Töri klub

A legősibb jelképek és szimbólumok

Szerző: Harmat Árpád

Az emberiség története rengeteg szimbólummal van tele, egyesek pozitív jelentésűek, mások a gonoszt testesítik meg, néhol a jó szerencsét hordozzák máshol a harciasságot, küzdelmet jelenítik meg. A szimbólum-kutatók a legtöbb fejlett országban elismert tudósok, ám a szemiotika (vagy jeltudomány) nálunk még a kevésbé ismert (és elismert) disciplinák közé tartozik. szimbolumok1.jpg

Ősi keresztény hal szimbólum, görögül: IKHTHÜSZ melynek kezdőbetűi a kereszténység alapkinyilatkoztatását tartalmazzák: Ieszusz Khrisztosz Theou Hüiosz Szótér - Jézus Krisztus Isten fia megváltó (forrás: ancientpages.com)

Pedig jelenkori világunk is ezrével használ közismert szimbólumokat, nélkülük már szinte elképzelhetetlen az élet. Ilyenek az emoji jelek, KRESZ táblák, országzászlók, katonai rangjelzések ... stb. Jeleket kapunk az iskolában (pipa jel, hiány jel), műszaki berendezéseinken (bekapcsolás jel) és a mindennapokban is (zebra, kuka jel, toilett) A legősibb jelképek viszont több ezer évesek, ám gyakran nem is tudjuk jelentésüket. Ezek közül nagy világvallások szimbólumait még többnyire felismerjük, ám még így is sok megfejtésre váró, érdekes szimbólum marad.

szimbolumok2.jpg

 világvallások (kép forrása: rukkola.hu)

Nézzük tehát a legrégibb szimbólumokat, ezek közül is egyelőre hármat, melyek mind jóval Krisztus kora előttiek.

SHRIVATSA

A nyolc buddhista szerencsejel (Astamangala) egyike, a végtelen csomó vagy Shrivatsa. Jelent bölcsességet, együttérzést, jó szerencsét is. Mindenképpen pozitív szimbólum mely több ázsiai vallásban is gyakran felbukkan. A Shrivatsa megnevezés Visnu hitvesére Laksmi istennőre utal, aki jelként is szerepel Visnu mellkasán. Ez a szimbólum a Krisztus előtt 563 és 483 között élt Buddha (Gautama Sziddhártha) utáni évszázadokban született, így legalább 2 ezer éves. 

szimbolumok3.jpg

AUM JEL

Az aum (óm) jel a hinduizmusban, buddhizmusban és a dzsainizmusban használatos szimbólum, mely az élet alaprezgésének hangját (aaauuummm) jeleníti meg és a béke, nyugalom, elmélyülés illetve teremtés szimbólumaként emlegetik. Más értelmezés szerint az alapját képező három hang (a, u, m) a test - lélek - szellem egységét és az anyagi világ - álomvilág - elmén túli világ hármasát fejezi ki. Szinten kb 2 ezer éves jelkép. 

szimbolumok4.jpg

 ANCH KERESZT

Az ősi, ókori egyiptomi kultúrából fennmaradt szimbólum az Anch / Ankh kereszt (crux ansata) közel 5 ezer éves múltra tekint vissza vagyis egészen a piramisok korába nyúlik eredete. Az egyik legrégebbi motívum, mely fennmaradt az emberiség múltjából. A felkelő napot az életet és az életerőt szimbolizálja, máshol a tudás és öröklét jelképe, több kutató szerint a hatalom, a világegyetem és az életet adó víz illetve levegő megtestesítője. Gyakran füles keresztnek vagy az "élet kulcsának" is nevezik.

szimbolumok5.jpg

 JIN JANG

A Jin Jang szimbólum az ősi kínai taoizmus része és azon alapszik, hogy az univerzumban mindenhol két erő van jelen, ezek pedig ellentétesek egymással, a nevük a jin és a jang. A jin a sötét, hideg, passzív és női jellegű erőt jelképezi, a jang pedig a világos, forró, aktív és férfias jellegű megtestesülést hordozza. A taoisták szerint mindkettő a Nagy Végsőből ered, melynek neve: taiji. Állandó szembenállásuk befolyásolja az univerzum működését és minden benne lévő élő-élettelen dolog működését. Az ember csak akkor élhet teljes, kiegyensúlyozott és boldog életet, ha fenntartja magában az egyensúlyt és megtalálja a módját annak, hogy mindkét oldallal harmonikusan működjünk együtt. A jin-jang a személyiségünk különböző aspektusainak metaforája is, hiszen mindannyiunknak van egy világos és egy sötét oldala. szimbolumok6.jpg

A több ezer éves szimbólumok az emberiség történetének legrégebbről fennmaradt jelképei, melyeket gyakran mi magunk is viselünk ékszerként, néha tetoválásként vagy ruháinkon. Láthatjuk honlapokon, plakátokon, filmekben, újságokban, könyvekben, bár nem biztos, hogy ismerjük jelentéseiket. Posztunk ezúttal három ilyen szimbólumot választott, a folytatásban pedig további történelmi jelképek kerülnek majd sorra.

Harmat Árpád

Talán ezek is érdekesek számodra: IV. Béla uralkodása, Nagy Lajos királyunk, Hitler tehetséges tábornoka: Guderian, A titokzatos Mongol Birodalom, A vietnami háború csatái, A páncélos legenda: Michael Wittmann, A középkori városok, Történelmünk 5 legnagyobbja, Fehér Halál a legsikeresebb mesterlövész, Az ókori Perzsa Birodalom

toriklub_also.jpg

A néma szerzetesek [34.]

Szerző: Harmat Árpád

Talán sokan hallottak azokról a szerzetesekről, akik némasági fogadalmat tesznek, amivel a világ szerzetesi közösségeinek széles választékában a legkülönlegesebb rendek közé sorolódnak. Kijelenthető, hogy rengeteg szerzetesrend alakult ki a középkorban, melyek különböző tevékenységeket folytattak, így voltak ispotályos (betegápoló), kolduló, kanonok, remete és monasztikus (elmélkedő) rendek is. Ezen közösségek jelentős része jelenleg is folytatja munkáját és ősi reguláját (belső szabályrendszerét) ma is szigorúan megtartja. De kik alkották azt a szerzetesrendet, melynek tagjait egyszerűen csak néma szerzeteseknek hívtak és akik szintén aktívak ma is.

karthauziak1.jpg

Forrás: cartusialover.wordpress.com

Ők voltak a karthauzi rend tagjai. Történetük egészen a XI. századig nyúlik vissza, hiszen 1085-ben Kölni Szent Brúnó alapította rendet hat társával, amikor bevonult La Chartreuse-ba, egy egyedülálló hegységbe a franciaországi Grenoble mellett. Ezt a területet Grenoble-i Hugó adományozta nekik, aki akkor Grenoble püspöke volt, miután látomása volt. Álmában látta, hogy hét csillag hullik le La Chartreuse-ben. Brúnó és társai kis remeteségeket építettek maguknak, kolostori közösségi helyiségeket és egy templomot. Minden helyiséget egy körfolyosó kötött össze. Nemsokára további férfiak csatlakoztak hozzájuk, megnőtt a közösség létszáma és a La Grande Chartreuse, a Nagy Karthauzi Kolostor lett a karthauzi rend anyakolostora, és innen kapta a nevét a rend. Brúnó maga nem írt regulát. Az első remeték életmódját átvették a későbbiek. Miután más országokban is csatlakoztak férfiak a karthauziak életmódjához, a karthauziak életszabályait már írásban is le kellett rögzíteni. 1127-ben Szent Guigo de Chastel, aki 1109 és 1136 között volt a Nagy Karthauzi Kolostor perjele, írta meg a Consuetudines Cartusiae c. művében a karthauziak életszabályait. 1133-ban II. Ince pápa elfogadta a regulát. 1170-ben III. Sándor pápa a közösséget szerzetesrenddé nyilvánította. További változtatások a regulában: 1259 (statuta antiqua), 1367 (statuta nova), 1509 (tertia compilatio statutorum) és végül 1581-ben (nova collectia statutorum).

khartauziak3.jpg

Karthauzi szerzetesek (korabeli festmény)

Nők első alkalommal 1145-ben csatlakoztak, akik átvették a karthauzi életmódot, ezzel megalakult a karthauzi rend női ága. A XVIII.században 5 karthauzi apácakolostor működött. A szigorú életmód ellenére a rend a kezdeti nehézségek után kb. 1200 után gyors terjedésnek indult. 1137-ben már 4 karthauzi kolostor, 1151-ben 14 és végül 1258-ban 56 rendi központ működött, a XIV.században 175 és a XV.században már 220 kolostorban éltek karthauziak. A rend a virágkorát a késő középkorban a misztika idején élte (1480 körül). Különös hatással volt a rend fejlődésére a devotio moderna mozgalom, amelynek kapcsán megjelentek a városlakó karthauzi szerzetesek is. Karthauzi kolostorokat egészen eddig távoli, félreeső helyeken építettek, mostantól azonban városi új alapítások is kialakultak, például London és Köln. Ezek a városi karthauzi kolostorok a humanizmus központjaivá lettek. A karthauzi rend azonban nem tudta magát távol tartani az egyháztörténelmi folyamatoktól, így 1378 és 1415 között a rend két ágra szakadt a Nagy nyugati egyházszakadás (skizma) idején, egy római és egy avignoni ágra. A skizma végén mindkét konkurens generális visszavonult, majd Johannes von Greiffenhagen lett a rend generálisa. 1508-ban a pápa határozatára a rendet mindig a La Chartreuse perjelje irányítja.

karthauziak4.jpg

A XVI.századi reformáció a rend hanyatlásához vezetett protestáns területeken. Azóta a karthauzi szerzetesek száma stagnált illetve folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott. Angliában VIII. Henrik idején a karthauzi szerzetesek folytonos üldözésnek voltak kitéve, mivel ők megtagadták, hogy elismerjék VIII. Henriket, mint az angliai egyház fejét. Ezért is a londoni karthauzi kolostor szerzetesei ellen a király meglehetős brutalitással járt el. A felvilágosodás idején a kontemplatív karthauziak életét kétségbe vonták, és sok kolostort megszüntettek például II. József császár alatt 1782-ben. A felvilágosodás, a jozefinizmus és a francia forradalom hatására a karthauziak száma erősen lecsökkent.

Németországban a szekularizáció hatására minden karthauzi kolostort felszámoltak. 1869-ben a Düsseldorf melletti Unterrathban alapították meg a Maria Hain kolostort elsőként német földön. Bár a kultúrharc (Kulturkampf) idején a Birodalom területéről minden nem a birodalomhoz tartozó szerzetest kiutasítottak, a kolostor mégis megmaradhatott, a hasznosságát a szegényekről való gondoskodásuk miatt ismerték el. A Nagy Karthauzi Kolostorban több ellenállót is bújtattak.

Napjainkban

Ma a karthauzi rend az egyetlen olyan rend, amely egy szigorúan szemlélődő élet késő középkori eszményével a mai napig fenn tudott maradni. Más szemlélődő rendek, mint a bencések és a ciszterciek nyitottabbak lettek a világ felé és a feladatukat mindenekelőtt az oktatásban és a lelkipásztorkodásban határozták meg.

karthauziak2.jpg

La Grande Chartreuse (a rend anyakolostora) Forrás: wikipedia.org

A karthauzi szerzeteseknek ma 18 férfi és 4 női kolostoruk van, amelyekben 335 testvér él (köztük 170 pap) és 48 női szerzetes (apáca) (2004. december 24-i állapot szerint Annuario Pontificio 2006). Az utóbbi 50 évben a rend tagjainak mintegy 50%-át vesztette el. Alapításaik vannak Európában, Amerikában és Ázsiában. A németországi Bad Wurzachban, Baden-Württembergben ma is létezik a német nyelvterület egyetlen karthauzi kolostora, a Marienau karthauzi kolostor. Itt 1964 óta laknak szerzetesek. Az 1869-ben alapított Maria Hain kolostor helyett alapították, mivel onnan a nagyváros terjeszkedése miatt távozniuk kellett a szerzeteseknek.

„Fáradozásunk és hivatásunk első sorban az, hogy a hallgatásban és a magányban találjuk meg Istent.” (Statútumok 12,1).

Ezt az eszményt minden karthauzi alkalmasságának és személyes mentalitásának megfelelően éli meg. A karthauziak háromfajta szerzetest különböztetnek meg: papi szerzetesek (lat. patres), akiket kórusszerzeteseknek is neveznek, azért mert a celláik a nagy körfolyosó körül helyezkednek el, laikus testvérek (lat. fratres conversi), donátusok.

