Hazánk több mint ezer éves történelmének egyik legfontosabb dokumentuma a Gyakorlati rendezés néven, 1723/1-2-3 tc. jelöléssel jogrendünkbe iktatott Pragmatica Sanctio törvénycsomag volt. A jogszabályokat III. Károly kezdeményezte még 1713-ban, hogy biztosítani tudja saját leszármazottai számára - mégpedig leányági örökösei részére is - a teljes Habsburg Birodalom továbböröklését.  

A rendelkezést először az osztrák örökös tartományokban fogadták el, majd következtek sorra a birodalom egyéb részei, így például az itáliai területek és Németalföld. Magyarország csak ezt követően került III. Károly "célkeresztjébe" azzal a félelemmel, hogy a magyar nemesség tiltakozni fog a tervezet ellen. Ám a király aggodalma alaptalannak bizonyult: Magyarország 1722-ban a török veszéllyel volt elfoglalva, vagyis a lakosság attól rettegett, hogy a frissen kiűzött oszmán seregek visszatérnek az országba. Igazság szerint egy erős, új jogszabállyal megerősített kapcsolat a gazdag Ausztriával éppen "kapóra jött" a Magyar Királyság számára, hiszen szavatolhatta, hogy nyugati szomszédaink megvédik az országot. Szükség is volt a védelemre, hiszen a Marostól délre ekkor még ott állomásoztak a török katonák és késznek mutatkoztak Magyarország újbóli elözönlésére. Hazánk számára csak egy erős európai haderő szavatolhatta a megfelelő védelmet. Ennek szellemében a készülő Pragmatica Sanctio -ba a kölcsönös védelem passzusának bekerülése kulcsfontosságúvá vált.

A törvény tehát egyértelműen rögzítette, hogy a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom országai föloszthatatlanul és elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva és egymásnak kölcsönös védelemmel tartoznak.Volt azonban még egy lényeges körülmény, mely a magyar nemeseket a jogszabály elfogadására ösztönözték, mégpedig az, hogy elérték a királynál kivívott jogaik és kiváltságaik törvényi megerősítését.

A Pragmatica Sanctiot tehát Erdély 1722 március 30-án, a magyar országgyűlés pedig 1722 június 30-án megszavazta, majd 1723-ban megszülettek és életbe léptek maguk a törvények is. Ezzel lehetővé vált Mária Terézia trónra kerülése és a Magyar Királyság szorosabb jogi kapcsolata, katonai szövetsége Ausztriával.

Ami a következményeket illeti, a Pragmatica Sanctio beiktatása utáni 140 esztendő egy rapszodikus osztrák-magyar időszakot hozott a kapcsolatokat illetően. Kezdetben a magyarság kiállt Mária Terézia mellett, két háborúban is megvédte koronáját illetve a birodalom egységét. Ám fia, II. József uralkodása alatt már végzetesen megromlott a viszony. A magyarok nehezen tűrték a hivatalnok-király abszolutizmusát (még ha felvilágosult is volt ez az önkény). Aztán következett a napóleoni háborúk kora, mikor újra kiálltunk Ausztria mellett és Győr közelében magyarok - osztrákok együtt ontották vérüket a birodalomért. Végül következett a reformkor, melyben hazánk nagyjai (Kossuth, Széchenyi, Wesselényi) nagyobb önállóságot és a feudalizmus eltörlését követelték. Az Udvar ellenállt és a konfliktus szabadságharcot hozott. Az 1849 október 6-án Aradon kivégzett vértanúk halála hosszú időre lehetetlenné tette a két ország kapcsolatainak javulását.

Végül Deák Ferenc volt az a magyar politikus, aki 1865-ös híres húsvéti cikkében először fejtette ki, hogy a Pragmatica Sanctio elvei mentén - vagyis a közös védelem, külpolitika és pénzügyek "talaján" - igenis elképzelhető egy működőképes osztrák-magyar állam. Gondolatai alapján aztán 1867-ben megszületett a kiegyezés, mely újabb fél évszázadra határozta meg történelmünket.

Harmat Árpád Péter

Ha tetszett posztunk, keress bennünket a Facebook oldalunkon is! 

Talán ezek is érdekesek lesznek számodra: IV. Béla uralkodása, Nagy Lajos királyunk, Hitler tehetséges tábornoka: Guderian, A titokzatos Mongol Birodalom, A vietnami háború csatái, A páncélos legenda: Michael Wittmann, A középkori városok, Történelmünk 5 legnagyobbja, Fehér Halál a legsikeresebb mesterlövész, Az ókori Perzsa Birodalom,