Történelemrajongók blogja

Töri klub

Amikor hintapolitikát folytatottunk Hitler és a szövetségesek között

Szerző: Harmat Árpád Péter

Magyarország a második világháborút a náci Németország szövetségeseként, a Háromhatalmi egyezmény tagjaként és Adolf Hitler hódító politikájának egyik fő segítőjeként kezdte meg, mégpedig 1941-től fegyveresen és nyíltan is támogatva a német hadsereget. A magyar katonák 1941 április 11-től vettek részt a Jugoszlávia elleni harcokban, (bevonulva a Bácska-Bánát háromszögbe), majd két hónappal később (a kassai bombázás másnapján, 1941 június 27-én) Bárdossy László miniszterelnök hivatalosan is bejelentette a parlamentben, hogy hadiállapot állt be hazánk és a Szovjetunió között. 

hitler_kallay.jpg

Hitler és Kállay 1942-ben a Führer "Farkasodú" nevű főhadiszállásán (Lengyelországban)

Az 1941-es háborús évtől kezdődően Magyarország folyamatosan a harcok részese lett: először a 45 ezer főt számláló Kárpát-csoport indult meg az oroszok ellen -- 1941 július elsején átlépve a határt és őszre a Donyecig hatolva -- majd 1942 április 11-én a 207 ezres magyar királyi 2. honvéd hadsereg kezdte meg a frontra vonulást, hogy részt vállaljon a Sztálingrádig és a Kaukázusig való előretörést célzó "Kék hadműveletben" (Fall Blau). A két nagy támadás közt került a magyar kormány élére -- a Bethlen és Teleki köréhez tartozó és a túlzott német-orientációt ellenző -- Kállay Miklós.

Az akkoriban 54 éves, jogász végzettségű, korábbi földművelésügyi miniszter, (Bethlen Istvánhoz hasonlóan) ahhoz a konzervatív, lassú reformokat kedvelő nagybirtokosi réteghez tartozott, mely a legkevésbé sem támogatta Bárdossy harcias német-pártiságát. Kállay az óvatos külpolitika híve volt és ellenezte, hogy Magyarország fegyveresen is részt vegyen a náci Németország terjeszkedő harcaiban. Ám kormánya 1942 március 10-én történő beiktatása idején Kállay már semmit sem tehetett az ellen, hogy a magyar katonákat a Szovjetunió mészárszékeire küldjék. Ekkor már Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter és Wilhelm Keitel német véderő-főparancsnok (Budapestre látogatva) felszólították Magyarországot arra, hogy vegyen részt az 1942 júniusában induló új, német támadó hadműveletben. Horthyék pedig 1942 elején igent mondtak a Budapestre látogató német vezetőknek, márciusra pedig indulásra készen állt a második magyar hadsereg.

kallay_kormany.jpg

A Kállay-kormány 1942 március 10-én

A Wehrmacht 1941 végéig legyőzhetetlennek tűnt, majd a moszkvai csatában 1942 januárjára kíméletlen vereséget szenvedő német hadsereg visszavonulása szovjet főváros alól, sokakban rombolta le ezt az illúziót. A világ lélegzet visszafojtva várta 1942 nyarán, hogy merre fordul a háború "iránytűje": Hitler térdre kényszeríti Sztálint, vagy vereséget szenved a Volga partján és lassan maga alá gyűri a Szovjetunió.

A német világháborús vereség előjelei

A német hadsereg 300 ezer embert vesztett Sztálingrádnál és a magyar 2. hadsereg is odaveszett a Don partján. A hatalmas vereség (és veszteség) az egy évvel korábbi moszkvai kudarccal együtt alaposan megtépázta a Führer és a Wehrmacht legyőzhetetlenségi nimbuszát (szerte Európában és a világon). Ráadásul 1943 tavaszára más jelek is mutatkoztak arra vonatkozóan, hogy Németország elveszíti ezt a háborút: az amerikai hadsereg megjelent Afrikában (partraszállás Algír - Casablanca környékén) és 1942 novemberétől az Egyiptomból támadó britekkel együtt harapófogóba zárták Rommelt, aki 1943 tavaszára elvesztette Észak-Afrikát. Később az amerikaiak partra szálltak Olaszországban és Mussolini is megbukott (1943 nyarán). A német vereség előjelének minősült a keleti front összképe is 1943 tavaszán: a németeknek le kellett mondaniuk mind Sztálingrád, mind a Kaukázus megszerzéséről, sőt visszavonulóban voltak a Dnyeszter irányába, több tízezer négyzetkilométernyi területet feladva.

eu_frontok_1943.jpgMindezek tetejébe: a Hitler elleni nemzetközi összefogás egyre erősebbé vált. Az angolok és amerikaiak már 1941 augusztus 14-én összefogtak az Atlanti charta aláírásával, de ehhez később a szovjetek is csatlakoztak. Aztán beindultak az úgynevezett kölcsönbérleti szállítmányok is az 1941 március 11-én elfogadott "kölcsönbérleti törvény", a Lend-Lease Act alapján, tonnaszám juttatva az amerikai hadianyagot (teherautókat, hadfelszereléseket) az oroszoknak. Végül 1943 januárjában az afrikai Casablancában újra személyesen találkozott Roosevelt illetve Churchill, hogy megtervezzék és összehangolják csapataik támadásait Afrikában és Olaszországban (casablancai konferencia).

