IV. Béla királyunk uralkodása [4.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

A magyar történelem egyik legjelentősebb uralkodóját és az Árpád-kor három évszázadának legfontosabb koronás főjét tisztelhetjük IV. Béla királyunkban, aki éppen ma (2016 október 13-án) 781 éve kezdte meg három és fél évtizedes uralkodását. Rendkívül fontos időkben vezette a Magyar Királyságot, olyan évtizedekben, amikor hazánkat keletről a pusztai népek támadása, nyugatról a német befolyás erősödése, belül pedig a nemesek „túlhatalma” fenyegette. IV. Bélának köszönhető a budai vár megépítése és a tatárjárás utáni újjáépítés sikere is, ugyanakkor a központi hatalom csökkenése is az ő felelőssége, mely folyamat az uralkodását követően rohamosan gyorsult fel.

iv_bela.JPG

Mivel édesapja az aranybullára kényszerített II. András, édesanyja pedig a meggyilkolt bajorországi Merániai Gertrúd volt, így szinte születésétől megörökölte a hatalmaskodó magyar nemesekkel és nagyurakkal folyó harc uralkodói „nyűgjét”. Trónra lépése után sürgős teendőjének tekintette, hogy megtorolja a szülei ellen forduló főurak hűtlenségét, így elrendelte Apod fia, Dénes nádor megvakítását és a Kán nembeli Gyula börtönbe vetését is.  IV. Béla uralkodása első időszakában legfőbb céljának tekintette, hogy visszaállítsa nagyapja, III. Béla korának erős királyi hatalmát és tekintélyét. Az elődei és főleg II. András által „nyakló nélkül” eladományozott királyi birtokok ügyeit megvizsgáltatta és kísérletet tett számtalan, korábban uralkodói kézen lévő vár és birtok visszavételére.

Törekvése a magyar nemesek szembenállását váltotta ki, így közte és a főurak közt nagyon gyorsan megromlott a viszony. A király és nemessége közti ellentéteket tovább mélyítette a kunok befogadása is. A sztyeppei nomád nép az Ázsia felől közeledő tatárok miatt kért bebocsátást az országba, és Béla befogadta őket, mert hozzá hűséges fegyveres erőt látott bennük, akiket később ellensúlyként használhat a bárói réteg ellen. Ám a kunok elsősorban nomád életmódjuk miatt összetűzésekbe keveredtek a helyi nemességgel. A közhangulat és király ellenesség így pont akkor zuhant mélypontjára, amikor a tatárok hazánk ellen készülő támadása miatt a legnagyobb összefogásra lett volna szükség.

A tatárjárás

A tatárok Mongólia területén egy Temüdzsin nevű, 1201-ben hatalomra került és később a Dzsingisz kán nevet választó hadvezérnek köszönhetően hozták létre első nagy birodalmukat, mely Dzsingisz kán halálakor, 1227-ben, már Ázsia hatalmas területeire terjedt ki. A hatalmas uralkodó még életében felosztotta fiai között a birodalmat. Dzsingisz halála után fia Ögödej kán követte a birodalom élén. Az új uralkodó fiai Kadan és Güjük, illetve a nagykán testvérének fia Batu, Európa elözönlésére készültek.

mongolok.jpg

Az Európa elleni támadás az 1220-as évek elején indult meg, és már 1223-ban a Kalka folyónál nagy győzelmet arattak az orosz fejedelmek seregei felett. IV. Béla már 1235-ben értesült a tatárok megjelenéséről, amikor Julianus barát a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciójáról hazatérve beszámolt neki a furcsa és vad mongolok Volga vidéki portyáiról, ám ekkor még a mongol fenyegetés távolinak tetszett. Viszont alig két évvel később, amikor 1237-ben Julianus újra keletre indult, már Szuzdalból vissza kellet fordulnia, mert a tatárok birtokolták az egész dél orosz sztyeppét. Később 1240-re már Kijev is elesett, így IV. Béla már kénytelen volt komolyan venni a mongol fenyegetést, és körbevitette az országba a véres kardot, nemesi felkelést hirdetve.

A körülbelül 100 ezres (10 tümenből álló) tatár sereg három támadási irányban tört Európára: az északi szárny Orda és Bajdár vezetésével Krakkó és Boroszkó (ma Wroclaw) irányában a fősereg Batu kán (Dzsingisz kán unokája) vezetésével a Vereckei hágón át, a déli szárny pedig Kadánnal és Szubatájjal az élen az Ojtozi-szoroson át, Pósa erdélyi vajda seregein áttörve, Erdélyen keresztül özönlötte el Kelet-Európát.

tatar.JPG A lengyel területekre csupán egyetlen tümen támadt, a többi erő, mintegy 90 ezer tatár harcos a magyar területekre zúdult. (A tatárok számát illetően megjegyzendő: Kristó Gyula a "Magyarország története 895-1301" című könyvében (a 227. oldalon) 150 ezerre becsüli a számukat.) A mongolok a Vereckei-hágónál aratták első nagy győzelmüket, amikor diadalmat arattak a betörést megakadályozni próbáló Tomaj Dénes nádor csapatai felett.