Az atyák a nagy körfolyosó körül épített kis kertes házikókban laknak. Ezek a házikók négy helyiségből állnak: A cellába belépve az atya először egy előszobába jut, amely a házat a körfolyosóval köti össze. Ezt Ave Mariának is nevezik, itt egy Mária-oltár is található, amelynél az atya be- és kilépéskor egy Üdvözlégy Máriát imádkozik. A fő helyiség a cubiculum, ahol egy dolgozóasztal, egy étkező asztal, egy kis imádkozó hely (oratorium), egy ruhásszekrény, egy ágy és kályha van. A házat egy fatüzelésű kályha fűti, amelybe az atya maga vágja a fát. Az atyák szalmával borított ágyon alszanak. Az atyák hagyományszerűen hideg vízben mosdanak meg. Műhely is tartozik a házhoz, amelyben az atya mindennapi munkáját végzi. A házak hagyomány szerint kétszintesek, de a modern alapításoknál egyszintesek is lehetnek.

Mennyire teljes a némaság?

Sokan hiszik, hogy a karthauzi szerzetesek egyáltalán nem beszélnek, hiszen ők a „néma barátok”. Ez azonban nem teljesen igaz, hetente van egy olyan napjuk, amikor egy kiadós séta keretében együtt lehetnek és beszélgethetnek egymással. Vannak úgynevezett közösségi találkozók is, minden évben 3-4 alkalommal, főleg az ünnepek alkalmával. Az ilyen ünnepi alkalmakkor együtt is étkeznek egy díszes ebédlőben, természetesen egymással társalogva. A hétköznapokon mindenki egyedül étkezik naponta a cellájában. Az ételt egy testvér osztja ki minden házikóhoz, egy tálcán beteszi az ajtók melletti kis zsilipbe. A szerzetes onnan veszi be magának az ételt. Ami az egyéb lehetőségeket illeti a beszédre: a teológiát tanuló növendékek oktatása a kolostorban szintén kínál alkalmat a beszédre és persze az úgynevezett lelki beszélgetés is, amit mindenki a lelki vezetőjével folytathat rendszeresen.

A napirend

Az atyák napirendje 22:40 órakor kezdődik. Kb. négyórás alvás után kelnek fel először és elkezdik a zsolozsma végzését, ami a karthauzi szerzeteseknél még nyolc imaidőből áll: Olvasmányos Imaóra, Reggeli dicséret, Prima, Délelőtti Imaóra, Déli Imaóra, Délutáni Imaóra, Esti dicséret és Befejező Imaóra, amint a zsoltáros mondja „Naponta hétszer éneklem dicséretedet és éjjel is felkelek, hogy imádjalak Téged.” (vö. Zs 119,62.64) a többi testvérrel együtt a kápolnában. Kb. 1:30 órakor ér véget az éjjeli zsolozsma, amelyben az Olvasmányos imaórát és a Reggeli dicséretet együtt imádkozzák el a testvérek a kápolnában, és az atyák másodszor is lefekszenek. 5:40 órakor újra felkelnek. Akkor mondják el a zsolozsma másik részét majd utána szemlélődő idő kezdődik. 7:00 órakor minden atya összegyűl egy tizenöt perces imára a kápolnába, majd utána kezdődik a napi konventmise. Ezután minden atya egyedül is csendes misét mond el kis kápolnájában, ebben segít neki egy novícius (rendi újonc), mint ministráns. A nap további részében ima (összesen 8 óra), tanulás és kézi munka váltják egymást rendes időközönként. Az éjszakai alvás már legkésőbb este 7:00 órakor megkezdődik. Az atyák vasárnap kivételével egyedül étkeznek, vasárnap közösen ünnepi ebéden vesznek részt a Refektóriumban. Reggeli hagyományosan nincs az atyáknál, csak ebéd és vacsora. A téli félévben (Szent Kereszt felmagasztalása ünnepétől (szeptember) egészen nagyszombatig) csak délben van meleg étel, esténként csak egy kis kenyér és víz van. Közös pihenőidő (rekreáció) csak vasárnap van, amikor az atyák közösen négyórás sétára mennek. (spatiamentum – séta (lat.))

Rendi képzés

A szerzetespapi képzés legalább hét évig tart. Aki szeretne belépni a rendbe, legalább 20 évesnek kell lennie és legyen középiskolai végzettsége, amely feljogosítja a főiskolai tanulmányok elvégzésére. Ezenkívül jó, ha tud a jelölt latinul és tud énekelni. Mind a két készséget azonban elsajátíthatja a rendbe való belépése előtt is. E külső feltételek mellett a karthauziak a jelölt belső hozzáállását, indíttatását is fontosnak tartják. Aki szeretne csatlakozni a rendhez, annak lelkiségével is tudnia kell azonosulni. A komoly érdeklődő ezután 3-12 hónapos próbaidejét, a jelöltidőt (postulatum), kezdi el egy karthauzi kolostorban. Ekkor megismeri a szerzetesek szokásait és hagyományait, és megtudhatja, hogy alkalmas-e erre az életmódra. Ezt a rend is megvizsgálja a maga részéről is. Ha letelik a jelöltségi idő, és a jelölt úgy dönt, hogy maradni szeretne, akkor az atyák hagyományaik szerint fekete és fehér babokkal szavaznak arról, hogy maradhat-e a jelölt vagy nem. Ha szerzetesek a jelölt mellett szavaznak, akkor felvételt nyer a noviciátusba (újoncidőszak) és megtörténik a rendi beöltöztetés a rendi ruhákba. Ez hagyományosan egy fehér tunika és egy kapucnis, a ruhával megegyező színű skapuláré. Az újoncidő alatt a novícius celláján kívül egy fekete kabátot is visel a rendi ruhája fölött. A novíciátus két évig tart, a második évtől az újonc megkezdi sajátos rendi teológiai tanulmányait. A noviciátus végén az újonc újra dönt arról, hogy útját tovább akarja-e folytatni a rendben, és az atyák újból szavaznak erről. Ha a szerzetes a rendben marad, úgy három évre tesz fogadalmat (ideiglenes fogadalmas), ezzel három évre elkötelezi magát a rendnek. Ezt újabb két évre megújíthatja. Ha ezután a rend és a szerzetes is egymás mellett döntenek, úgy a szerzetes leteszi az ünnepélyes fogadalmát és ezzel örökre elkötelezi magát a rendnek. A hagyományok szerint minden kórusszerzetest pappá szentelnek a karthauziak. „A cellai szerzetes (kórusszerzetes) Krisztus példája szerint pap és áldozat lesz egyszerre, Istennek kedves illatáldozat és a közösség által az Úr szolgálatával részesedik Szívének kimeríthetetlen gazdagságából.” (Statútumok 3,8) Ha rendfőnök szerint eljött az ideje a szentelésnek, úgy először diakónussá szentelik majd legalább hat hónap után következhet a papszentelés.

karthauziak5.jpg

Karthauzi szerzetesek napjainkban (forrás: LINK)

Az atyák mellett a karthauzi kolostorokban laikus testvérek is élnek. „A testvérek sajátosan élik meg a magányos életet. Ők gondoskodnak munkájukkal a ház szükségleteiről, amely különleges módon rájuk van bízva. A testvérek segítségének köszönhetően szerzetes atyák szabadabban tudják magukat átadni a cellai magánynak és hallgatásnak” (Statútumok 11,5). Míg az atyák főként az imának szentelik magukat, addig a testvéreknél hangsúlyosabb helyet kap a fizikai munka. Az atyák és a testvérek egymást kölcsönösen kiegészítik. Az atyák nem tudnának boldogulni a testvérek nélkül, akik róluk gondoskodnak, és a testvérek nem tudnak élni az atyák nélkül, mivel ők szolgáltatják ki nekik a szentségeket és a lelki pásztorként szolgálnak nekik.

A testvérek az atyáktól külön egy másik épületben laknak. Hagyományosan a testvéreknek sincs saját házuk, hanem csak egy szobájuk van, amely megfelel az atyák cubiculumának. Naponta kimennek a testvérek a szobáikból, hogy a műhelyeikben (oboedientia) vagy más szolgálati helyeiken (pl. a portánál), a kolostor irodáiban, a sekrestyében szolgáljanak. Azért, hogy a testvérek el tudják látni a feladataikat, rájuk kevésbé szigorú szabályok vonatkoznak. Így például a napi zsolozsma nem annyira terjedelmes, mint az atyáknál. A böjti szabályok sem olyan szigorúak számukra. Ezért a testvérek reggelit is kapnak. A klauzúrás szabályok is enyhébbek, mivel ők intézik a kolostor külső ügyeit a környező városokban.

Főként kézműves vagy más fizikai munkával gondoskodnak a testvérek a kolostor fenntartásáról. Híresek a karthauziak az állat- és növénytermesztésükről: a legismertebbek a karthauzi macskák (Chartreuse bleu), a karthauzi lovak, a karthauzi rózsák. A karthauzi szegfűket is a karthauzi rendről nevezék el. Fő bevételi forrásuk az ismert karthauzi likőr, a Chartreuse, amelyet egy voironi gyárban készítenek 130 féle fűszerből és onnan adják el világszerte (a gyáruk a Nagy Karthauzi Kolostor közelében található).

Aki laikus testvérként szeretne belépni a rendbe, legalább 20 éves legyen és legyen egy lezárt szakmai képesítése, mindenekelőtt kézműves vagy más fizikai szakmákhoz. A jelöltidő után, ami 3-12 hónapos, következik a beöltözés és a felvétel a novíciátusba, ami két éves. Ezután teszi le három évre szóló ideiglenes fogadalmát a testvér, majd további két évre megújíthatja azt. Ha ezután is maradni szándékozik, akkor leteszi az örökfogadalmát, amellyel örökre elkötelezi magát a rendnek.

A donátusoknak ugyanazok a feladataik, mint a testvéreknek. Csak abban különböznek a testvérektől, hogy ők nem kötik magukat fogadalmakkal a rendhez, hanem egy ún. donációs szerződést kötnek a renddel. A donátusok ugyanazt a kiképzést kapják, mint a testvérek. Az első novíciusi év után a testvérnovícius dönthet arról, hogy donátusként folytatja-e tovább a rendi életét. Az ideiglenes fogadalmak helyett a donátus ideiglenes donációt tesz előbb három évre, majd két évre. Ezután következik az örökdonáció, ha a donátus a rendben akar maradni. A kolostoron belül a donátusok teljes szegénységben élnek, de kolostoron kívül lehet személyes tulajdonuk és szabadon rendelkezhetnek felőle. A napirendjük alakításában szabadabbak a testvéreknél, és külön könnyítéseket is kaphatnak.

A Karthauzi apácák

1145 óta vannak karthauzi apácák is. Eleinte az életük még különbözött a szerzetesekétől. A magány és a böjt tekintetében a nővérek élete nem volt olyan szigorú, mint a szerzeteseké. Az apácák például nem kis házakban laktak, hanem külön szobákban (cellákban). Naponta közösen étkeztek és nemcsak hetente egyszer volt közös pihenőidejük, hanem naponta. Ma már a karthauzi apácáknál is felmerült az a vágy, hogy az eredeti kartazi eszményt autentikusabban éljék meg. Így az 1970-es években már a második női közösséget alapították meg, ahol az apácák élete már a szerzetesekéhez jobban illeszkedett. 1971-ben költöztek be az apácák a Beauregard kolostorba, amely a Nagy Karthauzi Kolostor közelében, Voironban épült fel. 1977-ben érkeztek apácák az olaszországi Vedana kolostorába, ahol korábban szerzetesek laktak, de utánpótlás hiányában meg kellett szüntetni a férfi közösséget. Időközben a megnövekedett Beauregard-i közösség átköltözött a Felső-Provence-ban található Reillane-i karthauzi kolostorba. Ma a karthauzi rend összesen 5 apácazárdával rendelkezik a világon, ebből kettő Franciaországban és Olaszországban és egy Spanyolországban. Dél-Koreában 2004-ben költöztek be a szerzetesek egy új kolostorba, és egy apácazárdát is terveznek ott megnyitni.

Az apácáknál is háromféle szerzetesi állapot létezik: a kórusnővérek, egyszerű nővérek és donátusnők. A feladatkörök is nagyjából azonosak, mint a szerzeteseknél. Kívánságra a nővérek megkaphatják a szűzszentelést is. A kórusnővérek kiképzése a diakonisszaszenteléssel végződik. Ekkor stólát kapnak a püspöktől és a szentmisén, valamint az Olvasmányos imaóra alatt olvashatják az evangéliumot is. Ez a karthauziak különlegessége és sajátos joga. A diakónusszentelést a világegyház a Niceai zsinat óta eltörölte a nők számára. A karthauzi apácák a celláikban általában varrómunkákat végeznek, főként oltárterítőket és miseruhákat készítenek. Az apácaközösségeket egy perjelnő irányítja. A rendi ruházat a szerzetesekhez hasonlóan fehérszínű. Efölött az apácák egy fekete fátylat viselnek. A nővérek zárdáiban egy különálló épületszárnyban kissé távolabb az apácáktól még három férfiszerzetes is él, két atya és egy testvér. Az atyák töltik be a vikáriusi és a koadjutori állást a zárdában. Ők végzik a lelkipásztori szolgálatot a kolostorban. A testvér segít az apácáknak az aktuális munkákban.

