Szerző: Harmat Árpád Péter

Az ókori világ egyik leghatalmasabb birodalmát a perzsák hozták létre a Krisztus előtti VI. században. Magas szintű kultúra, szinte legyőzhetetlen hadsereg, a korabeli állapotokhoz képest fejlett úthálózat és despotizmus jellemezték. Bár a IV. században a Nagy Sándor vezette makedón-görög sereg végül térdre kényszerítette Perzsiát, egykori titokzatossága és hatalma mindörökre legendák alapjává vált.

Az első perzsa törzsek a Krisztus előtti IX. században jelentek meg az Urmia-tótól délre fekvő területen, majd szálláshelyük később déli irányba tevődött át. A terület korábbi urai, az elámiak már nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzák a perzsa letelepedést. A perzsák kezdetben elismerték az elámi fennhatóságot, ami vezetőjüknek Akhaimenésznek lehetőséget biztosított a perzsa államiság kiépítésére. I. Kambüszész (Kabúdzsija) Kr.e. 602 és 559 közt uralkodva a megosztott államot egy korona alatt egyesítette, amivel jelentős mértékben megnövelte a befolyását. Ennek eredményeként a médek királya, Asztüagész feleségül adta hozzá lányát. Ebből a házasságból született Nagy Kürosz, aki a perzsákat a világ uraivá tette. Az Akhaimenida nemzettség a kezdetektől Perzsia irányítója lett és Nagy Kürosz mellett olyan nagy uralkodókat adott a birodalomnak, mint II. Kambüszész, I. Dareiosz és I. Xerxész. Uralmuk egészen Nagy Sándor megjelenéséig tartott.

Nagy Kürosz (Kr.e. 593-530) már Kr.e. 550 –ben a korábban leírt módon legyőzte a perzsák felett álló médeket. A váratlan előretörés után azonban Lüdia uralkodója Kroiszosz az újonnan alakult birodalom ellen fordult, és megtámadta Kürosz államát. Az első összecsapásban azonban vereséget szenvedett, és erőgyűjtés céljából visszavonult fővárosába Szardeiszbe. A perzsák azonban követték seregét, és Kr.e. 546 -ban legyőzték és magukba olvasztották egész Lüdiát, sőt a ión partvidéket is. Kürosz innentől intenzív hódító politikába kezdett, és Lüdia bekebelezése után Kr.e. 539 –ben Opisznál legyőzve a babilóni sereget meghódította az Újbabiloni Birodalmat is. Később i. e. 540-ben Baxtrist (Baktria), Sakát és több szomszédos országot is elfoglalta, sőt egészen Beludzsisztánig, az Iaxarész folyóig jutott. Nagy Kürosz a korban szokatlan módon, a meghódított népekkel toleráns volt, így meg tudta szilárdítani hatalmát. Hálából a perzsák "atyának", a görögök "törvényhozónak", a zsidók pedig egyenesen "felkentnek" nevezték. A perzsa királyoknak sikerült a szomszédos népek közötti feszültséget csökkenteni a birodalmon belül. Babilon elfoglalása után Kürosz a meghódított városból hazaengedte a zsidóságot, véget vetett a babiloni fogságnak, és engedélyezte a zsidóság új templomának felépítését is Jeruzsálemben. A templom kincseit is visszaadta. Erről az eseményről természetesen a Biblia is megemlékezik, az Ezdrás könyvében. Kürosz végül Kr.e. 530 -ban a csatatéren halt meg, a masszagéták elleni, Szir-Darjánál vívott ütközetben.

Nagy Küroszt fia, II. Kambüszész (Kr.e. 525-522) követte a trónon, aki már apja élete végén Babilon alkirálya volt. II. Kambüszész perzsa király nevéhez fűződött Egyiptom, Líbia és Núbia meghódítása, illetve a lázadó arabok legyőzése is. Kr.e. 526 –ban Pelusium és Memphisz mellett aratott győzelmet Egyiptom felett, majd elfoglalta Memphisz városát. III. Pszammetik fáraó családjával együtt esett fogságba. Kambüszész elrendelte a város 2000 legbefolyásosabb emberének kivégzését, köztük a fáraó fiát is megölték, a lányát pedig eladták rabszolgának. A fáraót a perzsiai Szúzába vitték, ahol fogságban tartották, majd miután - állítólag - összeesküvést szőtt Kambüszész ellen, a perzsa király halálra ítélte. (Hérodotosz szerint egy bika vérének megivására kényszerítették, amely a halálát okozta.) Az egyiptomi feljegyzések szerint ezután Kambüszész felvette a fáraó címet.