A hintapolitika

Horthy és Kállay egyaránt érzékelték a változásokat: látták, hogy a hitleri Németország megverhető és meg is ingott a keleti fronton, illetve hogy erős szövetség készül végső legyőzésére. Kállay a tanulságokat levonva konkrét lépésekre készült (Horthy hallgatólagos tudtával), melyet hintapolitikának nevezünk. A hintapolitika -- melynek során a magyar kormány látszólag Hitler hű szövetségese maradt, ám valójában már titkos tárgyalásokat folytatott a nyugati szövetségesekkel -- 1942 nyarán "érlelődött", de 1943 tavaszától lépett legfontosabb szakaszába. 

kallay_hintapolitika.jpg

Ettől az időponttól ugyanis a Kállay-kormány diplomatákat küldött semleges európai országokba (Svájcba, Svédországba és Törökországba), hogy azok találkozzanak a szövetségesek küldötteivel. A legelső kapcsolatfelvételt azonban nem politikus, hanem egy nemzetközileg is elismert magyar orvos, az 1937-ben Nobel-díjat kapott Szent-Györgyi Albert professzor létesítette, mégpedig 1943 februárjában, a törökországi Isztambulban. (A hírneves orvos a háború éveiben magyar ellenállási csoportok tagjaként céljának tekintette Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítését. Isztambuli kapcsolatfelvételét a miniszterelnök tudtával tette.) Alig egy hónappal később Szegedy-Maszák Aladár, már mint profi politikus -- a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője -- tárgyalt a britekkel Svédország fővárosában, Stockholmban. Végül 1943 áprilisában Barcza György volt londoni követ találkozott Svájcban az Egyesült-Királyság diplomatáival. Mindhárom tárgyalás központi témája Magyarország előzetes fegyverszünetének kérdése és háborúból való kiugrása volt azzal a magyar kitétellel, hogy a nyugati szövetségesek ismerjék el Magyarország 1941-es új határait (a két bécsi döntés, Kárpátalja és a Bácska-Bánát háromszög magyar területté nyilvánításával).

kallay_miklos_1.jpg

Kállay Miklós, hazánk 31. miniszterelnöke

A magyar-nyugati kapcsolat-felvételek hetedik hónapjában (1943 szeptemberében) a britek, Veress László isztambuli külügyi államtitkár közvetítésével üzenték meg Kállaynak az előzetes fegyverszünet feltételeit. Ezekben a legfőbb kérés az volt, hogy Magyarország csökkentse Németország támogatását, vonja ki katonáit a Szovjetunióból, majd forduljon szembe a Wehrmachttal, ha a szövetséges csapatok elérik határait. A magyar miniszterelnök 1943 októberében lisszaboni követe segítségével jelezte: elfogadja a feltételeket. 

A hintapolitika kudarca

A Kállay-féle hintapolitika (Kállay-kettős) 1943 novemberében feneklett meg, amikor a szövetséges nagyhatalmak vezetői -- Roosevelt, Sztálin és Churchill -- Perzsia (a későbbi Irán) fővárosában, Teheránban találkoztak Németország végső legyőzéséről tárgyalni. A konferencián megállapodás született arról, hogy a szövetséges nagyhatalmak egy Nyugat-európai front megnyitásával vesznek majd részt Hitler legyőzésében. Az egyezmény azt jelentette, hogy az első világháborús "forgatókönyvtől" eltérően 1944-ben nem létesült majd új front a Balkánon (mely Magyarországot elérhetné) és Kelet-Európa (hazánkkal együtt) a szovjet hadsereg harci övezetébe esik majd, vagyis a vörös hadsereg fogja onnan kiűzni a nácikat. Mivel ez egyértelműen Sztálin hatáskörébe helyezte a magyar kiugrás kérdését, a britek a további tárgyalásokhoz a szovjetekkel való kapcsolatfelvételt javasolták Kállaynak.

teherani_konferencia.jpgA teheráni konferencia (1943 november 28 - december 1.) 