A reillane-i karthauzi kolostor építésénél már figyelembe vették a rend új előírását, miszerint a testvérek és az egyszerű apácák is kertes házikókban laknak, amelyek a magányt jobban elviselhetőbbé teszik, mint a külön szobák. A tapasztalatok jók voltak és hamar kiterjeszthették a rend többi részén is.

A Karthauzi rend felépítése

A karthauzi rend legfelsőbb szerve a generáliskáptalan, amit két évente hívnak össze a Nagy Karthauzi Kolostorban, és az egyes házak perjeleiből (házfőnökökből) áll. Itt hozzák a rend törvényeit. Ebből választanak egy grémiumot, az ún. definitóriumot, amely nyolc szerzetesből áll, ez az elnöki tanács. A generáliskáptalanon tárgyalják meg a rend legfontosabb ügyeit. Két kaptalan között a rendet a Nagy Karthauzi Kolostor perjele (házfőnöke) irányítja (a reverendus pater), akit csak a Nagy Karthauzi Kolostor szerzetesei választanak meg, bár ő az egész rend élén áll. Ő a legszigorúbb klauzúrás szabályok alatt áll, mint a remeterend főnöke, hivatali idejében soha sem hagyja el a kolostorát. Így például számára lehetetlen, hogy a Szent Székbe, Rómába látogasson el és ott képviselje a rendet. Ezt egy külön ezzel a feladattal megbízott szerzetes atya végzi el.

karthauziak6.jpg

Szent Brúnó és szerzetes-társai búcsúzkodnak. Vincente Carducho festménye. Forrás: alexaguse.com

Az egyes karthauzi kolostorokat a perjel (házfőnök) irányítja, akit az adott ház szerzetesei két évre választanak meg. A perjel helyettese a vicarius. A procurator felel a pénzügyekért. A novíciusmester (magiszter) felelős szerzetesnövendékek képzéséért. A laikus testvérek és a donátusok képzéséért rendszerint a vicarius felel. A kolostori fegyelem betartását kétévente végzi két perjel egy másik rendházból.

Ince pápa ismert mondása: Cartusia numquam reformata, quia numquam deformata (A karthauzi rendet sosem reformálták meg, mivel sosem deformálódott), utal a karthauziak eredetükhöz való hűségükre. Ennek ellenére a karthauzi rend is változtatott a szabályain az idők folyamán. 1917-ben például az addig kötelező gyónást a perjel előtt el kellett törölni az egyházjoghoz való igazodás miatt. A II. vatikáni zsinat után az 1970-es évek elején állították össze a „Karthauzi rend megújult Statútumát”. Ezt előbb 1983-ban az egyházjoghoz való alkalmazkodás érdekében megváltoztatták, majd utoljára ismét 1987-ben.

A karthauziak lelkisége egy élet Krisztus újraeljövetelének várakozásában. A magányba visszavonulva csak arra törekszenek, hogy Krisztusnak tetsszenek és az evangélium szerint kövessék Krisztust. Lelkiségüket ez a mondat foglalja össze a legjobban: „Isten dicséretére és dícsőségére Krisztus, az Atya Igéje a Szentlélek által kezdettől embereket választott ki, hogy őket a magányba vezesse és belsőséges szeretetben egyesítse őket magával.” (Statútumok 1,1). Különleges értéke van még a lelkiségükben a Jézus-imának is.

A karthauziakra jellemző a hallgatás, a magány és az ima. Magányon a karthauziak a világtól való elválást értik, amely mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy mindenfajta apostolságról lemondanak. Nincs közvetlen hozzáférésük a tömegtájékoztatási eszközökhöz. Csak a perjel olvassa az újságokat és ő tájékoztatja a szerzeteseket a fontosabb eseményekről. Látogatókat nem fogadnak, kivéve a szerzetesek hozzátartozóit, akik évente két napot tölthetnek a karthauzi kolostorban, valamint a rend iránt érdeklődő látogatókat. A karthauziak élete főleg az imára irányul. Ennek megfelelően saját liturgiájuk van, amely életmódjukhoz igazodik. A rend visszavonult élete miatt a rend csak egy püspököt (az alapítót, Szant Brunót) és nagyon kevés szentet emelt ki. Három szentet és 15 boldogot tisztelnek vértanúként, akik 1535-40-ben az angliai reformáció idején haltak meg.

A karthauziak vegetáriánusok. Szigorú böjti időszakok határozzák meg az életüket, így például minden pénteken kenyérrel és vízzel böjtölnek. Reggeli hagyományosan nincs a karthauziaknál, a karthauzi apácáknál viszont szokás, hogy a reggeli mise után valami kis apróságot, rendszerint kenyeret és egy kis italt magukhoz vegyenek. Az első étkezés az ebéd. A nyári félévben, azaz húsvéttól Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepéig van meleg vacsora is. A téli félévben a szerzetesek este csak egy kis kenyeret és italt fogyasztanak.

Minden karthauzi kolostor, néhány kivétellel Máriának, a karthauziak egyedüli anyjának (Mater Singularis Cartusensium) van szentelve. Ő a rend legfelsőbb védőszentje és különleges helyet foglal el a rend lelkiségében. A tiszteletére naponta ajánlanak fel szentmisét. A kanonikus zsolozsma mellett a Szűz Mária-zsolozsmát is imádkozzák, valamint naponta háromszor az Úrangyalát is eléneklik. A rend második védőszentje Keresztelő Szent János. A karthauziak életmódjukkal szeretnének tanúságot tenni a világnak; a konzekvensen megélt hitüket tekintik a rendtagok a legjobb prédikációnak. Az életüket helyettesítő istentiszteletként élik mindazok számára, akik nem akarnak vagy nem tudnak imádkozni, és bűnbánatot szeretnének gyakorolni azok helyett is, akik nincsenek tudatában vétkeiknek.

A karthauziak életmódját kritika is éri. Gyakran azt róják fel nekik, hogy elzárkóznak a világtól és bezárják a szemüket embertársaik problémái előtt. Ezt a kritikát a karthauzi életmód támogatói sem tudják érvekkel alátámasztani, ez érinti minden szemlélődő rend alapelvét, amelyet hit nélkül alig érthetünk meg igazán. Gyakran figyelmen kívül hagyják azt is, hogy a szemlélődő rendek feladatul tűzik ki maguk elé, hogy imádkozzanak másokért a világban, pont azokért, akik talán nem is tudnak vagy akarnak imádkozni, így minden ember számára a helyettesítő ima útját képviselik.

Harmat Árpád

Talán ezek is érdekesek lesznek számodra: IV. Béla uralkodása, Nagy Lajos királyunk, Hitler tehetséges tábornoka: Guderian, A titokzatos Mongol Birodalom, A vietnami háború csatái, A páncélos legenda: Michael Wittmann, A középkori városok, Történelmünk 5 legnagyobbja, Fehér Halál a legsikeresebb mesterlövész, Az ókori Perzsa Birodalom

 toriklub_also.jpg

 

Adolf Hitler leszármazottai [33.]

Szerző: Harmat Árpád

Adolf Hitler a világtörténelem egyik legnegatívabb figurája, aki a második világháború kirobbantásával és a holokauszt elrendelésével 50 millió ember halálát okozta. Bár sajátosan alakult a nőkhöz való viszonya és halála előtt két nappal meg is nősült, soha nem születtek utódai. Ugyanakkor vérvonala még ma is létezik, vagyis családjának akadnak ma is élő leszármazottai. A témával David Gardner újságíró, a Daily Mail munkatársa foglalkozott behatóbban és írt róla könyvet, The Last of the Hitlers címmel.

hitler1.jpg

Szintén érdekes cikket írt Hitler leszármazottairól Bolcsó Dániel az Index újságírója. Az itt következő írás az Indexen jelent meg 2020 július 4-én:

" Kétségtelen, hogy a Hitler-utódok igyekeznek magukat eltávolítani a problémás elődtől, ám az vitatott, hogy ezért milyen messzire voltak hajlandók elmenni. Egy nagy karriert befutott könyv szerzője (David Gardner) szerint megállapodtak, hogy tudatosan nem vállalnak gyereket, hogy ezzel véget vessenek Adolf Hitler vérvonalának. Egyikük ezt később tagadta, de az tény, hogy gyereke egyetlen ma élő leszármazottnak sem született, és a korukból ítélve nagy valószínűséggel már nem is fog.

hitler_csaladfaja.jpg

Először is vegyük sorra, milyen irányokba ágazott le a családfa, és mi lett az utódokkal, mely rokonok élnek még ma is. Adolf Hitlernek három felnőttkort megért testvére volt: Paula nevű húga, illetve két idősebb féltestvére, Alois Jr. és Angela, akik a közös apa, idősebb Alois Hitler első házasságából származtak. Paula utód nélkül halt meg 1960-ban, a közvetlen rokonok közül utolsóként.

Az ifjabb Aloisnak két házasságából született egy-egy fia, William Patrick és Heinz Hitler. Heinz a nácik lelkes támogatója és állítólag Adolf kedvenc unokaöccse volt, a második világháborúban a keleti fronton harcolt, és szovjet hadifogságban halt meg, gyereke nem született. A háborúban már amerikaiként, a haditengerészet tagjaként a nácik ellen harcoló William Patricknek viszont négy fia is volt: Alexander Adolf, Louis, Howard Ronald és Brian William Stuart-Houston. Közülük egyedül Howard Ronald házasodott meg, de ő utód nélkül meghalt autóbalesetben. A másik három fiú ma is él.

Angelának három gyereke született, közülük Geli, aki közeli (máig nem igazolt pletykák szerint szexuális jellegű) kapcsolatban állt Adolf nagybátyjával, 1931-ben, 23 évesen öngyilkos lett, nem volt gyereke. Leo Rudolf Raubal Jr.-nak és Elfriede Raubalnak viszont született egy-egy fia, Peter Raubal és Heiner Hochegger.

Maradt tehát öt élő leszármazott, akik Adolf Hitler unokaöccseinek és unokahúgának gyerekei: az egyik testvér ágáról az amerikai Alexander, Louis és Brian Stuart-Houston, a másikéról az osztrák Peter Raubal és Heiner Hochegger.

hitler_szulei.jpg

Adolf Hitler szülei

Említést érdemel még egy francia férfi, bizonyos Jean-Marie Loret, aki azt állította, hogy édesanyja az 1948-as halála előtt fedte fel előtte, hogy a német katona, akitől rövid viszonyuk során az első világháború alatt teherbe esett, Adolf Hitler volt. Ezt Hitler inasának emlékiratai és egyes történészek is megerősítették, de a mai uralkodó szakmai álláspont szerint nagyon valószínűtlen, hogy valóban így történt volna - ezért Loret-t nem szokás Hitler-örökösnek tekinteni. Mindenesetre az 1985-ben meghalt férfinak kilenc gyereke volt. 

A hivatalosan elismert utódok közül a legidősebb az 1931-ben született, azaz most 89 éves Peter Raubal, a legfiatalabb pedig az 1965-ös születésű, 55 éves Brian Stuart-Houston. Mivel egyiküknek sem született még gyereke, és az életkoruk alapján nagy biztonsággal kijelenthető, hogy már nem is fog, minden bizonnyal ők az utolsó Hitlerek, és a náci diktátor vérvonala véget ér velük.

Az osztrák rokonok kiléte ismertebb volt, de az amerikai leágazásról sokáig keveset lehetett tudni, egészen egy 2000-ben megjelent újságcikkig, amely felfedte az utódok kilétét. Egy évvel később, 2001-ben jelent meg egy brit újságíró, David Gardner The Last of the Hitlers (Az utolsó Hitlerek) című könyve, amely a Stuart-Houstonok felkutatásáról szól (Ebből 2006-ban dokumentumfilm is készült). A könyv nyomán terjedt el, hogy a fivérek titkos paktumot kötöttek, hogy nem vállalnak gyereket, hogy véget vessenek a hitleri örökség továbbélésének.

Nem kötöttek paktumot, de egymás között beszélgettek az életük hátterében meghúzódó teherről, és úgy döntöttek, hogy egyikük sem fog megházasodni, egyiknek sem lesz gyereke. És ezt – a paktumot a mai napig betartották – mondta erről egy könyv megjelenése utáni interjúban Gardner.

Valójában máshol maga a szerző is megjegyzi, hogy az egyik fivér, Alexander szerint ő soha nem vett részt ilyen megállapodásban, és ezt évtizedekkel később is megerősítette (bár azt a lehetőséget fenntartotta, hogy a testvérei igen). Alexander 2018-as megszólalásakor egyébként azt is elmesélte, hogy az egyik, meg nem nevezett testvére egy zsidó nőt szeretett volna feleségül venni, de a kapcsolat épp a rokoni szálak kiderülése után, a hírhedt nagy-nagybácsi miatt szakadt meg.