A második nagy csata már Pest előtt zajlott a mongolok és Csák Ugrin kalocsai érsek vezette páncélos sereg közt. A tatárok győzelme közben Pesten a népharag a tatárokkal hasonló életmódot folytató kunok ellen fordult, és mivel a tatárok kémjeinek gondolták őket, megölték királyukat, Kötönyt. Válaszul a kunok a Duna-Tisza közén és a Szerémségen át kivonultak az országból. A döntő ütközetre Muhi mezején (a Felső Tisza vidéken) került sor. A magyar sereg Kálmán herceg és Csák Ugrin parancsára a Sajó partján szekértábort állított fel, ám a tatárok át tudtak kelni a folyón és 1241 április 11-én bekerítették a tábort. A csatában elesett az ország két érseke, a nádora és három püspöke. Kálmán herceg ugyan ki tudott törni, de később belehalt sérüléseibe. A muhi vereség után a tatárok 1241 áprilisa és decembere közt elfoglalták Pestet, majd Dunáig törve birtokba vették a Magyar Királyság egész keleti felét, így IV. Béla először Pozsonyban, majd onnan Ausztriába kényszerült menekülni.

1_11tatarjaras_terkep.jpg

Az osztrák herceg azonban fogságba ejtette a királyt, és egy pár évvel azelőtti békeszerződés ürügyén kizsarolt tőle három, az osztrák határ mellett fekvő megyét. A király és a családja végül az Adriai-tenger partján fekvő Trau várában talált menedékre. Az uralkodó továbbra is próbált segítséget szerezni a pápától, a francia királytól és a német-római császártól, de nem járt sikerrel. 1241 végén a tatárok a hideg időjárás miatt átkelhettek a befagyott Dunán, erőfeszítéseket tettek hogy tatár szokás szerint kézre kerítsék az uralkodót személyesen. Kádán bele is kezdett Trau ostromába, ám 1242 tavaszán a mongol sereg váratlanul elvonult, romba döntött országot hagyva maga után. A kivonulás oka még vita tárgyát képzi a történészek körében. Lehetséges, hogy Ögödej mongol nagykán halála miatt a kánválasztásra sietett Batu, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos küzdelmekben. Tény viszont az is, hogy bár Ögödej 1241 december 11 -én hunyt el, az új nagykánt, Güjüköt (az uralkodó fiát) csak 1246 -ban választotta nagykánná a kurultaj. A két időpont közti öt esztendő hatalmi harcokkal telt, melyben Batu és Güjük vetélkedett egymással. Végül a kánválasztó nagygyűlés Güjüköt választotta, mire válaszul Batu az általa meghódított térségeket elszakította a birodalomtól és Arany Horda néven önálló birodalmat szervezett. Ennek teljhatalmú kánja lett 1248 -tól haláláig (1256 -ig)!

Az újjáépítés

A tatárjárás utáni újjáépítést jelentősége, volumene és hatása okán második honalapításnak is szoktuk nevezni. A tatárjárásban a magyarság 25-50%-a pusztult el, vélhetően az ország 2 millió lakosából legalább ½ millió ember. IV. Béla számára az óriási pusztítás hármas tanulsággal szolgált: egyrészt beismerte változtatnia kell a nemesekkel szembeni ellenséges politikáján, másrészt újjá kell építenie az országot, de olyan módon, hogy az ellenálljon egy újabb tatár támadásnak, harmadrészt támogatnia kell olyan rétegeket (városok, kunok) akik ellensúlyként alkalmazhatóak a bárókkal szemben.

Ami a várépítéseket illeti, IV. Béla téves alapgondolatból hozott helyes döntést. Mivel azt hitte, hogy a tatárok a kőből épült várakat nem tudják bevenni (hiszen a tatárjárás során a kővárak mindegyike "megúszta" a tatár támadást) elhatározta, hogy kővárak építésébe fog, és a bárókat is erre ösztönzi. Királyi utasításra épült fel Buda és Visegrád vára (Buda a 14. századtól királyi székhely lesz). A további birtokadományozásokhoz pedig feltételül szabta a kővárak építését, és a királynak páncélos katona állítást. Mindemellett jelentősen megerősítette az ország keleti kapuját, a Vereckei-hágót.

visegrad.jpg

Visegrád vára

IV. Béla újjáépítő politikájának fontos eleme volt a városok pártolása. A városok segítésével ellensúlyt próbált teremteni az egyre erőseb bárókkal szemben, így támogatta a városalapításokat, sok települést nyilvánított várossá, és kedvezményeket biztosított számukra (önkormányzatiság, egyösszegű adózás, városfejlesztés - városfal építés, vásártartás)

Az újra népesítés mellett ugyancsak a bárókkal szembeni egyensúlyt szolgálta, hogy az elnéptelenedett vidékekre németeket, kunokat, jászokat telepített, és utóbbi két esetben kiváltságokat is adományozott számukra. A kunok, jászok kollektív nemességet kaptak, vagyis nem állt felettük földesúri joghatóság, amiért cserében fegyverrel és vérrel kellett adózniuk, azaz kötelességül volt a haza védelme.