Egyiptom meghódítása után a szerencse elpártolt Kambüszésztől. Amikor az Egyiptomtól délre fekvő Kusita királyság ellen vezetett támadást, egy hatalmas homokvihar megtizedelte és visszavonulásra kényszerítette erőit. Később a Karthágó ellen tervezett hadjárat hiúsult meg, mert a föníciaiak nem akartak vele saját gyarmatvárosuk ellen szövetségre lépni. Az elszenvedett kudarcok miatti haragjában pusztította az egyiptomiak templomait, megölette apisukat és kivégeztette papjaikat is. Kr.e. 522-ben a méd tartományokban lázadás tört ki, melynek letörése végett Kambüszész a helyszínre sietett, de épp mikor lóra ült, hogy elinduljon, kardjába botlott és azzal úgy megsebesítette magát, hogy a sérülésébe belehalt. A katonai vezetők azonban megmentették Perzsiát a széthullástól. Közülük lépett elő I. Dareiosz perzsa király, aki alatt a birodalom fénykorát élte.

Perzsia fénykora

Perzsia fénykora I. Dareiosz (Kr.e. 549-486) uralkodásának idejére esett. Trónra kerülése azonban nehézkesen történt, mivel bár a hadsereg elismerte trónra való jogosultságát, a satrapák (perzsa tartományok kormányzói) egy csoportja fellázadt ellene, majd ehhez csatlakoztak a babilóniaiak is. Dareiosz azonban a hozzá lojális hadseregre támaszkodva sorra leszámolt ellenfeleivel. A belső rend helyreállításában kiemelkedő szerepet játszott a király testőrsége, a Tízezer Halhatatlan. Az alakulat onnan nyerte nevét, hogy az elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak, így létszámuk változatlan maradt, mindig 10 000 fő.

A halhatatlanok a Berlini Múzeum kiállításán

I. Dareiosz a belső rend helyreállítása után számtalan hadjáratot indított a külföldre, hogy megerősítse birodalma határait, és elejét vegye a nomád törzsek betöréseinek. Kr. e. 519-ben megtámadta a Kaszpi-tengertől keletre élő „szkítákat” – valójában szakákat vagy dahákat –, majd néhány évvel később elfoglalta az Indus völgyét. Később, Kr. e. 513 -ban, miután leigázta a keleti trákokat és a gétákat, átkelt a Dunán és behatolt az európai szkíták földjére. A visszavonuló nomád szkíták azonban elpusztították a kiürített területeket, így az ellátási gondokkal küszködő perzsa seregnek, 80.000 fős veszteség mellett, vissza kellett vonulnia. A kis-ázsiai satrapák befejezték Trákia leigázását, behódolásra kényszerítették Makedóniát, s elfoglalták az égei-tengeri Lemnosz és Imbrosz szigetét. A görög területek megközelítési útvonalai ezzel perzsa kézre kerültek. A perzsák ellenőrizték a tengerszorosokon át lebonyolódó s a görög gazdaság számára rendkívül fontos fekete-tengeri gabonakereskedelmet is.

A görög városállamok meghódítására I. Dareiosz csak Kr. e. 499-ben szánta el magát, amikor Athén és Eretria támogatást nyújtott a perzsa uralom ellen fellázadt kis-ázsiai ión városoknak. A lázadás leverése után Mardónioszt, Dareiosz vejét bízták meg azzal, hogy indítson hadjáratot a két város ellen. Az inváziós erők azonban az Athosz-hegyfoknál viharba keveredtek, ráadásul a szárazföldi csapatokat is feltartóztatták a trák törzsek. A kettős kudarc miatt Dareiosz egy időre le kellett hogy tegyen hódító terveiről. Két évvel később viszont újabb támadás indult, a méd Datiszt vezetésével. A Kr.e. 492-ben zajló offenzíva más útvonalon, az Égei-tenger középső területein keresztül, egyenesen az Attika-félszigetet megcélozva csapott le a görögökre. A perzsa sereg elpusztította Eretriát, s a város lakóit rabszolgasorba döntötte. A döntő ütközetben azonban a perzsák vereséget szenvedtek az athéniaktól. A marathóni csata egyike lett a legnagyobb perzsa vereségeknek.