Csakhogy minderre nem maradt már idő: Hitler 1943 tavaszán -- az Abwehr és a Gestapo információi alapján -- tudomást szerzett a magyarok titkos tárgyalásairól és elhatározta Magyarország megszállását. A Margarethe terv 1943 szeptemberében született meg hazánk német megszállásáról, de végrehajtására csak a következő év tavaszán, 1944 március 19-én került sor (miután Horthyt külföldre hívták). Ekkor több irányból, több hadosztálynyi német haderő vonult be a Magyar Királyságba Friedrich Foertsch tábornok vezetésével. A megszálló erők pontos nagysága nehezen határozható meg, mivel a németek (néhány kivételtől eltekintve) nem teljes hadosztályokat, hanem töredék egységeket, különböző harccsoportokat alkalmaztak.  Dombrády Lóránd 40-50 ezerre becsülte létszámukat (Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944.) A megszállással Magyarország 46 évre elvesztette függetlenségét.

Kállay Miklós a megszállás másnapján, a letartóztatására érkező SS különítmény elől még időben elmenekült és a Sándor-palotából a török nagykövetségre távozott. Kállay 7 teljes hónapot töltött menekültként a törökök védelme alatt, majd 1944 októberében önként hagyta el az épületet és megadta magát a nyilasoknak. Szálasi börtönbe vetette Kállayt, majd a szovjet front közeledtével átadta a németeknek, akik a dachau -i koncentrációs táborba, majd Dél-Tirolba vitték. A háború utolsó napjaiban (május 4-én) sikeresen megszökött a németektől és Olaszországban telepedett le. A hintapolitkát folytató volt magyar miniszterelnök végül az 50-es években az USA -ba távozott, itt érte a halál 1967-ban (New Yorkban).

Kállay Miklós halálával a Horthy-korszak egyik legnagyobb formátumú politikusa távozott az élők sorából, aki Bethlen és Teleki mellett harmadikként érdemelte ki a "legkiválóbb magyar miniszterelnökök" közé kerülés elismerését. 

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

logo_toriklub_2.jpg

2019.02.24.(15:54) 

Rettegett Iván, az első orosz cár [30.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

IV. Iván az első olyan orosz uralkodó volt, aki a XVI. század második felében megvalósuló hosszú országlása alatt (1547 és 1584 közt), már bel- és külpolitikájában is használta a „cár” megszólítást. Igazi nagyhatalommá tette a frissen létrejövő Orosz Birodalmat, amikor annak határait messze keletre kitolva, sorra hódította meg az Ural környéki, Volgai és Nyugat-szibériai mongol kánságokat. Uralkodása alatt az Orosz Cárság területe megduplázódott. Ugyanakkor hatalmi időszakának második felében az őrültség jeleit mutatta: saját kezével ölte meg legidősebb fiát és egy egész orosz várost mészároltatott le katonáival, amikor a település (Novgorod) az Oroszországtól való elszakadást fontolgatta. (A városban 40 ezer polgárt mészároltak le.)

negyedik_ivan.jpg

Ivánt az utókor a „rettegett” (groznij) jelzővel ruházta fel, melyet a történészek egy része negatív megítélésűnek tart, IV. Iván uralkodásának második felében megfigyelt rémuralomra gondolva, ám a kutatók másik fele szerint a nevéhez illesztett jelző inkább „hatalmasat” jelent, ami viszont pozitív megjelöléssel utal a cár időszakának kiemelkedő voltára és jelentős hódításaira. IV. Iván 37 évnyi uralkodásának első felét tehát a bölcs felvilágosultság, míg második részét az őrület és önkény jellemezte. A kettő közti fordulópontot az 1564-es esztendő jelentette, amikor elűzte udvarából korábbi bizalmasát és sikeres hadvezérét, Andrej Kurbszkij herceget és erőt vett rajta az üldözési mánia. Ekkor már nap, mint nap kínozta beteg gerince (közel két méteres termete volt) és fájdalmak gyötörték. Talán a fájdalom, talán az idegrendszeri gyengeség okozta, de 37 évnyi uralmának első és második felében, mintha két külön ember kezében lett volna Oroszország.

Az első uralkodási időszak (1547-1564)

IV. Ivánt 1547 január január 16 -án koronázták minden oroszok cárjává, a moszkvai Uszpenszkij-székesegyházban. A szertartással a megszülető Orosz Birodalom a világ tudtára adta a "harmadik Róma" elmélet elfogadását. Eszerint a kereszténység első védelmezője Róma volt, második védelmezője Konstantinápoly lett, ám annak 1453-as bukása után (amikor az oszmánok bevették a várost) Moszkva lett az új világhatalmi központ, a görög-keleti vallás legfőbb székhelye. Az elméletet alátámasztotta (és törvényesítette) az a tény, hogy az utolsó bizánci császár, XI. Konsztantinosz unokahúga, Palaiologosz Zsófia feleségül ment III. Ivánhoz és ebből a frigyből született utód (unoka) volt IV. Iván. Ő már felmenői révén a bizánci császárok örökösének szerepében tüntethette fel magát.

