Szerző: Harmat Árpád Péter

Spanyolország a középkor kezdetén még nem létezett, csupán egy több királyságból álló spanyol ajkú kultúra próbált megmaradni területén. A térséget 711 –től az Afrika felől Európára támadó arabok kaparintották meg, így az egység a hódítókkal szembeni küzdelemben született meg. A félszigeten ugyanis harc kezdődött a muszlim megszállók ellen, melynek során a négy önálló királyság - Portugália, Kasztília, Aragónia és Navarra - 1100 körül végre összefogtak és 150 évnyi küzdelem után, 1250 -re, Granada kivételével kiűzték a mórokat. (A granadai arabok végső legyőzése csak 240 évvel később valósult meg.)  Az arab hódítók kiűzésének időszakát nevezi a spanyol történetírás reconquista időknek. Ennek lezárultával vette kezdetét a spanyol felemelkedés és világbirodalommá válás korszaka.

A spanyol terjeszkedés kezdete

Az 1300 –as években a legerősebb spanyol királyság Aragónia már terjeszkedni is tudott. A francia elnyomással küzdő Dél-Itália nemeseinek hívására az aragóniai spanyolok elfoglalták Szicíliát (1302), és Szardíniát (1326), majd 1435 –ben egész Dél-Itáliát. (Ez a térség egészen 1713-ig spanyol terület maradt.) Dél-Itália megszerzésével Spanyolország olyan ellenséget szerzett magának – Franciaország „személyében” – mely az angolokkal vívott százéves háborúból (1337-1453) győztesen kikerülve európai nagyhatalomnak számított. A francia uralkodók 1494 –től 62 éven keresztül, egészen 1556 –ig folytattak háborúkat a spanyolokkal azért, hogy Észak-Itália apró államait, és Dél-Itáliát megszerezzék. A spanyolok azonban meg tudták védeni Dél-itáliai területüket, és képesek voltak őrködni Észak-Itália városállamainak függetlensége felett is.

Az egységes spanyol állam 1479 –re jött létre, mikor Aragónia és Kasztília uralkodói – Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella – összeházasodtak. Az egyesült, hatalmas területű ország kiűzte Grenadából a maradék mór seregeket (1492), és érdeklődést mutatott Európa és az ismeretlen világ területei felé. Spanyolország és a királyi pár támogatta Kolumbusz 1492-es útját Amerika felfedezésére. A döntő fontosságú út meghatározóvá vált Spanyolország terjeszkedése szempontjából. Ugyancsak fontos következményekkel járt a királyi pár leányának, Őrült Johannának 1500-ban megkötött házassága is Habsburg (Szép) Fülöppel, mivel a frigy révén Spanyolország (és a Habsburgok) ölébe hullott a gazdag Németalföld is.

A spanyol uralkodói pár: Ferdinánd és Izabella

A házasságból született idősebbik gyermek, Habsburg Károly 1516 –ban foglalhatta el a spanyol trónt. (A fiatalabb gyerek Ferdinánd Ausztria uralkodója lett, és 1526 –ban Magyarország királya.) Károly 1516 –ban tehát megörökölte Spanyolországot, Dél-Itáliát anyja révén, Németalföldet apja révén. Ezzel Spanyolország az akkori Európa legjelentősebb országa lett, de mindez nem volt elég: megkezdte a világ meghódítását is.

A spanyol gyarmatosítás

Spanyolország néhány évvel Portugália után, 1510 körül kezdte meg a gyarmatosítást, mégpedig az új kontinensen: Amerikában. Az akkoriban felfedezett kontinens kitűnő lehetőséget nyújtott a gyarmatosításra: a hegyek hatalmas mennyiségű, könnyen kibányászható nemesfémet (aranyat-ezüstöt) rejtettek, a trópusi területek pedig alkalmasak voltak ültetvények létesítésére. Emellett a helyi indián kultúrák katonai szempontból és védelmi képességeiket illetően csupán az egyiptomi Óbirodalom szintjén álltak, így a vas-, és tűzfegyverekkel rendelkező spanyoloknak nem jelentett nehézséget a kő-, és fafegyverekkel védekező indiánok leigázása.