Bár Dareiosz megszilárdította elődei hódításait, és újabb területeket csatolt birodalmához, a perzsa történelembe elsősorban államszervezőként írta be nevét. A birodalom megszilárdítása érdekében a legjelentősebb intézkedése az úthálózat kiépítése volt. A 2680 kilométer hosszú útszakasz Szúzát és Epheszoszt kötötte össze, és főként kereskedelmi és információáramlási célokat szolgált. A birodalmat 20 szatrapiára osztotta, mely tartományok élén a király által kinevezett szatrapák álltak. Melléjük tőlük független katonai parancsnokokat is kinevezett. Hogy az esetleges felkeléseknek elejét vegye, Perszepoliszból kiküldött megbízottakkal figyeltette őket. A gazdaság fejlődése érdekében arany- és ezüstpénzt veretett, amelyet magáról dareikosznak nevezett el. Az adókat nemesfémben szedték be, amely mellett a hadsereg élelemmel és lóval való ellátása is az adóterhek közé tartozott. Hérodotosz szerint az évi jövedelem közel 400 tonna arany és ezüst lehetett. A kincseket felhalmozták Perszepolisz kincstárában, nem kerültek vissza a gazdaságba.

Dareiosz az egész birodalomban egységes hivatali nyelvet, az arameust vezette be, melyet Elő-Ázsiában már régóta használták a közigazgatásban és a kereskedelemben. A nagy-király szigorúan ügyelt a bíráskodásra. Azokat a bírákat, akiket súlyos bűncselekményekben bűnösnek találtak, elevenen megnyúzták, és társaik elrettentésére a bírói ülőhelyüket bőrükkel vonták be. Uralma alatt élte virágkorát az Akhaimenida-építészet, az ekkor kialakult stílus a birodalom bukásáig változatlan maradt. Kr. e. 521-ben az uralkodó Szúszát tette meg a birodalom központjának (adminisztratív főváros) majd megalapította Perszepoliszt mely a szakrális főváros lett.

I. Dareioszt fia, I. Xerxész (Kr.e. 485-465) követte a trónon. Xerxész uralkodása elején felkelések voltak Görögországban és Egyiptomban is, akik ellen hadakat küldött az uralkodó. Először az egyiptomi lázadást verte le, majd hadait Athén és Spárta ellen küldte. A görög területek meghódítására Kr.e. 480 tavaszán indult el Sardesből óriási seregével. Két hidat vert a Hellészpontoszon, és Therméig vonult (ma Szaloniki), hol hajóhadával találkozott. Hérodotosz igencsak szubjektíven gyalogos haderejét 1 700 000-re, lovasságát 80 000-re, hajóhadát pedig 1200-ra teszi. Más görög és perzsa történetírók, mint Ephorusz, Ctesiasz és Busol már „csak” százezres nagyságrendekben határozták meg a sereg nagyságát. A sereg Thesszálián keresztül egészen Attikáig nyomult előre. Azonban a thermopülai és a szalamiszi csaták megváltoztatták a háború menetét. Xerxész ezek után seregének nagy részével visszafordult, és 45 nap után visszaért a Hellészpontoszhoz, innen aztán hazatért Sardesbe. A görög győzelemmel záruló plataeaei és mycalei ütközetek után véglegesen lemondott a Hellász meghódításáról. A hátralévő 14 évét már csak az élvezetek hajszolásával és asszonyi intrikák között töltötte. Halálát Artabanus nevű testőrvezére okozta.