Így alakult, hogy a faji felsőbbrendűség legnevesebb hírnöke, az árja vér tisztaságáért tevékenyen dolgozó népirtó vérvonala alighanem örökre megszakad."  

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

Talán ezek is érdekesek lesznek számodraIV. Béla uralkodásaNagy Lajos királyunkHitler tehetséges tábornoka: GuderianA titokzatos Mongol BirodalomA vietnami háború csatáiA páncélos legenda: Michael WittmannA középkori városokTörténelmünk 5 legnagyobbjaFehér Halál a legsikeresebb mesterlövészAz ókori Perzsa Birodalom

 toriklub_also.jpg

 

 

Címkék: Adolf Hitler

Amikor hintapolitikát folytatottunk Hitler és a szövetségesek között [32.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

Magyarország a második világháborút a náci Németország szövetségeseként, a Háromhatalmi egyezmény tagjaként és Adolf Hitler hódító politikájának egyik fő segítőjeként kezdte meg, mégpedig 1941-től fegyveresen és nyíltan is támogatva a német hadsereget. A magyar katonák 1941 április 11-től vettek részt a Jugoszlávia elleni harcokban, (bevonulva a Bácska-Bánát háromszögbe), majd két hónappal később (a kassai bombázás másnapján, 1941 június 27-én) Bárdossy László miniszterelnök hivatalosan is bejelentette a parlamentben, hogy hadiállapot állt be hazánk és a Szovjetunió között. 

hitler_kallay.jpg

Hitler és Kállay 1942-ben a Führer "Farkasodú" nevű főhadiszállásán (Lengyelországban)

Az 1941-es háborús évtől kezdődően Magyarország folyamatosan a harcok részese lett: először a 45 ezer főt számláló Kárpát-csoport indult meg az oroszok ellen -- 1941 július elsején átlépve a határt és őszre a Donyecig hatolva -- majd 1942 április 11-én a 207 ezres magyar királyi 2. honvéd hadsereg kezdte meg a frontra vonulást, hogy részt vállaljon a Sztálingrádig és a Kaukázusig való előretörést célzó "Kék hadműveletben" (Fall Blau). A két nagy támadás közt került a magyar kormány élére -- a Bethlen és Teleki köréhez tartozó és a túlzott német-orientációt ellenző -- Kállay Miklós.

Az akkoriban 54 éves, jogász végzettségű, korábbi földművelésügyi miniszter, (Bethlen Istvánhoz hasonlóan) ahhoz a konzervatív, lassú reformokat kedvelő nagybirtokosi réteghez tartozott, mely a legkevésbé sem támogatta Bárdossy harcias német-pártiságát. Kállay az óvatos külpolitika híve volt és ellenezte, hogy Magyarország fegyveresen is részt vegyen a náci Németország terjeszkedő harcaiban. Ám kormánya 1942 március 10-én történő beiktatása idején Kállay már semmit sem tehetett az ellen, hogy a magyar katonákat a Szovjetunió mészárszékeire küldjék. Ekkor már Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter és Wilhelm Keitel német véderő-főparancsnok (Budapestre látogatva) felszólították Magyarországot arra, hogy vegyen részt az 1942 júniusában induló új, német támadó hadműveletben. Horthyék pedig 1942 elején igent mondtak a Budapestre látogató német vezetőknek, márciusra pedig indulásra készen állt a második magyar hadsereg.

kallay_kormany.jpg

A Kállay-kormány 1942 március 10-én

A Wehrmacht 1941 végéig legyőzhetetlennek tűnt, majd a moszkvai csatában 1942 januárjára kíméletlen vereséget szenvedő német hadsereg visszavonulása szovjet főváros alól, sokakban rombolta le ezt az illúziót. A világ lélegzet visszafojtva várta 1942 nyarán, hogy merre fordul a háború "iránytűje": Hitler térdre kényszeríti Sztálint, vagy vereséget szenved a Volga partján és lassan maga alá gyűri a Szovjetunió.

A német világháborús vereség előjelei

A német hadsereg 300 ezer embert vesztett Sztálingrádnál és a magyar 2. hadsereg is odaveszett a Don partján. A hatalmas vereség (és veszteség) az egy évvel korábbi moszkvai kudarccal együtt alaposan megtépázta a Führer és a Wehrmacht legyőzhetetlenségi nimbuszát (szerte Európában és a világon). Ráadásul 1943 tavaszára más jelek is mutatkoztak arra vonatkozóan, hogy Németország elveszíti ezt a háborút: az amerikai hadsereg megjelent Afrikában (partraszállás Algír - Casablanca környékén) és 1942 novemberétől az Egyiptomból támadó britekkel együtt harapófogóba zárták Rommelt, aki 1943 tavaszára elvesztette Észak-Afrikát. Később az amerikaiak partra szálltak Olaszországban és Mussolini is megbukott (1943 nyarán). A német vereség előjelének minősült a keleti front összképe is 1943 tavaszán: a németeknek le kellett mondaniuk mind Sztálingrád, mind a Kaukázus megszerzéséről, sőt visszavonulóban voltak a Dnyeszter irányába, több tízezer négyzetkilométernyi területet feladva.

eu_frontok_1943.jpgMindezek tetejébe: a Hitler elleni nemzetközi összefogás egyre erősebbé vált. Az angolok és amerikaiak már 1941 augusztus 14-én összefogtak az Atlanti charta aláírásával, de ehhez később a szovjetek is csatlakoztak. Aztán beindultak az úgynevezett kölcsönbérleti szállítmányok is az 1941 március 11-én elfogadott "kölcsönbérleti törvény", a Lend-Lease Act alapján, tonnaszám juttatva az amerikai hadianyagot (teherautókat, hadfelszereléseket) az oroszoknak. Végül 1943 januárjában az afrikai Casablancában újra személyesen találkozott Roosevelt illetve Churchill, hogy megtervezzék és összehangolják csapataik támadásait Afrikában és Olaszországban (casablancai konferencia).

A hintapolitika

Horthy és Kállay egyaránt érzékelték a változásokat: látták, hogy a hitleri Németország megverhető és meg is ingott a keleti fronton, illetve hogy erős szövetség készül végső legyőzésére. Kállay a tanulságokat levonva konkrét lépésekre készült (Horthy hallgatólagos tudtával), melyet hintapolitikának nevezünk. A hintapolitika -- melynek során a magyar kormány látszólag Hitler hű szövetségese maradt, ám valójában már titkos tárgyalásokat folytatott a nyugati szövetségesekkel -- 1942 nyarán "érlelődött", de 1943 tavaszától lépett legfontosabb szakaszába. 

kallay_hintapolitika.jpg

Ettől az időponttól ugyanis a Kállay-kormány diplomatákat küldött semleges európai országokba (Svájcba, Svédországba és Törökországba), hogy azok találkozzanak a szövetségesek küldötteivel. A legelső kapcsolatfelvételt azonban nem politikus, hanem egy nemzetközileg is elismert magyar orvos, az 1937-ben Nobel-díjat kapott Szent-Györgyi Albert professzor létesítette, mégpedig 1943 februárjában, a törökországi Isztambulban. (A hírneves orvos a háború éveiben magyar ellenállási csoportok tagjaként céljának tekintette Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítését. Isztambuli kapcsolatfelvételét a miniszterelnök tudtával tette.) Alig egy hónappal később Szegedy-Maszák Aladár, már mint profi politikus -- a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője -- tárgyalt a britekkel Svédország fővárosában, Stockholmban. Végül 1943 áprilisában Barcza György volt londoni követ találkozott Svájcban az Egyesült-Királyság diplomatáival. Mindhárom tárgyalás központi témája Magyarország előzetes fegyverszünetének kérdése és háborúból való kiugrása volt azzal a magyar kitétellel, hogy a nyugati szövetségesek ismerjék el Magyarország 1941-es új határait (a két bécsi döntés, Kárpátalja és a Bácska-Bánát háromszög magyar területté nyilvánításával).

kallay_miklos_1.jpg

Kállay Miklós, hazánk 31. miniszterelnöke

A magyar-nyugati kapcsolat-felvételek hetedik hónapjában (1943 szeptemberében) a britek, Veress László isztambuli külügyi államtitkár közvetítésével üzenték meg Kállaynak az előzetes fegyverszünet feltételeit. Ezekben a legfőbb kérés az volt, hogy Magyarország csökkentse Németország támogatását, vonja ki katonáit a Szovjetunióból, majd forduljon szembe a Wehrmachttal, ha a szövetséges csapatok elérik határait. A magyar miniszterelnök 1943 októberében lisszaboni követe segítségével jelezte: elfogadja a feltételeket. 

A hintapolitika kudarca

A Kállay-féle hintapolitika (Kállay-kettős) 1943 novemberében feneklett meg, amikor a szövetséges nagyhatalmak vezetői -- Roosevelt, Sztálin és Churchill -- Perzsia (a későbbi Irán) fővárosában, Teheránban találkoztak Németország végső legyőzéséről tárgyalni. A konferencián megállapodás született arról, hogy a szövetséges nagyhatalmak egy Nyugat-európai front megnyitásával vesznek majd részt Hitler legyőzésében. Az egyezmény azt jelentette, hogy az első világháborús "forgatókönyvtől" eltérően 1944-ben nem létesült majd új front a Balkánon (mely Magyarországot elérhetné) és Kelet-Európa (hazánkkal együtt) a szovjet hadsereg harci övezetébe esik majd, vagyis a vörös hadsereg fogja onnan kiűzni a nácikat. Mivel ez egyértelműen Sztálin hatáskörébe helyezte a magyar kiugrás kérdését, a britek a további tárgyalásokhoz a szovjetekkel való kapcsolatfelvételt javasolták Kállaynak.

teherani_konferencia.jpgA teheráni konferencia (1943 november 28 - december 1.) 

Csakhogy minderre nem maradt már idő: Hitler 1943 tavaszán -- az Abwehr és a Gestapo információi alapján -- tudomást szerzett a magyarok titkos tárgyalásairól és elhatározta Magyarország megszállását. A Margarethe terv 1943 szeptemberében született meg hazánk német megszállásáról, de végrehajtására csak a következő év tavaszán, 1944 március 19-én került sor (miután Horthyt külföldre hívták). Ekkor több irányból, több hadosztálynyi német haderő vonult be a Magyar Királyságba Friedrich Foertsch tábornok vezetésével. A megszálló erők pontos nagysága nehezen határozható meg, mivel a németek (néhány kivételtől eltekintve) nem teljes hadosztályokat, hanem töredék egységeket, különböző harccsoportokat alkalmaztak.  Dombrády Lóránd 40-50 ezerre becsülte létszámukat (Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944.) A megszállással Magyarország 46 évre elvesztette függetlenségét.

Kállay Miklós a megszállás másnapján, a letartóztatására érkező SS különítmény elől még időben elmenekült és a Sándor-palotából a török nagykövetségre távozott. Kállay 7 teljes hónapot töltött menekültként a törökök védelme alatt, majd 1944 októberében önként hagyta el az épületet és megadta magát a nyilasoknak. Szálasi börtönbe vetette Kállayt, majd a szovjet front közeledtével átadta a németeknek, akik a dachau -i koncentrációs táborba, majd Dél-Tirolba vitték. A háború utolsó napjaiban (május 4-én) sikeresen megszökött a németektől és Olaszországban telepedett le. A hintapolitkát folytató volt magyar miniszterelnök végül az 50-es években az USA -ba távozott, itt érte a halál 1967-ban (New Yorkban).

Kállay Miklós halálával a Horthy-korszak egyik legnagyobb formátumú politikusa távozott az élők sorából, aki Bethlen és Teleki mellett harmadikként érdemelte ki a "legkiválóbb magyar miniszterelnökök" közé kerülés elismerését. 

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!