Iván uralmának első felét, 1547 és 1564 közt pozitív intézkedések, döntések és törvények jellemezték, melyekben jelentős szerepe volt a cár józan gondolkodású feleségének is, aki az egyik legjelentősebb orosz bojárcsaládból származott, a Romanov dinasztiából. Ez a család, később Oroszország második cári dinasztiáját alkotta. Anasztaszija Romanovna azonban 1560 –ban elhunyt és ezzel IV. Iván társ nélkül maradt. Depressziójának kialakulásában valószínűleg komoly szerepe lehetett magányossá válásának. Ám ekkoriban ennek még csak halvány előjelei látszottak. Előremutató, felvilágosult rendeletek egész sorát hozta az 1550 –es és 1560 –as években: átalakította például a hadsereget és megteremtett egy cárokhoz hű, őket szolgáló, bojároktól független katonai réteget, a sztreleceket. Később megreformálta a földviszonyokat, amivel sikerült visszaszorítania a túlzott hatalomra szert tevő bojárokat (Opriscsina földek és zemscsina földek jöttek létre: előbbieket a hozzá hű, szolgáló nemeseknek adta, míg az utóbbiak - távolabb a fővárostól - a bojároké lettek.) Bár a reform mérsékelt sikert hozott – és így visszavonásra is került – a bojárok háttérbe szorítása, azért mégis csak megindult. IV. Iván 1550-ben egy új törvénykönyvet is alkotott (2. Szugyebnyik tv. könyv) mely több szakszerűséget tartalmazott, jobban szabályozta a büntetések kiszabását és bár röghöz kötötte a parasztságot, mégis haladónak számított, hiszen a bíráskodás nagyobb részét cári (központi) hivatalok kezébe helyezte.

negyedik_ivan_terkep2.jpg

kép forrása: ukrmap.su

Reformjai közben IV. Iván megszabadult az apja, III. Vaszilij idejéből „megörökölt” főemberektől, így például anyja, Jelena Glinszkaja bizalmasaitól: Alekszej Adasevtől és Szilveszter pópától (mindkettőt száműzette) és saját kezébe vett minden irányítást. A tetterős cár ezt követően már a korábbi évtizedekben különleges kiváltságokat kapott görög-keleti egyházzal is szembe mert szállni, erősen megkurtítva önállóságát és vagyonát. IV. Iván parancsára megszüntették az egyház adómentességét, bizonyos földjeit állami tulajdonba vették, sőt különadót vetettek ki az egyházi birtokokra.

A központosítás 1560 után még nagyobb mértékben folytatódott: az orosz birtokosoknak minden 150 hektár földterület után egy lovas katonát kellett a cári seregnek kiállítania. Közben a cárhoz hűséges szolgáló nemesség pénztámogatásokban részesült. Ezekkel a rendelkezésekkel egy erős, megbízható támogatói kört és cári hadsereget nyert.

A második uralkodási időszak (1564-1584)

A fordulat, vagyis Kurbszkij herceg menesztése 1564-ben következett, melyet csapások egész sora követte: 1581-ben IV. Iván végzetesen összeveszett legidősebb fiával, a 27 éves Ivan Ivanoviccsal, akit éktelen dühében meg is ölt. A vita során a cár előbb fia feleségével (azaz Jelen nevű menyével) veszett össze, majd azzal vádolta meg fiát, hogy részese volt egy ellene szerveződő összeesküvésnek. A vita elfajult, IV. Iván pedig mindig nála lévő botjával fia halántékára sújtott. A fiatalember pár nappal később belehalt fejsérülésébe. 

Két évvel később Oroszország elvesztette a Livóniáért (ma Baltikum) folyó harcot és békére kényszerült a győztes svédekkel illetve lengyelekkel. Ennek a háborúnak magyar vonatkozása is volt, mivel éppen a Livóniai háború alatt (1558-1583) lett lengyel király Báthory István, erdélyi fejedelem. A koronázásra 1576 május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban került sor. A lengyelek a Jagellók kihalása után, szabad királyválasztó jogukat gyakorolva hívták meg trónjukra Báthoryt, akinek el kellett vennie az utolsó Jagelló király, II. Zsigmond Ágost húgát, Jagelló Annát. A magyar főúr megtartotta fejedelmi címét is, de Erdély igazgatását testvérére, Kristófra bízta, aki vajda címet kapott. Báthory jól vezette Lengyelországot és nagy szerepe volt abban, hogy a lengyel-erdélyi hadaknak sikerült megvernie IV. Iván hadseregét és megnyerni a livóniai háborút.

