma során és az áldozatok is vagy fél tucat város közt oszlottak meg.

Ami a római épületekben és műkincsekben esett kárt illeti: becslések szerint körülbelül 10 millió dukát lett a kár, sok-sok ezer római szobor, festmény, kegytárgy került a fosztogatók kezébe. A fosztogatás első 8 napja után a kegyetlenségek mérséklődtek és inkább módszeresebben (nem féktelenül) zajlott a vagyontárgyak felkutatása és elrablása. A Sacco di Roma az európai történelem legkegyetlenebb újkori fejezete lett.

A római Angyalvár és távolabb a Szent Péter Bazilika kupolája /Giuseppe Zocchi festménye/

Az utóhatások

Bár a római fosztogatásokért és kegyetlenkedésekért a világ nagy része V. Károlyt okolta, a császár mindvégig tagadta felelősségét. Ugyanakkor az eset kifejezetten nagy szolgálatot tett érdekeinek, hiszen egész Európa előtt bizonyítani tudta hatalmát. Két évvel később kiegyezett a pápával a barcelonai békeszerződésben, majd a cambrai egyezményben (1529 augusztus 5.) lezárta viszályát I. Ferenccel is. Minden területen sikert könyvelhetett tehát el, testvére, I. Ferdinánd pedig az ő támogatásával szerezte meg 1526-ban a magyar trónt. A 30 ezer véresen lemészárolt rómairól pedig idővel elfeledkezett Európa.

Harmat Árpád Péter

 Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is! 

Talán ezek is érdekesek lesznek számodra: IV. Béla uralkodása, Nagy Lajos királyunk, Hitler tehetséges tábornoka: Guderian, A titokzatos Mongol Birodalom, A vietnami háború csatái, A páncélos legenda: Michael Wittmann, A középkori városok, Történelmünk 5 legnagyobbja, Fehér Halál a legsikeresebb mesterlövész, Az ókori Perzsa Birodalom,