 

 

Talán ezek is érdekesek lesznek számodraIV. Béla uralkodásaNagy Lajos királyunkHitler tehetséges tábornoka: GuderianA titokzatos Mongol BirodalomA vietnami háború csatáiA páncélos legenda: Michael WittmannA középkori városokTörténelmünk 5 legnagyobbjaFehér Halál a legsikeresebb mesterlövészAz ókori Perzsa Birodalom

 toriklub_also.jpg

 

A Hitler - Sztálin párharc [31.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

Nem csupán a történészek, történelemtanárok, de a világhistória iránt érdeklődő laikusok, amatőr - félprofi kutatók, krónika-kedvelők számára is mindig érdekes téma a két nagy diktátor: Adolf Hitler és Joszif Sztálin viszonya - párharca 1933 és 1945 között. Bár személyesen soha nem találkoztak egymással (erre egyébként az 1939 augusztus 23-án, Moszkvában aláírt Molotov-Ribbentrop paktum aláírásakor lett volna esély, amire a Führer nem utazott el), mégis erős érzésekkel, kölcsönös gyűlölettel viseltettek egymás iránt.

hitler_sztalin.jpg

Sztálin 1924-ben, Lenin halálát követően, 46 évesen, Hitler pedig 9 évvel később, 1933-ban (választási győzelemmel) 44. születésnapja előtt nem sokkal került hatalomra. (Sztálin volt az idősebb egyébként, 10 évvel.) Mindketten totális diktatúrát építettek ki országaikban: Sztálin egypárti kommunista uralmat a Szovjetunióban, Hitler pedig egypárti náci rezsimet Németországban. Egyik rendszerben sem volt jelentősége a parlamentnek és a demokratikus szerveknek, helyettük a párt-hierarchia "uralta" a lakosságot, a Szovjetunióban a kommunista pártvezetés alatt működő NKVD (Narodnij Komisszarat Vnutrennyih Gyel), Németországban pedig a náci pártvezetők által irányított RSHA (Reichssicherheitshauptamt) és az SS segítségével. Mindkét struktúrában volt vezérkultusz (Sztálin és Hitler kötelezően elvárt "istenítésével"), mindkét országban korlátozták a polgári szabadságjogokat és mindkét állam pontosan meghatározta lakosai számára a gyűlölendő ellenségképet: Németországban a zsidókat, kommunistákat és az 1918-as békerendszer nyugati vezetőit, a Szovjetunióban pedig a "kizsákmányoló" tőkéseket, kapitalistákat. Mindkét ideológiát -- a nácizmust és a kommunizmust is -- egyaránt (és egyformán) elítélték a nyugati demokráciák: az USA, az Egyesült Királyság és Franciaország.

hitler_nurnberg.jpg

Hitler és Himmler 1935 szeptemberében SS alaklatokat szemléz Nürnbergben

Ami a két nagy diktátor viszonyát illeti: kettejük kapcsolatát 1933-tól (Hitler kancellári beiktatásától) érdemes vizsgálni, két korszakra bontva az ezt követő 12 esztendőt. Az első korszak az 1933 és 1941 közti éveket jelenti a Szovjetunió megtámadását megelőzően, a második időszak pedig a háború alatti eseményekre terjed ki, 1941 és 1945 között. 

Sztálin egészen háború kirobbanásáig elsősorban a belpolitikára koncentrált és hatalma megerősítésére összpontosított. Az 1920-as és 1930-as években főleg pártbeli riválisaitól, belső kritikusaitól, illetve a Lenint annak idején körülvevő bizalmi körtől igyekezett megszabadulni: Trockijt, Kamenyevet és Zinovjevet már 1927-ben kizáratta a pártból (később Trockijt meg is ölette). Majd következett Szergej Kirov 1934-es megöletése, 1936-ban a tizenhatok, 1937-ben a tizenhetek, 1938-ban pedig a huszonegyek pere. Sorra hullottak az egykori kommunista vezetők, egymás után. Sztálin később kivégeztette a hadsereg főparancsnokát, Mihail Tuhacsevszkijt (1937-ben), majd 50 hadtest és 154 hadosztály parancsnokot küldött a kivégzőosztagok elé (1936 és 1939 között). Néhány évvel később, a háború kezdetén azért nagyon hiányoztak a Vörös hadseregből a tapasztalt tábornokok.

A tisztogatás teljes lett és maximálisan lekötötte Sztálin figyelmét. A nagy szovjet vezető szinte egyáltalán nem figyelt a külpolitikára, későn vette észre a közben megerősödő és 1933-ban hatalomra kerülő Hitler jelentette veszélyt, a nácizmus mohóságát és a lebensraum (élettér elmélet) alaptételét, mely szerint a Herrenvolknak "joga" sőt kötelessége is meghódítania az alsóbbrendű szlávok területeit (például Lengyelországot és a Szovjetuniót).

Mire Sztálin 1939 nyarán szembesült azzal, hogy Hitler 7 milliós hadsereggel készül a világ meghódítására, csak az időnyerés lehetősége maradt számára. Ezt a célt szolgálta az 1939 augusztus 23-án, Moszkvában aláírt német - szovjet megnemtámadási egyezmény (Molotov-Ribbentrop paktum). A szerződés néhány évnyi haladékot adott Sztálinnak arra, hogy végre megerősítse a Vörös Hadsereget, felgyorsítsa a harckocsi-gyártást, felfuttassa a hadiipart, mozgósítsa a katonai állományt és pótolja a tábornoki kart. Igyekezete csak részleges sikert ért el, hiszen Hitler még két évet sem várt a Szovjetunió megtámadásával (a Führer egyébként azért kötötte meg a paktumot, hogy biztosítsa keleti határait, amíg meghódítja Európát). 

moskva_felvonulas.jpg

Katonai felvonulás Moszkvában, 1941 november 7-én

A német - szovjet háború 1941 június 22-én kezdődött, a Barbarossa hadművelet megindulásával, melyben 3 millió német katona (3200 harckocsival) rohanta le a Szovjetuniót és tört előre északon Leningrád, középen Moszkva, délen pedig Sztálingrád irányába. A fél éves hadművelet december elejére kifulladt: Leningrádot csak körbezárni tudták (bevenni már nem), délen a Donyecig hatoltak csupán, Moszkvát pedig csak 25 km-re tudták megközelíteni. A moszkvai csata 1941 utolsó napjaira óriási német vereséget hozott (mondhatjuk úgy is: a Zsukov - Guderian párharc utóbbi vereségével zárult).

Sztálin végig vakon hitt az orosz győzelemben: nem hagyta el Moszkvát, sőt 1941 november 7-én, az 1917-es bolsevik puccs (náluk: forradalom) alkalmából csak azért is megtartatta a szokásos katonai felvonulást (a felvonuló egységek egyből mentek is a frontra).

barbarossa.jpg

A másik oldalon Hitler is elszánt maradt: nem tudta elfogadni, hogy a német csapatok képtelenek eljutni Moszkváig. Pedig ez volt a helyzet, a Barbarossa-hadművelet végére a Wehrmacht szinte mindenből kifogyott és negyed millió embert vesztett, mégsem tudta elérni az eredetileg kitűzött "AA" vonalat (Arhangelszk-Asztrahany). A másik oldalon Sztálinnak ugyan  háromszor akkora volt a vesztesége, hisz több  mint 800 ezer katonája esett el a harcokban, mégis sokkal nagyobb tartalékokat tudott mozgósítani hatalmas országa távol-keleti részeiből. 

barbarossa_1941dec.jpg

Hitler 1942-re már mániákusan vágyott a győzelemre, Sztálin térdre kényszerítésére és megalázására. Amikor 1941 júliusában, a szmolenszki csata után kezébe került Sztálin első házasságából született fia, Jakov -- aki egyszerű főhadnagyként szolgált a fronton -- alkalmat érzett Sztálin megleckéztetésére. Végül a sztálingrádi vereség után Paulus tábornagy elengedését kérte a fiatalember átadásáért. Csakhogy elszámította magát, Sztálin nem szerette Jakovot, csak második házasságából származó gyermekeit (Vaszilijt és Szvetlanát), így azt válaszolta: "... nem fogok odaadni egy marsallt egy hadnagyért". Jakov 1943 április 4-én halt meg egy koncentrációs táborban.

jakov_stalin.jpg

Sztálin fia, Jakov Dzsugasvili, a németek foglyaként

Sztálingrád egyébként is Hitler rögeszméje volt, a szovjet diktátor nevét 1925 óta viselő 500 ezer lakosú város megszerzését mindennél jobban akarta. Mániáját a település stratégiai helyzete, gazdasági jelentősége és fekvése mellett az a tény is táplálta, hogy a város megszerzésével Sztálin fölé kerekedjen. Vágya azonban nem teljesülhetett: a Wehrmacht 300 ezer embert vesztett a Sztálingrádi csatában, mégsem tudta elfoglalni a "Volga fővárosát". 

A német-szovjet háborút 1943-ban már a Wehrmacht folyamatos visszavonulása jellemezte, néhány német ellentámadással. Ilyen volt Erich von Manstein ellentámadása Harkovnál (a város időleges visszavételével) és a kurszki tankcsata 1943 nyarán. Az 1944-es esztendő már szinte csak katasztrófákat hozott Hitler számára: csapatait végleg kiűzték a Szovjetunióból (rögtön meg is indultak a német határok felé), Normandiában 1944 június 6-án nagy erőkkel szálltak partra az amerikaiak és angolok és július 20-án tábornokainak egy része táskabombával akarta megöletni (melyet Stauffenberg ezredes vitt rastenburgi főhadiszállására). Az igazi vereség érzése azonban csak 1945-ben érkezett el: idegrendszere meggyengült, erőt vett rajta Parkinson-kórja (állandósult kézremegése) és sorra váltotta le legjobb tábornokait. Három legjobb tábornoka közül Erich von Mansteint 1944 március 20-án, Erwin Rommelt 1944 október 15-én, Heinz Guderiant pedig 1945 március 28-án állította félre. Magára maradt és hibát-hibára halmozott. 1945 áprilisára már Berlin is ostrom alá került, Hitler számára nem maradt más hátra mint az öngyilkosság. Erre 1945 április 30-án, feleségével, Éva Braunnal együtt a berlini kancellári alatti bunkerben került sor. 

hitler_holttest.jpg

A Berlint megszálló szovjet csapatok közt akadt olyan különítmény is, melynek Sztálin azt a kifejezett utasítást adta, hogy keresse meg Hitlert és ha halott, úgy kerítse elő holttestét. Bár a Führer tetemét -- utasítása szerint -- a kancellária udvarán egy bombatölcsérben elégették (Otto Günsche hajtotta végre a műveletet), a szovjetek megkeresték a maradványokat és kihallgattak mindenkit aki a bunkerben volt az öngyilkosság idején. Ezt követően a maradványokat elégették, a koponya kivételével, melyet Moszkvába küldtek Sztálinnak. A hamvakat legalább háromszor temették el, ám mindháromszor exhumálták is, míg végül 1970-ben végleg porrá égették és a Biederitz folyóba szórták. Minderről 2010-ben egy bizonyos Vlagyimir Gumenyuk nevű KGB-s veterán vallomásából értesülhetett a világ, aki 1970-ben személyesen vett részt a Hitler-maradványok elégetésében és folyóba szórásában. [forrás] Hogy Hitler koponyájával mit csinált Sztálin, nem tudni pontosan, de 2018-ban az FSZB birtokában volt, mikor egy francia orvosszakértő (Philippe Charlier) megvizsgálta

A két nagy diktátor párharcát tehát Sztálin nyerte, aki 8 évvel túl is élte riválisát. A két tömeggyilkos emberek millióiért volt felelős, a XX. század legnagyobb csapásait, a kommunizmust és a nácizmust zúdítva a világra.

Harmat Árpád Péter 

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is!  

Talán ezek is érdekesek lesznek számodraIV. Béla uralkodásaNagy Lajos királyunkHitler tehetséges tábornoka: GuderianA titokzatos Mongol BirodalomA vietnami háború csatáiA páncélos legenda: Michael WittmannA középkori városokTörténelmünk 5 legnagyobbjaFehér Halál a legsikeresebb mesterlövészAz ókori Perzsa Birodalom toriklub_also.jpg

 

 

Címkék: Hitler Sztálin

Rettegett Iván, az első orosz cár [30.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

IV. Iván az első olyan orosz uralkodó volt, aki a XVI. század második felében megvalósuló hosszú országlása alatt (1547 és 1584 közt), már bel- és külpolitikájában is használta a „cár” megszólítást. Igazi nagyhatalommá tette a frissen létrejövő Orosz Birodalmat, amikor annak határait messze keletre kitolva, sorra hódította meg az Ural környéki, Volgai és Nyugat-szibériai mongol kánságokat. Uralkodása alatt az Orosz Cárság területe megduplázódott. Ugyanakkor hatalmi időszakának második felében az őrültség jeleit mutatta: saját kezével ölte meg legidősebb fiát és egy egész orosz várost mészároltatott le katonáival, amikor a település (Novgorod) az Oroszországtól való elszakadást fontolgatta. (A városban 40 ezer polgárt mészároltak le.)

negyedik_ivan.jpg

Ivánt az utókor a „rettegett” (groznij) jelzővel ruházta fel, melyet a történészek egy része negatív megítélésűnek tart, IV. Iván uralkodásának második felében megfigyelt rémuralomra gondolva, ám a kutatók másik fele szerint a nevéhez illesztett jelző inkább „hatalmasat” jelent, ami viszont pozitív megjelöléssel utal a cár időszakának kiemelkedő voltára és jelentős hódításaira. IV. Iván 37 évnyi uralkodásának első felét tehát a bölcs felvilágosultság, míg második részét az őrület és önkény jellemezte. A kettő közti fordulópontot az 1564-es esztendő jelentette, amikor elűzte udvarából korábbi bizalmasát és sikeres hadvezérét, Andrej Kurbszkij herceget és erőt vett rajta az üldözési mánia. Ekkor már nap, mint nap kínozta beteg gerince (közel két méteres termete volt) és fájdalmak gyötörték. Talán a fájdalom, talán az idegrendszeri gyengeség okozta, de 37 évnyi uralmának első és második felében, mintha két külön ember kezében lett volna Oroszország.