I. Xerxész utána Perzsa Birodalom lassú hanyatlásnak indult. Egyre gyakoribbak voltak az egyes tartományokból kiinduló lázadások (Baktria, Egyiptom) illetve a trónharcok, melyek meggyengítették a birodalmat. A görög városállamok ügyeibe Perzsia elvétve avatkozott. Ilyen esetre volt példa Kr.e. 395 –ben – Spárta egyeduralmának éveiben - kirobbant Korintoszi háború, melyben a Szardeiszi helytartó Spárta ellenfeleivel, Argossal, Korintosszal, sőt később Athénnal lépett szövetségre. Spárta győzni tudott a háborúban, de felismerte azt, hogy mekkora veszélyt jelent hegemóniájára nézve ha a Perzsa Birodalom valamelyik polisz, vagy poliszszövetség mellé áll. Hasonló esetek elkerülése érdekében kezdeményezte Kr.e. 387 –ben az Antalkidasi békét, mely a perzsa területeken lévő görög poliszokat szigorúan betagozta Perzsiába, és elvágta annak lehetőségét, hogy azok az anyaországbeli poliszokkal egyesüljenek, vagy szövetségre lépjenek.

III. Artaxerxész alatt (Kr.e. 359-338) a föníciai és egyiptomi területeken zajlottak nagyobb lázadások, ám a nagykirály minden felkelést levert. A birodalom legbékésebb időszakát élte meg.

Az Óperzsa Birodalom bukása

III. Dareiosz eltérően elődeitől Örményország satrapájaként került a trónra. Nem volt tapasztalata a birodalom irányításához, sőt ambíciója sem. Ez is közrejátszott a válságba sodródott birodalom elfoglalásához. Kr.e. 336 -ban II. Philipposz makedón király létrehozta a Korinthoszi ligát és tervezgetni kezdte a kis-ázsiai görög városok invázióját. Az év tavaszán elküldte Parmenion és Atal tábornokokat, hogy felszabadítsa a városokat, de még a nyáron megsemmisült a sereg. Két évvel később a király fia, III. Alexandros, azaz Nagy Sándor megvalósította apja tervét és hatalmas hadsereggel nekiindult Kis-Ázsiának.

Nem sokkal később a makedón hadsereg a Granikosz folyó mellett legyőzte a perzsákat. III. Dareiosz nem vett részt a csatában. Arra számított a perzsa király, hogy Nagy Sándor megállításához az egyes kisázsiai szatrapiák hadereje elegendő lesz, ezért Perszepoliszban maradt. Egy évvel később, Kr.e. 333 -ban ismét megütköztek a Granikosznál. Ezután III. Dareiosz saját maga vette kézbe a hadsereget és az Isszosz folyó mellett 52 000 perzsával megüközött a 47 000 fős makedón és görög sereggel, azonban a perzsák vereséget szenvedtek. Újabb két évvel később viszont fordult a kocka, amikor a satrapák többsége csatlakozott a királyhoz Gaugamélánál.

Azonban ezt a csatát is elvesztették és a perzsáknak menekülniük kellett a makedónok elől. Nagy Sándor sorban foglalta el a nagyobb városokat: Ekbatana, Szúza, Babilon és Perszepolisz is sorra elestek. Amikor Ariobarzan is vereséget szenvedett a perzsa kapuk csatában, Nagy Sándor hatalmas győzelmi ünnepséget rendezett, III. Dareiosz viszont keletre menekült.

Kr.e. 330 -ban Besszosz satrapa megölte III. Dareioszt és egy szekérre tette, amelyet elküldött a makedón seregbe. Ez az esemény csalódás volt Nagy Sándornak, aki élve akarta elfogni a perzsa királyt. Amikor megtekintette a halott király testét, a makedón király saját gyűrűjét ráhelyezte a halott testre, majd azt elküldte Perszepoliszba, ahol ünnepélyesen eltemették a sírjába. Majd emlékművet emeltetett neki, mivel felesége a király lánya volt, II. Stateira, akivel a legimitását kivánta elérni. Azonban a gyilkos Besszosz satrapa V. Artaxerxész néven kikiáltotta magát perzsa királynak a megmaradt keleti perzsa területeken. A makedón sereg hamarosan elfogta őt, megkínozták, majd megölték, mert árulónak találták. Ezzel az eseménnyel ténylegesen is megszűnt az Óperzsa Birodalom. Nagy Sándor K.e. 323 -ban meghalt, birodalma szétesett, majd feleségét és fiát is nemsokára megölték, így nőiágon is kihalt az akhaimenida-dinasztia.

Harmat Árpád Péter

Legfrissebb posztunk: "Hitler legtehetségesebb páncélos tábornoka".

Ajánljuk FB oldalunkat!