A vereséget követően Oroszország nem tudott tengeri kijáratot szerezni a Baltikumban és elveszett számukra Szmolenszk is. (Később, Nagy Péter cár az északi háborúban (1721) megszerzi majd a hőn áhított területet.) A vereséggel azonban még mindig pozitív IV. Iván "mérlege", hiszen keleten hatalmas régiókat hódított meg az oroszok számára. A livóniai vereség traumája mellett Ivánnak el kellett fogadnia azt a megalázó helyzetet is, hogy örököséül, gyengeelméjű második fiát Fjodort jelölje. (Fjodor lett a Rurikov dinasztia utolsó tagja, ám helyette Borisz Godunov uralkodott.) IV. Iván 1584 március 18 –án, 54 évesen halt meg. Zűrzavart hagyott maga után, pedig alapvetően nagy reformerként kezdte uralkodását. Ellentmondásos ember volt és az orosz történelem talán legvitatottabb alakja.

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

logo_toriklub.jpg

2018.02.25.(16:35)

A titokzatos és legyőzhetetlen Mongol Birodalom [29.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

A világtörténelem legjelentősebb és legnagyobb egybefüggő területtel rendelkező, mintegy 26 millió négyzetkilométeres birodalmát száz millió lakossal a mongolok hozták létre, mégpedig a középkorban, egészen pontosan a XIII. században. Ezt az óriási, Ázsia nagy részét felölelő területet 1235 -től a központból Karakórumból irányították. A későbbi évszázadokban csak a Brit Birodalom tudta túlszárnyalni ezt a gigantikus kiterjedést, ám hozzá kell tegyük: az angolok gyarmatbirodalma szétszórt, minden kontinensen előforduló területekből állt össze. De hogyan is jött létre a mongolok óriási állama?

mongol_birod_map.jpg

A Mongol Birodalom kialakulásához vezető eseménysor egy Temüdzsin nevű harcos felbukkanásával vette kezdetét, aki 1206 -ban egyesíteni tudta a tatárok, kereitek, merkitek és najmanok törzseit, akik közös nagy-kánjukká választották. Az egyesült mongol haderő óriási sereget hozott létre, melynek élére Temüdzsin új néven: mint Dzsingisz kán került. Elhatározta: kiterjeszti Mongólia hatalmát a környékbeli Kínára, majd Közép-Ázsiára, a virágzó Horezm -re, és Szamarkandra illetve Iránra. Hódításai sikert sikerre halmoztak, így halálakor egy hatalmasra duzzadt birodalmat hagyhatott fiára, Ögödejre.

dzsingisz.jpgA mongol haderő a sztyeppei népekre jellemző tízes rendszerben "működött", vagyis tizedekre, századokra és ezredekre, sőt tízezredekre (tumenekre) tagolódott. Az egységek parancsnokai az alapján nyertek polgári előjogokat és kiváltságokat a birodalomban, hogy mennyire magas tisztséget viseltek a hódító haderőben. A perzsa mintához hasonlóan különlegesnek számított a nagykán személyes testőrsége, a mangudáj, mely a legjobb, legkiválóbb elit katonákból tevődött össze. (Az egység nagyon hasonlított az ókori perzsáknál bevetett 10 ezer "halhatatlanhoz".) Az alakulat ütőképessége legendásnak számított. Török mintára speciális volt a legfelső osztály helyzete, mivel adózott és kiváltságai bármikor visszavehetőek voltak. Különleges volt Dzsingisz kán törvénykönyve a Jasza (dzsaszag) is, Sigi-Kutuku munkája, mely meglepő hatékonysággal szabályozta a lakosság kapcsolatait, jogi kérdéseit. A Mongol Birodalom legfőbb testülete a kurultaj volt, mely a kánválasztás kérdésében is dönthetett, mivel közel sem tekintette senki törvényszerűnek, hogy apáról fiúra szálljon a legfelső hatalom. Más kérdésekben viszont a nagykán abszolút és szinte korlátlan teljhatalommal rendelkezett.

Dzsingisz után az új mongol nagykán, Ögödej folytatta apja örökségét és győzelmes hadjáratokban fejezte be Kína, majd India és az orosz fejedelemségek meghódítását (Kalka menti csata - 1223). A mongolok Kijev városának 1240 -es felperzselése után már Európa küszöbére érkeztek. Ekkor Ögödej testvérének, Dzsocinak fia, Batu kán vette kezébe az újabb terjeszkedő hadjáratok irányítását és megindította a nagy tatár támadást Lengyelország és a Magyar Királyság legyőzésére. 