Az első uralkodási időszak (1547-1564)

IV. Ivánt 1547 január január 16 -án koronázták minden oroszok cárjává, a moszkvai Uszpenszkij-székesegyházban. A szertartással a megszülető Orosz Birodalom a világ tudtára adta a "harmadik Róma" elmélet elfogadását. Eszerint a kereszténység első védelmezője Róma volt, második védelmezője Konstantinápoly lett, ám annak 1453-as bukása után (amikor az oszmánok bevették a várost) Moszkva lett az új világhatalmi központ, a görög-keleti vallás legfőbb székhelye. Az elméletet alátámasztotta (és törvényesítette) az a tény, hogy az utolsó bizánci császár, XI. Konsztantinosz unokahúga, Palaiologosz Zsófia feleségül ment III. Ivánhoz és ebből a frigyből született utód (unoka) volt IV. Iván. Ő már felmenői révén a bizánci császárok örökösének szerepében tüntethette fel magát.

Iván uralmának első felét, 1547 és 1564 közt pozitív intézkedések, döntések és törvények jellemezték, melyekben jelentős szerepe volt a cár józan gondolkodású feleségének is, aki az egyik legjelentősebb orosz bojárcsaládból származott, a Romanov dinasztiából. Ez a család, később Oroszország második cári dinasztiáját alkotta. Anasztaszija Romanovna azonban 1560 –ban elhunyt és ezzel IV. Iván társ nélkül maradt. Depressziójának kialakulásában valószínűleg komoly szerepe lehetett magányossá válásának. Ám ekkoriban ennek még csak halvány előjelei látszottak. Előremutató, felvilágosult rendeletek egész sorát hozta az 1550 –es és 1560 –as években: átalakította például a hadsereget és megteremtett egy cárokhoz hű, őket szolgáló, bojároktól független katonai réteget, a sztreleceket. Később megreformálta a földviszonyokat, amivel sikerült visszaszorítania a túlzott hatalomra szert tevő bojárokat (Opriscsina földek és zemscsina földek jöttek létre: előbbieket a hozzá hű, szolgáló nemeseknek adta, míg az utóbbiak - távolabb a fővárostól - a bojároké lettek.) Bár a reform mérsékelt sikert hozott – és így visszavonásra is került – a bojárok háttérbe szorítása, azért mégis csak megindult. IV. Iván 1550-ben egy új törvénykönyvet is alkotott (2. Szugyebnyik tv. könyv) mely több szakszerűséget tartalmazott, jobban szabályozta a büntetések kiszabását és bár röghöz kötötte a parasztságot, mégis haladónak számított, hiszen a bíráskodás nagyobb részét cári (központi) hivatalok kezébe helyezte.

negyedik_ivan_terkep2.jpg

kép forrása: ukrmap.su

Reformjai közben IV. Iván megszabadult az apja, III. Vaszilij idejéből „megörökölt” főemberektől, így például anyja, Jelena Glinszkaja bizalmasaitól: Alekszej Adasevtől és Szilveszter pópától (mindkettőt száműzette) és saját kezébe vett minden irányítást. A tetterős cár ezt követően már a korábbi évtizedekben különleges kiváltságokat kapott görög-keleti egyházzal is szembe mert szállni, erősen megkurtítva önállóságát és vagyonát. IV. Iván parancsára megszüntették az egyház adómentességét, bizonyos földjeit állami tulajdonba vették, sőt különadót vetettek ki az egyházi birtokokra.

A központosítás 1560 után még nagyobb mértékben folytatódott: az orosz birtokosoknak minden 150 hektár földterület után egy lovas katonát kellett a cári seregnek kiállítania. Közben a cárhoz hűséges szolgáló nemesség pénztámogatásokban részesült. Ezekkel a rendelkezésekkel egy erős, megbízható támogatói kört és cári hadsereget nyert.

A második uralkodási időszak (1564-1584)

A fordulat, vagyis Kurbszkij herceg menesztése 1564-ben következett, melyet csapások egész sora követte: 1581-ben IV. Iván végzetesen összeveszett legidősebb fiával, a 27 éves Ivan Ivanoviccsal, akit éktelen dühében meg is ölt. A vita során a cár előbb fia feleségével (azaz Jelen nevű menyével) veszett össze, majd azzal vádolta meg fiát, hogy részese volt egy ellene szerveződő összeesküvésnek. A vita elfajult, IV. Iván pedig mindig nála lévő botjával fia halántékára sújtott. A fiatalember pár nappal később belehalt fejsérülésébe. 

Két évvel később Oroszország elvesztette a Livóniáért (ma Baltikum) folyó harcot és békére kényszerült a győztes svédekkel illetve lengyelekkel. Ennek a háborúnak magyar vonatkozása is volt, mivel éppen a Livóniai háború alatt (1558-1583) lett lengyel király Báthory István, erdélyi fejedelem. A koronázásra 1576 május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban került sor. A lengyelek a Jagellók kihalása után, szabad királyválasztó jogukat gyakorolva hívták meg trónjukra Báthoryt, akinek el kellett vennie az utolsó Jagelló király, II. Zsigmond Ágost húgát, Jagelló Annát. A magyar főúr megtartotta fejedelmi címét is, de Erdély igazgatását testvérére, Kristófra bízta, aki vajda címet kapott. Báthory jól vezette Lengyelországot és nagy szerepe volt abban, hogy a lengyel-erdélyi hadaknak sikerült megvernie IV. Iván hadseregét és megnyerni a livóniai háborút.

A vereséget követően Oroszország nem tudott tengeri kijáratot szerezni a Baltikumban és elveszett számukra Szmolenszk is. (Később, Nagy Péter cár az északi háborúban (1721) megszerzi majd a hőn áhított területet.) A vereséggel azonban még mindig pozitív IV. Iván "mérlege", hiszen keleten hatalmas régiókat hódított meg az oroszok számára. A livóniai vereség traumája mellett Ivánnak el kellett fogadnia azt a megalázó helyzetet is, hogy örököséül, gyengeelméjű második fiát Fjodort jelölje. (Fjodor lett a Rurikov dinasztia utolsó tagja, ám helyette Borisz Godunov uralkodott.) IV. Iván 1584 március 18 –án, 54 évesen halt meg. Zűrzavart hagyott maga után, pedig alapvetően nagy reformerként kezdte uralkodását. Ellentmondásos ember volt és az orosz történelem talán legvitatottabb alakja.

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is! 

Talán ezek is érdekesek lesznek számodraIV. Béla uralkodásaNagy Lajos királyunkHitler tehetséges tábornoka: GuderianA titokzatos Mongol BirodalomA vietnami háború csatáiA páncélos legenda: Michael WittmannA középkori városokTörténelmünk 5 legnagyobbjaFehér Halál a legsikeresebb mesterlövészAz ókori Perzsa Birodalom toriklub_also.jpg

A titokzatos és legyőzhetetlen Mongol Birodalom [29.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

A világtörténelem legjelentősebb és legnagyobb egybefüggő területtel rendelkező, mintegy 26 millió négyzetkilométeres birodalmát száz millió lakossal a mongolok hozták létre, mégpedig a középkorban, egészen pontosan a XIII. században. Ezt az óriási, Ázsia nagy részét felölelő területet 1235 -től a központból Karakórumból irányították. A későbbi évszázadokban csak a Brit Birodalom tudta túlszárnyalni ezt a gigantikus kiterjedést, ám hozzá kell tegyük: az angolok gyarmatbirodalma szétszórt, minden kontinensen előforduló területekből állt össze. De hogyan is jött létre a mongolok óriási állama?

mongol_birod_map.jpg

A Mongol Birodalom kialakulásához vezető eseménysor egy Temüdzsin nevű harcos felbukkanásával vette kezdetét, aki 1206 -ban egyesíteni tudta a tatárok, kereitek, merkitek és najmanok törzseit, akik közös nagy-kánjukká választották. Az egyesült mongol haderő óriási sereget hozott létre, melynek élére Temüdzsin új néven: mint Dzsingisz kán került. Elhatározta: kiterjeszti Mongólia hatalmát a környékbeli Kínára, majd Közép-Ázsiára, a virágzó Horezm -re, és Szamarkandra illetve Iránra. Hódításai sikert sikerre halmoztak, így halálakor egy hatalmasra duzzadt birodalmat hagyhatott fiára, Ögödejre.

dzsingisz.jpgA mongol haderő a sztyeppei népekre jellemző tízes rendszerben "működött", vagyis tizedekre, századokra és ezredekre, sőt tízezredekre (tumenekre) tagolódott. Az egységek parancsnokai az alapján nyertek polgári előjogokat és kiváltságokat a birodalomban, hogy mennyire magas tisztséget viseltek a hódító haderőben. A perzsa mintához hasonlóan különlegesnek számított a nagykán személyes testőrsége, a mangudáj, mely a legjobb, legkiválóbb elit katonákból tevődött össze. (Az egység nagyon hasonlított az ókori perzsáknál bevetett 10 ezer "halhatatlanhoz".) Az alakulat ütőképessége legendásnak számított. Török mintára speciális volt a legfelső osztály helyzete, mivel adózott és kiváltságai bármikor visszavehetőek voltak. Különleges volt Dzsingisz kán törvénykönyve a Jasza (dzsaszag) is, Sigi-Kutuku munkája, mely meglepő hatékonysággal szabályozta a lakosság kapcsolatait, jogi kérdéseit. A Mongol Birodalom legfőbb testülete a kurultaj volt, mely a kánválasztás kérdésében is dönthetett, mivel közel sem tekintette senki törvényszerűnek, hogy apáról fiúra szálljon a legfelső hatalom. Más kérdésekben viszont a nagykán abszolút és szinte korlátlan teljhatalommal rendelkezett.

Dzsingisz után az új mongol nagykán, Ögödej folytatta apja örökségét és győzelmes hadjáratokban fejezte be Kína, majd India és az orosz fejedelemségek meghódítását (Kalka menti csata - 1223). A mongolok Kijev városának 1240 -es felperzselése után már Európa küszöbére érkeztek. Ekkor Ögödej testvérének, Dzsocinak fia, Batu kán vette kezébe az újabb terjeszkedő hadjáratok irányítását és megindította a nagy tatár támadást Lengyelország és a Magyar Királyság legyőzésére. 

A mongol katonaállam

A sok sikeres csata, hódítás és győzelem hátterében a mongolok bátor, harcias és kegyelmet nem ismerő természete, kultúrája és szokásrendszere állt. A mongol társadalomban a kegyetlenség erénynek számított, a harc pedig kitüntetésnek, akárcsak a csata közbeni dicső halál. A mongol férfiak kisgyermek koruktól lovagoltak, fegyverekkel gyakoroltak, harcoltak és öltek. A gyilkolás olyan természetes volt számukra, mint napjainkban a TV nézés. Egyáltalán nem éreztek lelkiismeret furdalást, azt a gyengeség jelének tartották. 

A mongol harcosok kiemelkedően jól lovagoltak, kiválóan használták a híres mongol visszacsapó íjat, a görbe, bortva éles szablyát, a handzsárt és a lándzsát, melyekhez védekezésül vesszőfonatú vagy bőrrel borított pajzsot használtak. A közvélekedéssel ellentétben a mongolok igenis rendelkeztek fejlett ostromgépekkel is (ezek nagy részét kínai mérnökökkel terveztették), melyeket nagy hatékonysággal használtak. Legnagyobb erősségük azonban a lovas íjászat volt és a váratlan, mindent elsöprő támadás. Híresnek tekinthető a mongol posta-, és futárszolgálat is, mely szent volt a mongolok előtt, hisz a futárokat különleges jogok illették (amit a nyakukba akasztott paiza jelvény biztosított) és az utak mentén mindenhol pihent lovak vártak. (Egy-egy futár egy nap alatt akár 300 km -t is meg tudott tenni, ami a XIII. században példátlan gyorsaságnak számított.)

mongolok_1.jpg

A mongol köznép és a nojonok (mongol nemesek) nagy része jurtákban és nem kőházakban lakott, ám ezek kényelmesek és nagyok voltak, gyakran szőnyegekkel, prémekkel, értékes tárgyakkal ellátva. A katonáskodásra épülő mongol állam lakói nem szívesen végeztek földművelést, ezt az alantas elfoglaltságot inkább a legyőzött népekre kényszerítették (akárcsak az ókori asszírok). Vallás terén a mongolok a sámánizmust követték, fő istenük több más, sztyeppei néphez hasonlóan Tengri volt. Később a mongolok jelentős része muszlim, vagy buddhista lett.