A bárók megerősödése

A várépítések során a bárók tovább erősödtek, és a szerviensek egy része önként behódolt nekik, és csatlakozva magánföldesúri seregeikhez, familiárisokká váltak. Ugyanakkor a szerviensek másik része tovább küzdött részint királlyal szembeni jogaiért, másrészt a bárókkal szembeni fennmaradásáért. A szerviensek 1267-ben elérték a jogaikat – Aranybulla szerint - megerősítő dekrétumok kiadását, és a nemesi vármegyék létrehozását. Az 1267-es dekrétum már egyértelműen nemeseknek nevezi a szervienseket, és lehetővé tesz, hogy a fehérvári törvénylátó napokra megyénként 2-3 nemest meghívjanak.

A nemesi vármegye

A Szent István idején létrejött királyi vármegyék IV. Béla idején kezdtek átalakulni nemesi vármegyékké. A nemesi vármegye élén már nem csupán a király által kinevezet ispán állt, hanem az adott megye területén birtokkal rendelkező nemesség választott vezetői is. Ezen vezetők kezdetben megyénként csak négyen voltak, és szolgabírókként maguk ítélkezhettek – dönthettek a megye bizonyos ügyeiben (pl.: birtokügyekben, perekben, jobbágy ügyekben) Később a négy szolgabírából és ispánból álló megye vezetés átalakult megyegyűléssé. A nemesség egységesülésével párhuzamosan IV. Béla idején kialakult a jogilag egységes jobbágyság is.

Béla a tatárjárás után, 1246-ban először Ausztriával és a Babenberg Frigyessel viselt hadat, ám a Lajta partján megvívott csata a magyarok vereségével zárult. Az osztrák győzelem dacára azonban a csatában elesett Babenberg Frigyes, így kihalt az Ausztriát birtokló dinasztia. A terület új uralkodója a pápa által támogatott Hermann német gróf lett. Sem a magyarok, sem a csehek nem léptek fel Hermann ellen, de a herceg 1250-ben bekövetkezett halála után nagy harcok robbantak ki Ausztriáért. A tartományért Premysl Ottokár cseh király és Béla indult harcba, és az első összecsapásban még IV. Béla tudott győzni, és 1254-ben birtokba vette – majd fia István (későbbi V. István) számára átengedte – Stájerországot.  Ám hat évvel később, 1260-ban az első morvamezei csatában Ottokár visszafoglalta  a tartományt, és Ausztria néhány évre – a Habsburgok felbukkanásáig – a csehek kezébe került.

arpad_haz.jpg

Belháború IV. Béla idején

IV. Béla az 1246-ban kisgyermekként megkoronázott idősebb fiával Istvánnal kényszerült belháborúra. Kettejük viszálya mögött az ország előkelői álltak. István herceg, mivel Magyarország elvesztette Stájerországot, visszakapta az erdélyi hercegségét. Neki kellett gondoskodnia a határ védelméről, amelyet elsősorban a be nem telepedett kunok fenyegettek. A herceg 1262-ben elérte, hogy a király egészen a Duna vonaláig megnagyobbítsa a felségterületét, valamint felvette az ifjabb király címet. IV. Bélának nem tetszett a fia önállósodása, ezért 1264-ben megtámadta; és eleinte ő állt nyerésre. Elfogta Istvánt és családját, azonban a herceg szövetségesei kiszabadították őket. Ezután István seregei fokozatosan kiszorították a Béla hadait a keleti országrészből; végül pedig 1265 márciusának elején döntő ütközetet vívtak Isaszegnél. A csatát István nyerte meg, így IV. Béla kénytelen volt visszaadni fiának a teljes keleti országrészt. Az 1266-os megegyezésben szinte két önálló állammá vált szét Béla és István országrésze.

István szinte önálló külpolitikájának eredménye a Nápolyi Királyság trónját ekkor elfoglaló Anjou-családdal kötött házassági szerződés. Ebben István fia László (a későbbi IV. László) Anjou Izabellát, míg Anjou Károly herceg (a későbbi II. Károly) István lányát, Máriát jegyezte el. A nápolyi Anjouk, és Károly Róbert később ezen házasságra alapozták magyarországi trónigényüket. Károly Róbert ugyanis V. István, Mária nevű lányának és II. Károlynak volt az unokája.)

Harmat Árpád Péter