A mongol katonaállam

A sok sikeres csata, hódítás és győzelem hátterében a mongolok bátor, harcias és kegyelmet nem ismerő természete, kultúrája és szokásrendszere állt. A mongol társadalomban a kegyetlenség erénynek számított, a harc pedig kitüntetésnek, akárcsak a csata közbeni dicső halál. A mongol férfiak kisgyermek koruktól lovagoltak, fegyverekkel gyakoroltak, harcoltak és öltek. A gyilkolás olyan természetes volt számukra, mint napjainkban a TV nézés. Egyáltalán nem éreztek lelkiismeret furdalást, azt a gyengeség jelének tartották. 

A mongol harcosok kiemelkedően jól lovagoltak, kiválóan használták a híres mongol visszacsapó íjat, a görbe, bortva éles szablyát, a handzsárt és a lándzsát, melyekhez védekezésül vesszőfonatú vagy bőrrel borított pajzsot használtak. A közvélekedéssel ellentétben a mongolok igenis rendelkeztek fejlett ostromgépekkel is (ezek nagy részét kínai mérnökökkel terveztették), melyeket nagy hatékonysággal használtak. Legnagyobb erősségük azonban a lovas íjászat volt és a váratlan, mindent elsöprő támadás. Híresnek tekinthető a mongol posta-, és futárszolgálat is, mely szent volt a mongolok előtt, hisz a futárokat különleges jogok illették (amit a nyakukba akasztott paiza jelvény biztosított) és az utak mentén mindenhol pihent lovak vártak. (Egy-egy futár egy nap alatt akár 300 km -t is meg tudott tenni, ami a XIII. században példátlan gyorsaságnak számított.)

mongolok_1.jpg

A mongol köznép és a nojonok (mongol nemesek) nagy része jurtákban és nem kőházakban lakott, ám ezek kényelmesek és nagyok voltak, gyakran szőnyegekkel, prémekkel, értékes tárgyakkal ellátva. A katonáskodásra épülő mongol állam lakói nem szívesen végeztek földművelést, ezt az alantas elfoglaltságot inkább a legyőzött népekre kényszerítették (akárcsak az ókori asszírok). Vallás terén a mongolok a sámánizmust követték, fő istenük több más, sztyeppei néphez hasonlóan Tengri volt. Később a mongolok jelentős része muszlim, vagy buddhista lett.

Támadás Európa ellen

IV. Béla már Juliánusz figyelmeztetéséből tudott a mongol veszélyről, így meg is tette az előkészületeket: összefogást hozott tető alá, a mongolok elől menekülő kunokkal, körbevitette a véres kardot és jelentős sereget verbuvált a tatárok "fogadására". A körülbelül 100-120 ezres mongol had (melyet más források 150 ezerre is becsülnek) három támadási irányból érkezett Kelet-Európába: északon Orda és Bajdár Krakkó és Boroszló lerohanásával érkezett lengyel földre, a fősereg Batu vezetésével a Vereckei-hágón keresztül tört IV. Béla királyságába, Kadán és Szubatáj pedig délen, Erdélyen áthaladva, az Ojtozi-szoroson keresztül nyomult nyugatra. 

Tomaj Dénes nádor a Vereckei-hágónál tett kísérletet Batu megállítására, ám a csatában veszített, majd Csák Ugrin kalocsai érsek serege következett, mely Pest előtt szenvedett súlyos csapást a mongoloktól. Közben a kunok is magukra hagyták a magyar seregeket, mert a pesti polgárság a tatárok kémeinek nézve őket, megölte vezérüket Kötönyt. (A kunok pusztítva távoztak a Magyar Királyságból déli irányban.) A magyarok és mongolok közti döntő csatára végül a Felső-Tisza menti Muhi mezején került sor 1241 április 11-én. Az összecsapás "főszereplője" a Sajó partján felállított magyar szekértábor melletti híd volt, melyen a mongolok többször is sikertelenül rohamoztak, miközben a magyar számszeríjászok hatalmas veszteségeket okoztak soraikban. Ám idővel Batu emberei gázlót találtak a folyón, melyen Szubutáj lovascsapatai sikeresen átkeltek és rohamukkal megfordították a csata menetét. Az ázsiai sereg ezt követően körbezárta a magyar tábort, ahol zűrzavar tört ki. Végül a véres mészárlásba fordult csata mongol győzelmet hozott, rengeteg magyar áldozattal. Rogerius és a perzsa Dzsuvajni leírásai alapján azonban kijelenthető, hogy győzelmük dacára a mongolok is hatalmas veszteségeket szenvedtek.