Támadás Európa ellen

IV. Béla már Juliánusz figyelmeztetéséből tudott a mongol veszélyről, így meg is tette az előkészületeket: összefogást hozott tető alá, a mongolok elől menekülő kunokkal, körbevitette a véres kardot és jelentős sereget verbuvált a tatárok "fogadására". A körülbelül 100-120 ezres mongol had (melyet más források 150 ezerre is becsülnek) három támadási irányból érkezett Kelet-Európába: északon Orda és Bajdár Krakkó és Boroszló lerohanásával érkezett lengyel földre, a fősereg Batu vezetésével a Vereckei-hágón keresztül tört IV. Béla királyságába, Kadán és Szubatáj pedig délen, Erdélyen áthaladva, az Ojtozi-szoroson keresztül nyomult nyugatra. 

Tomaj Dénes nádor a Vereckei-hágónál tett kísérletet Batu megállítására, ám a csatában veszített, majd Csák Ugrin kalocsai érsek serege következett, mely Pest előtt szenvedett súlyos csapást a mongoloktól. Közben a kunok is magukra hagyták a magyar seregeket, mert a pesti polgárság a tatárok kémeinek nézve őket, megölte vezérüket Kötönyt. (A kunok pusztítva távoztak a Magyar Királyságból déli irányban.) A magyarok és mongolok közti döntő csatára végül a Felső-Tisza menti Muhi mezején került sor 1241 április 11-én. Az összecsapás "főszereplője" a Sajó partján felállított magyar szekértábor melletti híd volt, melyen a mongolok többször is sikertelenül rohamoztak, miközben a magyar számszeríjászok hatalmas veszteségeket okoztak soraikban. Ám idővel Batu emberei gázlót találtak a folyón, melyen Szubutáj lovascsapatai sikeresen átkeltek és rohamukkal megfordították a csata menetét. Az ázsiai sereg ezt követően körbezárta a magyar tábort, ahol zűrzavar tört ki. Végül a véres mészárlásba fordult csata mongol győzelmet hozott, rengeteg magyar áldozattal. Rogerius és a perzsa Dzsuvajni leírásai alapján azonban kijelenthető, hogy győzelmük dacára a mongolok is hatalmas veszteségeket szenvedtek.

A magyarok soraiban elesett Mátyás, esztergomi érsek, Ugrin, kalocsai érsek, három püspök, Tomaj Dénes nádor, és három országnagy: a horvát bán, a tárnokmester és az országbíró. Később IV. Béla testvére, Kálmán herceg is belehalt az ütközet során szerzett sérüléseibe. A magyar uralkodó, IV. Béla Pozsony felé kényszerült menekülni, ahonnan Bécsbe távozott. Itt azonban Babenberg Frigyes - a Habsburgok ideje előtt itt uralkodó német herceg - fogságba ejtette és területeket zsarolt ki tőle, kihasználva IV. Béla szorult helyzetét. Végül a magyar uralkodó Bécsből az Adria partjára menekült, Trau szigetére, miközben egy csapat mongol mindvégig a nyomában haladt. Miközben Kadán Trau ostromára készült, a mongolok odahaza átkeltek 1241 telén a fagyott Dunán is, és kifosztották az ország nyugati területeit is, majd tavasszal váratlanul távoztak az országból. A távozás okait illetően megoszlanak a történész vélemények. A két legnépszerűbb elmélet szerint vagy Ögödej halála volt az ok (mely után a zűrzavaros interregnum "trónharcaiban" jelen akart lenni Batu az udvarban), vagy egyszerűen kimerültek készletei és túl nagy volt veszteségeinek nagysága. (Én az előbbit tartom valószínűbbnek.)

ogodej.jpg

Bár a nagyobb magyar kővárak megúszták a tatárjárást - hiszen előtámadás révén Batu katonái nem hoztak magukkal ostromgépeiket - a pusztítás hatalmas lett Magyarhonban. A lakosság negyede meghalt, teljes falvak néptelenedtek el és rengeteg embert el is hurcoltak a tatárok.

A Mongol Birodalom második fénykora és széthullása

Ögödej halála után egy néhány éves interregnumot követően Güjük vette kezébe a birodalom irányítását, ám Batu nem törődött bele mellőzésébe és megalapította - mégpedig saját, nyugati hódításai területén - a központtól független Aranyhordát. Innentől megkezdődött a hatalmas birodalom fokozatos, lassú széthullása. Úgynevezett uluszok, tartományok alakultak ki, bár Güjük után még két nagykán, Mönge (1251-1259) és Kubiláj (1260-1294) még úgy-ahogy egyben tartották a legfőbb részeket. Kubiláj államába utazott el 1275 -ben a velencei Marco Polo és készített érdekes beszámolót a mongol uralkodói udvarról illetve kalandjairól. Később az utókor erős kritika alá vette Marco Polo útibeszámolóját és kétségbe vonta annak személyes jellegét. Ma a kutatók többsége úgy véli, hogy Marco Polo személyesen soha nem járt Mongóliában, írásait másodkézből, utazók beszámolóiból készítette el a Fekete-tenger partján (a Mongol Birodalomba vezető és onnan visszatérő utak kiindulópontjánál). 

Kubiláj uralma idején támadta meg a Mongol Birodalom Japánt, először 1274 -ben 23 ezer katonával (hakatai csata), majd 1281 -ben egy még nagyobb haderővel. Mindkét alkalommal Kjusu szigetén zajlott a mongol partraszállás és mindkét alkalommal a nagyobb létszámú japán seregek győztek. A második esetben egy hatalmas tájfun (kamikaze, isteni szél) is segítette a japánokat. 

timurlenk_map.jpg

Kubiláj halála után 76 évvel a Mongol Birodalom egy kis időre még egyszer felemelkedett, amikor 1370 -ben egy Timur Lenk nevű, Csagatáj leszármazottjaként felbukkanó szamarkandi harcos felvette a "nagy emír" címet. Hódításai során legyőzte az orosz fejedelmeket, majd elfoglalta Moszkvát, később pedig az afgán uralkodók hódoltatását követően bevette Heratot is. Timur Lenk legnagyobb haditette azonban India és Perzsia legyőzése volt 1390 és 1398 között. 1400 -ra a feltámadt Mongol Birodalom már Európa felé terjeszkedett, ám ezúttal útjában állt az időközben kialakult és egyre erősebb Oszmán Birodalom. 

Timur Lenk a középkor egyik legnagyobb összecsapásában a híres Ankarai csatában győzte le a törököket, 1402 július 20 -án. Bajezid szultán ketrecbe került és élete végéig Timur Lenk foglya maradt. A nagy mongol győzelem óriási szolgálatot tett a Magyar Királyságnak, mely a török vereség miatt végre fellélegezhetett és évtizedeket nyert az oszmánok elleni harcra való felkészüléshez. (Ebben a megnyert időszakban hozta létre Zsigmond a déli végvári vonalat.)

A Mongol Birodalom Timur Lenk halála után végleg szétesett, bár egyes területei még évszázadokig jelentős erőt képviseltek. Ilyen volt a híres Aranyhorda és szétesése után utód-kánságai illetve a Krími tatár kánság is, mely egészen 1783 -ig fennállt (II. Katalin ekkor kebelezte birodalmába). Ezzel végleg eltűnt egy hajdan legyőzhetetlennek tartott, titokzatos és legendás birodalom utolsó maradványa.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Vásáry István:  Dzsingisz kán és öröksége. Magyar Nemzet Múzeum, Bp., 2007
  • B. Szabó János: A tatárjárás. A mongol hódítás és Magyarország. Corvina Kiadó, 2016
  • Salát Gergely: Mongol hódítás Kelet-Ázsiában, a 13. század első felében
  • Daniel C. Waugh: The Pax Mongolica

Ha tetszett a poszt keresse közösségünket a Facebookon is! 

Talán ezek is érdekesek lesznek számodraIV. Béla uralkodásaNagy Lajos királyunkHitler tehetséges tábornoka: GuderianA titokzatos Mongol BirodalomA vietnami háború csatáiA páncélos legenda: Michael WittmannA középkori városokTörténelmünk 5 legnagyobbjaFehér Halál a legsikeresebb mesterlövészAz ókori Perzsa Birodalom toriklub_also.jpg

Sacco di Roma, a kora-újkor legnagyobb vérengzése [28.]

Szerző: Harmat Árpád Péter

Az emberiség történelmének egyik legkegyetlenebb eseménysorozata, a Sacco di Roma éppen 490 éve, 1527 május 7 -én vette kezdetét Itáliában (a későbbi olasz fővárosban). A 30-40 ezer halálos áldozattal járó, ártatlan emberek, köztük idősek lemészárlásával, sok ezer nő megerőszakolásával és példátlan méretű fosztogatással, gyújtogatásokkal teli pusztítás a kora-újkor legdurvább erőszakhullámának tekinthető.

Tovább olvasom

A Pragmatica Sanctio - Erdély 295 éve fogadta el [27.]

maria_terezia.JPGHazánk több mint ezer éves történelmének egyik legfontosabb dokumentuma a Gyakorlati rendezés néven, 1723/1-2-3 tc. jelöléssel jogrendünkbe iktatott Pragmatica Sanctio törvénycsomag volt. A jogszabályokat III. Károly kezdeményezte még 1713-ban, hogy biztosítani tudja saját leszármazottai számára - mégpedig leányági örökösei részére is - a teljes Habsburg Birodalom továbböröklését.

Tovább olvasom

Nagy Lajos királyunk uralkodása [26.]

1_11nagylajos.jpg

Lajos Károly Róbert magyar király és harmadik (egyes feltételezések szerint negyedik) felesége, Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő házasságából származott, 1326. március 5-én született. Nevét apai nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott Lajos toulouse-i püspökről kapta, aki II. (Sánta) Károly nápolyi király és Árpád-házi Mária (V. István magyar király lánya) fia volt.

Lajos a királyi pár harmadik gyermeke volt, később még két fivére született, Endre (1327-ben) és István (1332-ben). Két bátyja, Károly és László korai halálát követően négyéves korában lett trónörökös. Lajos tele kincstárat, stabil és jól működő államszervezetet örökölt tehetséges és hűséges, őt mindenben segítő és támogató főnemesekkel, így energikusan próbálhatta elérni nagyváradi fogadkozásában összegzett külpolitikai céljait.

A nápolyi kérdés

Nagy Lajos apja révén (Károly Róbert) a nápolyi királyi család sarja volt. Károly Róbert Árpád-házi Mária (V. István lánya) és II. Anjou Károly unokájaként látta meg a napvilágot, és a Magyar Királyi trón megszerzése után egyik legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy a nápolyi trónt kisebbik fia – Endre - számára biztosítsa. Így amikor a kis Endre herceg 6 éves volt, megkötötte a híres Nápolyi alkut (1333) melyben megegyezett a családdal, hogy Endre nevű fia társuralkodóként felülhet Nápoly trónjára.

A társuralkodói státusz a nápolyi Anjouk rokoni kapcsolataiból adódott. Árpád-házi Mária és II. Károly házasságából három fiú született: Martell Károly (az ő fia volt Károly Róbert) Róbert (az ő unokája volt Johanna) és János (az ő leszármazottai voltak a Durazzói hercegek). A három ág közül Róbert ága volt a nápolyi trón örököse, így Károly Róbert ezzel az ággal kötött alkut 1333-ban. Az alkuban Johanna és Endre házasságáról és társuralkodásáról döntöttek. Az alku házassági része megtörtént, ám 12 évvel később 1345-ben, Johanna, - vagy jóváhagyásával hívei - megölették Endrét (aversai merénylet) A gyilkosság idején Károly Róbert már nem élt, csak Nagy Lajos, így rá maradt testvére megölésének megtorlása.

A nápolyi Anjouk családfája:

Az első nápolyi hadjárat Lajos 1347 novemberében indult meg Nápolyba, mintegy 1000 fős kíséretének élén. Felvonulása közben a kisebb-nagyobb városállamok tisztelettel és rokonszenvvel fogadták. 1348. január 11-én Lajos seregei Capua városánál tönkreverték a Tarantói Lajos, Johanna új férje által vezetett nápolyi seregeket. A capuai összeomlás után Johanna és családja hajón provence-i grófságába menekült, a Nápolyi Királyság pedig minden további kardcsapás nélkül Lajos hatalmába került.

Nápolyba való bevonulása előtt január 20-án Lajos Aversa városában fogadta rokonait, a három durazzói és két tarantói királyi herceget (Durazzói Károlyt, Lajost, ill. Róbertet, valamint Tarantói Fülöpöt ill. Róbertet). A jó hangulatú lakoma után azonban Lajos hirtelen számon kérte öccse halálát az abban nyilvánvalóan ártatlan Durazzói Károly hercegen (Johanna sógorán), akinek rövid úton a helyszínen a fejét vétette (második aversai tragédia); a többi herceget pedig fogságba vetette, majd Magyarországra küldte őket.