Amerikában több bennszülött nép is élt szétszórva a kontinensen. Közép-Amerikában, a Yukatán-félszigeten volt a maják központja. Városállamokban éltek, amely egy-egy helyi főnök közvetlen vallási és politikai vezetése alatt állt. A városállamokat összekötő kapocs volt a közös vallás, a nyelv és a kultúra. A majákat nagy műveltség, gazdag művészeti értékek, fejlett matematikai és csillagászati ismeretek jellemezték. Húszas számrendszert használtak, tőlük származik a fokok, a naptár beosztása, pontosan meg tudták határozni a napév és holdhónapok váltakozását. Birodalmukat Pedro de Alvarado igázta le 1519 és 1527 között .

Közép-Amerika másik bennszülött népe, az aztékok 1325-ben alapították fővárosukat, Tenochtitlánt, és 1428-ban hozták létre a Közép-Amerika nagy részét egyesítő független államukat. Intenzív földművelést folytattak: mocsarakban „úszókerteket”, mesterséges szigeteket építettek ki, így évente többször is be tudták takarítani a termést (kukorica, bab, tök, paradicsom, kakaó, gyapot és dohány). Élénk kereskedelmet folytattak, kézműiparuk és építészetük sokszínű volt. Államukat megtervezett városok sokasága, rabszolgaság és a helyi arisztokrácia öröklődő és szilárd hatalma jellemezte. A főpapok tömeges emberáldozatokat mutattak be isteneiknek az áldozati célokra épített piramistemplom csúcsán, ami egyben a városok központja is volt. 1502-1520. Montezuma volt az azték uralkodó, ő fogadta Hernando Cortezt is, aki 500 katonájával minden nehézség nélkül söpörte el az azték birodalmat, és 1535-ben kikiáltotta helyén az Új-Spanyolország Alkirályságot (ma: Mexikó). Cortez győzelmét segítették belső küzdelmek, illetve az a tény, fogy a megérkező spanyol conquistadort (hódítót) istenként fogadták (a mítosz szerint az aztékok legfőbb istene, a Tollaskígyó nyugatra távozott, és a megjelenő, addig ismeretlen fehér embert az istenség leszármazottjának tartották).

Dél-Amerikában, az Andok hegyei között jött létre az Inka Birodalom a XV. században. Gazdaságukat teraszos, öntözéses földművelés jellemezte, alpakát és lámát tenyésztettek, a hegyekben aranyat, ezüstöt, rezet és ónt találtak. Építészetük, matematikájuk és orvostudományuk fejlett volt, a Nap járásán alapuló naptárat és csomóírást (kipuàmáig nem tudták megfejteni) használtak. Az állam élén a Nap fiának nevezett inka állt, és birodalmának szimbolikus központjában, Cuzco-ban székelt. Vallásukat emberáldozat jellemezte, fegyvereik kőből és fából készültek. 1532-ben Francisco Pizarro 150 emberrel elfoglalta a birodalmat, és létrehozta Spanyolország Perui Alkirályságát.

A spanyol hódítok vagy más néven conquistadorok egy-két évtized alatt elfoglalták és lerombolták a magasabb szintű indián kultúrákat kis létszámú csapataikkal. Bányákat nyitottak, és ültetvényeket létesítettek, ahol őshonos (kukorica, dohány, indigó) vagy Ázsiából áthozott növényeket termesztettek. Az ültetvényeket kezdetben az indiánokkal műveltették, de a kegyetlen bánásmód és az európai, számukra ismeretlen betegségek hatására számuk rohamosan csökkenni kezdett (száz év alatt számuk a tizedére csökkent, hiába próbálta segíteni a keresztény hitre tért őslakókat az egyház), így végül Afrikából hoztak be néger rabszolgákat. A spanyolok kegyetlenkedéseit örökítette meg Las Casas spanyol domonkos szerzetes Historia de les Indias című munkájában. Később a spanyolok Latin-Amerikából kiindulva áthajózták a Csendes-óceánt, és 1565-ben megvetették lábukat a Fülöp-szigeteken is.

Osztozkodás a világ felett

Idővel Portugália és Spanyolország a két terjeszkedő nagyhatalom közt szükség volt bizonyos egyezményekre, hogy ne sértsék meg egymás érdekeit. Az 1494-es Tordesillasi, majd az 1529–es Zaragózai egyezményekben pápai közvetítéssel osztották fel egymást közt a világot, adott hosszúsági körök mentén (a 48. és 138. hosszúságokat megjelölve). Így Afrika, India, és Dél-Amerika keleti csücske (Brazília) szabad préda lett Portugália számára, viszont Dél-Amerika túlnyomó része és a Fülöp-szigetek Spanyolország fennhatósága alá került. Ez volt az az időszak, amikor két európai állam az egész földgolyót befolyása alá vonta. Idézet a tordesillasi szerződésből:

"Mindazok a szigetek, illetve szárazföldi terültek, amelyeket Portugália királya, illetve az ő hajói felfedeztek, vagy fel fognak fedezni, e határvonaltól keletre, illetve azon belül északra, vagy délre, az említett portugál király úr és az ő utódai örökös tulajdonába mennek át. Azok pedig, amelyeket Kasztília és Aragon királya és királynője, illetve az ő hajóik az említett határsávtól nyugatra fedeztek fel, vagy fognak felfedezni északon, vagy délen, az említett király úr, illetve királynő és az ő utódai örökös tulajdonába mennek át.”

Spanyolország virágkora

A Német-Római császári székbe a német fejedelmek 1438 –óta mindig a Habsburg családból választottak uralkodót. Amikor 1530 -ban Károlyra került a sor, olyan személy lett a német birodalom ura, aki már Spanyolország királyaként birtokolta Dél-Itáliát, Németalföldet, sőt uralta a nemrég megszerzett amerikai gyarmatokat, (Dél-Amerikát, Fülöp szigeteket), mi több várható volt, hogy hamarosan Magyarország királya is lesz. Károlynak természetesen meg kellett osztania családján belül a világméretű birodalom igazgatásának gondjait, így Spanyolországot egyre inkább fia Fülöp, Ausztriát-Magyarországot (1526-tól hazánk királyaként) öccse Ferdinánd irányította. Ekkorra Európában már csak mindössze két hatalom volt, amely független tudott maradni a dinasztiától: Anglia és Franciaország. A Habsburg család tartotta tehát kezében az 1500-as évek Európájának négy fő konfliktusának tartott – gyarmatosítás, Itáliai háború, reformáció, török ellenes háború – megoldásait. Ez volt a Spanyol Birodalom virágkorának időszaka V. Károly, majd fia II. Fülöp uralkodása alatt, 1516 és 1598 között.

II. Fülöp

II. Fülöp a bigott módon katolikus (szentfazék hírében álló) komplexusokkal teli, labilis lelkületű, de bürokratikusan és kemény-kézzel uralkodó spanyol király valódi óriásbirodalmat kormányzott. Az egész hatalmas imperium központjának Madridot választotta (1561-ben), majd felépítette közelében az Escorialt, a spanyol Versailles -t. Fülöp erős központi hatalmat, merev abszolutizmust valósított meg, rendeletekkel irányítva államát. Birodalmát leginkább az oszmán terjeszkedés, a gyarmatokon erősödő széthúzás, az Európában gyorsan terjedő reformáció, a nagyhatalommá váló Anglia és végül a szaporodó gazdasági gondok fenyegették leginkább. A veszélyek közül azonban csak néhánnyal tudott leszámolni.

A görög szigetvilágban, megvívott hatalmas tengeri csatában, a lepantói ütközetben (1571 október 7-én) Spanyolország legyőzte ugyan a törököket (megállítva ezzel terjeszkedésüket a Földközi-tengeren), ám 1588-ban a legyőzhetetlennek hitt spanyol Armada már veszített az angoloktól, amikor II. Fülöp be kívánt avatkozni Erzsébet királynő és Stuart Mária közti viszályba. Ugyancsak kudarccal zárult II. Fülöp reformációval megvívott küzdelme is: a franciaországi vallásháborúba való beavatkozása például csupán értelmetlen költségekkel terhelte kincstárát, győzelmet nem hozott. Ráadásul az uralma idején "serényen" alkalmazott inkvizíció sem tudta teljesen megállítani birodalmában az új tanok megjelenését. Halálával gyakorlatilag véget ért Spanyolország virágkora és megkezdődött egy szaporodó válságokkal teli lassú hanyatlás. A folyamat két évszázaddal Fülöp halála után, 1800 utáni években a Spanyol Birodalom teljes szétesésével zárult.

Az egykoron nagy és hatalmas Spanyol Birodalom az 1800 -as évek első harmadában elveszítette amerikai gyarmatait, melyeken a különböző helyi szabadságmozgalmak önálló államokat hoztak létre. 1808-1830 között 18 független új állam alakult a négy korábbi alkirályság és Brazília területén. Mexikó 1810-ben, Argentína 1818-ban kiáltotta ki Spanyolországtól való függetlenségét. 

Harmat Árpád Péter

2016.10.15.(10:45)