A magyarok soraiban elesett Mátyás, esztergomi érsek, Ugrin, kalocsai érsek, három püspök, Tomaj Dénes nádor, és három országnagy: a horvát bán, a tárnokmester és az országbíró. Később IV. Béla testvére, Kálmán herceg is belehalt az ütközet során szerzett sérüléseibe. A magyar uralkodó, IV. Béla Pozsony felé kényszerült menekülni, ahonnan Bécsbe távozott. Itt azonban Babenberg Frigyes - a Habsburgok ideje előtt itt uralkodó német herceg - fogságba ejtette és területeket zsarolt ki tőle, kihasználva IV. Béla szorult helyzetét. Végül a magyar uralkodó Bécsből az Adria partjára menekült, Trau szigetére, miközben egy csapat mongol mindvégig a nyomában haladt. Miközben Kadán Trau ostromára készült, a mongolok odahaza átkeltek 1241 telén a fagyott Dunán is, és kifosztották az ország nyugati területeit is, majd tavasszal váratlanul távoztak az országból. A távozás okait illetően megoszlanak a történész vélemények. A két legnépszerűbb elmélet szerint vagy Ögödej halála volt az ok (mely után a zűrzavaros interregnum "trónharcaiban" jelen akart lenni Batu az udvarban), vagy egyszerűen kimerültek készletei és túl nagy volt veszteségeinek nagysága. (Én az előbbit tartom valószínűbbnek.)

ogodej.jpg

Bár a nagyobb magyar kővárak megúszták a tatárjárást - hiszen előtámadás révén Batu katonái nem hoztak magukkal ostromgépeiket - a pusztítás hatalmas lett Magyarhonban. A lakosság negyede meghalt, teljes falvak néptelenedtek el és rengeteg embert el is hurcoltak a tatárok.

A Mongol Birodalom második fénykora és széthullása

Ögödej halála után egy néhány éves interregnumot követően Güjük vette kezébe a birodalom irányítását, ám Batu nem törődött bele mellőzésébe és megalapította - mégpedig saját, nyugati hódításai területén - a központtól független Aranyhordát. Innentől megkezdődött a hatalmas birodalom fokozatos, lassú széthullása. Úgynevezett uluszok, tartományok alakultak ki, bár Güjük után még két nagykán, Mönge (1251-1259) és Kubiláj (1260-1294) még úgy-ahogy egyben tartották a legfőbb részeket. Kubiláj államába utazott el 1275 -ben a velencei Marco Polo és készített érdekes beszámolót a mongol uralkodói udvarról illetve kalandjairól. Később az utókor erős kritika alá vette Marco Polo útibeszámolóját és kétségbe vonta annak személyes jellegét. Ma a kutatók többsége úgy véli, hogy Marco Polo személyesen soha nem járt Mongóliában, írásait másodkézből, utazók beszámolóiból készítette el a Fekete-tenger partján (a Mongol Birodalomba vezető és onnan visszatérő utak kiindulópontjánál). 

Kubiláj uralma idején támadta meg a Mongol Birodalom Japánt, először 1274 -ben 23 ezer katonával (hakatai csata), majd 1281 -ben egy még nagyobb haderővel. Mindkét alkalommal Kjusu szigetén zajlott a mongol partraszállás és mindkét alkalommal a nagyobb létszámú japán seregek győztek. A második esetben egy hatalmas tájfun (kamikaze, isteni szél) is segítette a japánokat. 

timurlenk_map.jpg

Kubiláj halála után 76 évvel a Mongol Birodalom egy kis időre még egyszer felemelkedett, amikor 1370 -ben egy Timur Lenk nevű, Csagatáj leszármazottjaként felbukkanó szamarkandi harcos felvette a "nagy emír" címet. Hódításai során legyőzte az orosz fejedelmeket, majd elfoglalta Moszkvát, később pedig az afgán uralkodók hódoltatását követően bevette Heratot is. Timur Lenk legnagyobb haditette azonban India és Perzsia legyőzése volt 1390 és 1398 között. 1400 -ra a feltámadt Mongol Birodalom már Európa felé terjeszkedett, ám ezúttal útjában állt az időközben kialakult és egyre erősebb Oszmán Birodalom. 

Timur Lenk a középkor egyik legnagyobb összecsapásában a híres Ankarai csatában győzte le a törököket, 1402 július 20 -án. Bajezid szultán ketrecbe került és élete végéig Timur Lenk foglya maradt. A nagy mongol győzelem óriási szolgálatot tett a Magyar Királyságnak, mely a török vereség miatt végre fellélegezhetett és évtizedeket nyert az oszmánok elleni harcra való felkészüléshez. (Ebben a megnyert időszakban hozta létre Zsigmond a déli végvári vonalat.)