Lajos január 24-én vonult be Nápolyba lovon, sisakban – mint egy meghódított városba. Felvette a „Jeruzsálem és Szicília királya” címet és bizalommal, nagylelkű uralkodói intézkedésekkel igyekezett csillapítani a kedélyeket – hasztalanul. VI. Kelemen pápa nem ismerte el Lajost Nápoly királyának és kiközösítéssel fenyegette, de nem szakadt meg a kapcsolat közte és a Szentszék között. Közben szerte Itáliában elkezdett dühöngeni a Genovába behurcolt pestis, így Lajos – miután kijelölte helytartóit – 1348 májusának végén visszaindult Magyarországra. A magyar uralom néhány helyőrség kivételével hónapok alatt összeomlott a Nápolyi Királyságban, szeptember 17-én pedig Johanna is visszatért Nápolyba.

A második nápolyi hadjárat A kedvezőtlen nápolyi fejlemények hatására és pozíciójának újbóli megszilárdítására Lajos Nápolyba küldte a tehetséges Lackfi Istvánt. Ám a tehetséges és vitézi tulajdonságokkal rendelkező Lackfi nem tudta segíteni Nagy Lajos ügyét, így megindult a második nápolyi hadjárat. Lajos 1350 áprilisában hajókkal vágott neki a nápolyi útnak, így május 1-jén partra szállt Itáliában. Másfél hónapig szervezte seregeit, majd megindult Nápoly felé Melfi, Lucera és Benevento városokon keresztül. Lajos bevonult Salerno városába, majd Aversa várát vette ostrom alá. Tarantói Lajos időközben megerősítette Aversát, ezért az ostrom elhúzódott. Július 26-án felderítés közben Lajos súlyosan megsebesült: a bal lábába fúródott egy nyílvessző. Johanna ismét elmenekült Nápolyból, ezért Lajos az ostromot félbehagyva augusztusban bevonult a városba. Mérlegelte a helyzetét: a városban felkelés tört ki ellene, katonáit nehezen tudta fizetni és ellátni. Belátta, hogy hosszú távon nem tudja fenntartani hódításait, ezért hajlott a békére. Ugyancsak hajlott a megegyezésre Johanna is: anyagi nehézségeik miatt a háborút képtelenek voltak folytatni Lajos király ellen. Így feltételes fegyverszünetet kötöttek szeptember 1-jétől. Ennek megfelelően Lajos Róma érintésével Itálián keresztül visszautazott Magyarországra. A felek a végső békét a következő évben, 1352. március 23-án Nápolyban kötötték meg: eszerint Lajos lemondott hódításairól, és elismerte Tarantói Lajost és Johannát, mint a Nápolyi Királyság uralkodóit.

Lajos még egy alkalommal avatkozott a nápolyi ügyekbe uralkodása folyamán. Kis Károly Anjou herceg, az első itáliai hadjárat alkalmával fogságba vetett Durazzói Lajos fia 1370-től kezdve a magyar királyi udvarban nevelkedett, 1371–1376 között Dalmácia és Horvátország hercege volt. A nagy nyugati egyházszakadást követően Johanna az avignoni pápa, VII. Kelemen mellé állt. Erre VI. Orbán 1380-ban letette királyságáról, és a trónt Kis Károlynak ajánlotta fel. Lajos katonákkal támogatta rokona trónigényét, így az 1381-ben elfoglalta Nápolyt. III. Károly néven megkoronázták, és 1382-ben május 22-én Muro várában négy magyar zsoldossal megfojtatta Johannát, mint „férjgyilkost”.

A dalmáciai háború

Nagy Lajos kezdettől fogva érdekellentétben állt a Velencei Köztársasággal, ami mindinkább terjeszkedni akart a dalmát partvidéken. A dalmát városok Könyves Kálmán óta általában keresték a Magyar Királyság pártfogását (annak szükségszerűen lazább, nagyobb önrendelkezést biztosító fennhatóságát) Velencével szemben, ám a magyar királyok sokszor nem tudtak ennek eleget tenni. Összességében elmondható, hogy Lajos egyetlen tartós külpolitikai sikerét a dalmát térségben aratta. Lajos elhatározta, hogy megvédi dalmáciai jogait, ezért 1345-ben több mint 20 000 katonával Horvátországba vonult. Jöttének hírére a legtöbb horvát főúr hódolatra járult a király elé és a dalmát városok követei is elhozták városaik kulcsát. Azonban mihelyt Lajos hazatért Magyarországra, a velencei hajóhad megjelent Zára kikötőjében azzal a követeléssel, hogy rombolják le a város falait. A város vezetése ezt megtagadta, és fegyveres segítséget kért Lajostól. A következő évben (1346) Lajos 80 000 fős hadsereggel jelent meg a Zára alatt, ám az ütközet Velence javára dőlt el, a városnak el kellett ismernie a kereskedő köztársaság fennhatóságát.

1352-ben, miután Lajos végleg tehermentesült Nápolyban, Magyarország szövetkezett Genovával Velence ellen. Az új hadjárat 1357-ben kezdődött, és átütő magyar sikerekell zárult. A háborút 1358-ban lezáró zárai békében a kereskedő köztársaság lemondott Dalmáciáról. Később, 1378–1381 között a felek közt újra kitört egy háború, ám ekkor is a Nagy Lajos és Genova által alkotott szövetség győzött. Megkötötték a torinói békét. Ez gyakorlatilag a zárai béke megújítása volt, csak ezúttal adófizetésre is kötelezték Velencét.

A havasalföldi és szerb harcok

1344-ben Sándor havasalföldi román fejedelem függetleníteni próbálta magát a Magyar Királyságtól, ezért szövetkezett a tatárokkal, akik a szomszédos Moldvából többször betörtek Erdélybe és nagy pusztítást vittek végbe. Ezt megelégelvén Lajos Lackfi Endrét (a későbbi erdélyi vajdát) székely seregekkel a tatárok földjére küldte, aki seregei élén 1345. február 2-án háromnapos véres ütközetben tönkreverte a tatár seregeket. Lajos az országrész nyugalma érdekében megerősíttette az erdélyi végvárrendszert, amelynek védelméből a székelyek később még több expedíciót indítottak a tatárok ellen, akik idővel már kénytelenek voltak Moldvát elhagyni, így a terület megnyílt a román bevándorlás előtt. Nagy Lajos volt az első magyar király, aki már a törökökkel is kénytelen volt harcolni. Ugyanis 1374–1375-ben Havasalföldről üldözte ki őket, azonban a románok elárulták, így nem tudott döntő győzelmet aratni.

Nagy Lajos a Balkánon is terjeszkedett. 1365-ben tört be Észak-Bulgáriába, és bevette Vidin (magyarosan Bodony) városát, ahol megszervezte a vidini bánságot, és ferencesekre bízta a helyiek megtérítését. Az ellátási nehézségeknek köszönhetően 1369-ben kénytelen volt kivonulni, mire a hittérítőket lemészárolták a helyiek. Annyi eredménye mégis lett a kalandnak, hogy az addig fogságban tartott fejedelem, Sztracimir Iván 1388-ig megmaradt a magyar korona hűségén. Szerbiában Dusán István fejedelmet győzte le, így Szerbia részekre esett.

Az 1351-es törvények és az ősiség törvény

Lajos alapvetően a főurakkal egyetértésben kormányzott, de a köznemességet is igyekezett megnyerni magának. 1351-es törvényei egészen 1848-ig a magyar nemesi alkotmányos berendezkedés gerincét képezték.

Az ősiség törvény tartalmazta az Aranybulla megújítását, és az 1222-es oklevél keletkezése után másfél évszázaddal a nemesi szabadságok alaptörvényévé vált. Kimondta az egyazon szabadság (latinul unus eademque libertas) elvét, azaz a köznemességnek azonos jogokat biztosított a főnemességgel (legalábbis Werbőczy későbbi értelmezésében; eredetileg a magyarországi, illetve a horvát és szlavón nemesek egyenjogúságát deklarálták). Fontos még az ősiség törvénye, amely megtiltotta a nemesi föld eladását, ezzel védelmet adva a köznemességnek a bárók eladásokat kikényszerítő önkényével szemben. A nemesi birtok az ősiség törvény értelmében adott nemzettségen belül apáról fiúra szállt, ám ha az adott családon belül kihalt a fiú ág, akkor a nemesi família  földjei a Szent Koronára szálltak vissza

A törvények jelentőségét az is növeli, hogy a Magyar Törvénytárba, a Corpus Juris Hungaricibe nem kerültek be az 1222 és az 1351 között hozott magyar törvények. Az 1351-es törvények fontos részét képezték a jobbágy rendelkezések. Az egységesen szedendő kilenced bevezetésével a jobbágyok a szegényebb birtokosok kárára történő átcsábítását kívánták megakadályozni (mert a jobbágyok szabadon költözhettek egyik úrtól a másikhoz). A jobbágyok ezentúl egységesen terményük kilencedik tizedét fizették bérként földesuruknak (vö. az egyháznak fizetett tizeddel) és a telkenként a kamara hasznának nevezett királyi adót, továbbá a rendkívüli adókat és egyéb járandóságokat. (ajándék, robot, fuvarozás)

Polgárság, városok

Lajos uralkodása idején nyugat-európai léptékkel mérve még kevés igazi városa volt a Magyar Királyságnak. A meglevő városok Károly Róbert uralkodása alatt kezdtek erőre kapni és Lajos uralma idején tovább erősödtek. Növekvő jelentőségüket mutatja, hogy az Endre megkoronázása fejében a pápának küldött 44 000 aranyforintot is a városokon hajtották be, mint különadót. Három várostípus alakult ki: mezővárosok (egyösszegű adóbefizetés kiváltságával) szabad királyi városok (szabad bíró és papválasztás, vásártartás, és földesúri joghatóságot is a király gyakorolta felettük) és bányavárosok. A városok fejlődésével párhuzamosan kezdtek a különféle mesterségek művelői jogaik védelmében céhekbe tömörülni. Ez azt jelentette, hogy a gyakoribb mesterségek művelői (például mészárosok, szabók, pékek, stb.) városonként céhet alapítottak. A céhek törvényeikkel megszabták a tagok számára mesterségük művelésének fontosabb körülményeit.

Lengyel király

Lajos lengyelországi politikája alapvetően két szakaszra tagolható: 1342-től 1370-ig nagybátyja, III. (Nagy) Kázmér szövetségese volt, majd tizenkét éven át viselte az ország koronáját. Erre a Károly Róbert és Kázmér által kötött 1339-es trónörökösödési szerződés hatalmazta fel, amely Kázmér fiúutód nélkül bekövetkező halála esetére a magyar király egyik fiára hagyományozta a trónt. Miután Kázmér 1370-ben valóban utód nélkül halt meg, Lajost november 17-én megkoronázták Krakkóban (a lengyelek Ludwik Węgierski-nek, azaz „Magyar Lajosnak” nevezték). Bár korábban ígéretet tett rá, nem maga irányította a királyság ügyeit, hanem anyjára, Erzsébetre bízta azokat, aki nagy magyar kíséretet tartott, kivíva ezzel a lengyel nemesség haragját. Lajos népszerűsége akkor kezdett megromlani, amikor trónra lépése évében lemondott Sziléziáról. Ellensúlyozásul 1374-ben bocsátotta ki a kassai privilégiumot, ami adómentességet biztosított a lengyel nemesség számára

Az utódlás kérdése

Első felesége Luxemburgi Margit volt. Második feleségétől Kotromanić (vagy Bosnyák) Erzsébettől, (István bosnyák bán lánya) pedig négy gyermeke született, Mária (1365-1366), Katalin (1370-1378), Mária és később szentté avatott, a lengyelek számára kedves Hedvig. Halála után a lengyel trónt Hedvig, a magyart pedig Mária örökölte. Hedvig idővel a litván eredetű Jagelló-dinasztia megalapítójához ment feleségül és nagy szerepe volt a litvánok keresztény hitre térítésében. 

Épp 691 éve született a francia Anjou házból származó Nagy Lajos királyunk, Károly Róbert magyar uralkodó és harmadik felesége, Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő házasságából mégpedig 1326. március 5-én. Nevét apai nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott Lajos toulouse-i püspökről kapta, aki II. (Sánta) Károly nápolyi király és Árpád-házi Mária (V. István magyar király lánya) fia volt. 

Harmat Árpád Péter 

Talán ezek is érdekesek lesznek számodraIV. Béla uralkodásaNagy Lajos királyunkHitler tehetséges tábornoka: GuderianA titokzatos Mongol BirodalomA vietnami háború csatáiA páncélos legenda: Michael WittmannA középkori városokTörténelmünk 5 legnagyobbjaFehér Halál a legsikeresebb mesterlövészAz ókori Perzsa Birodalom toriklub_also.jpg 

süti beállítások módosítása