A Mongol Birodalom Timur Lenk halála után végleg szétesett, bár egyes területei még évszázadokig jelentős erőt képviseltek. Ilyen volt a híres Aranyhorda és szétesése után utód-kánságai illetve a Krími tatár kánság is, mely egészen 1783 -ig fennállt (II. Katalin ekkor kebelezte birodalmába). Ezzel végleg eltűnt egy hajdan legyőzhetetlennek tartott, titokzatos és legendás birodalom utolsó maradványa.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Vásáry István:  Dzsingisz kán és öröksége. Magyar Nemzet Múzeum, Bp., 2007
  • B. Szabó János: A tatárjárás. A mongol hódítás és Magyarország. Corvina Kiadó, 2016
  • Salát Gergely: Mongol hódítás Kelet-Ázsiában, a 13. század első felében
  • Daniel C. Waugh: The Pax Mongolica

Ha tetszett a poszt keresse közösségünket a Facebookon is!

2017.07.04.(0:09)

A Pragmatica Sanctio - Erdély 295 éve fogadta el [27.]

maria_terezia.JPGHazánk több mint ezer éves történelmének egyik legfontosabb dokumentuma a Gyakorlati rendezés néven, 1723/1-2-3 tc. jelöléssel jogrendünkbe iktatott Pragmatica Sanctio törvénycsomag volt. A jogszabályokat III. Károly kezdeményezte még 1713-ban, hogy biztosítani tudja saját leszármazottai számára - mégpedig leányági örökösei részére is - a teljes Habsburg Birodalom továbböröklését.

Tovább olvasom

Nagy Lajos királyunk uralkodása [26.]

1_11nagylajos.jpgÉpp 691 éve született a francia Anjou házból származó Nagy Lajos királyunk, Károly Róbert magyar uralkodó és harmadik felesége, Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő házasságából mégpedig 1326. március 5-én. Nevét apai nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott Lajos toulouse-i püspökről kapta, aki II. (Sánta) Károly nápolyi király és Árpád-házi Mária (V. István magyar király lánya) fia volt.

Tovább olvasom

75 éve volt a wannseei konferencia, ahol 11 millió embert ítéltek halálra [25.]

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1942 január 20-án zajlott a második világháború egyik legmegdöbbentőbb konferenciája, Berlinben. A náci vezetők a később wannseei konferencia néven ismertté vált megbeszélésen összesen 11 millió európai zsidót ítéltek halálra. A konferencia egyik jegyzőkönyve elkerülte az iratmegsemmisítéseket, így az utókor pontosan megismerhette, hogy miként rögzítették a kontinens zsidóságának teljes kiirtását.

wannsee.jpg

Tovább olvasom

A magyar történelem 5 legmeghatározóbb alakja [24.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

A magyarság 1100 éves Kárpát-medencei történetében számtalan fontos vezető, jelentős uralkodó, meghatározó politikus és önfeláldozó hős fordult elő, nagy mértékben alakítva népünk krónikáját. Ilyen volt például a honfoglaló Árpád vezér, a keresztény magyar államot megteremtő Szent István, a középkori Magyar Királyságot konszolidáló Könyves Kálmán, az aranybullát kiadó II. András, a tatárjárás utáni honalapító IV. Béla, az Árpád-kor végi anarchiát felszámoló Károly Róbert, a töröktől megvédő Hunyadi János, a Magyarországot nagyhatalommá tevő Mátyás király, az Erdély virágkorát hozó Bethlen Gábor, az első állandó magyar egyetemet megalapító Pázmány Péter,

Tovább olvasom

Elhunyt Fidel Castro, az 1962-es rakétaválság egyik kulcsfigurája [21.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

Fidel Castro a XX. századi történelem és hidegháború egyik legnagyobb alakja és az 1962-es kubai rakétaválság kulcsszereplője volt. Három hónappal 90. születésnapja után, 2016 november 25-én hunyt el Havannában. Élete egy egész korszak keresztmetszetét mutatja be

Tovább olvasom

A vietnami háború 5 legnagyobb csatája [20.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

A több évtizedes francia gyarmati uralom alatt élő vietnamiak előbb 1945-ben, majd a franciák legyőzése után 1954 nyarán saját, szuverén államot hoztak létre az Indokínai félszigeten. Ez az állam azonban feszültségekkel volt terhes: míg északon a kínai határ közelében és Hanoiban (nagyrészt kínai ráhatásra) a kommunista eszmék gyökeresedtek meg, addig délen a legnagyobb város, Saigon körzetében kapitalista rendszerben működött az ország.

Tovább olvasom

100 éve halt meg Ferenc József [19.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

ferenc_jozsef1.jpgNovember 21-én éppen 100 éve annak, hogy Ferenc József (1830-1916), aki egyike volt Európa leghosszabb ideig trónon lévő uralkodóinak, elhalálozott. Ferenc József hatása a magyar történelemre igen jelentősnek mondható, hiszen az 1848/49-es forradalom és szabadságharctól (1848 decemberétől) egészen az első világháború közepéig, 68 éven keresztül irányította hazánk bel-, és külpolitikáját.

Tovább olvasom