Szerzők: Harmat Árpád - Kovács Péter

A századfordulós világpolitikai események (pl. az 1911-es olasz-török háború oszmán veresége) megmutatták, hogy a török kormány képtelen érdemleges erőfeszítést kifejteni saját területeinek megvédésére, és a világ elé tárta az egykori világbirodalom megdöbbentő gyengeségét. A fél évezreden keresztül hatalmas Oszmán Birodalom 1900-ra megroggyant, és már képtelennek mutatkozott balkáni területeinek oltalmára. 

A balkáni nemzeti államok gyorsan levonták a következtetést: elérkezett az alkalom, hogy nagyhatalmi segítség nélkül, saját erőik összefogásával kiszorítsák Európából a sok évszázados ellenséget. 1912 tavaszán Szerbia és Bulgária között katonai egyezmény jött létre, amely megfelelő alkalom előálltán fegyveres fellépést helyezett kilátásba Törökország ellen. A megállapodáshoz rövidesen Görögország és Montenegró is csatlakozott. Az így kialakuló Balkán-szövetség és Törökország közötti háború kirobbanása ettől kezdve csak idő kérdése volt. Az Európai nagyhatalmak 1912 őszén jelezni próbálták, hogy nem támogatnak egy háborút Törökország ellen, és kollektív nagyhatalmi jegyzéket juttattak el Belgrádba illetve Szófiába, melyben a balkáni kormányokat a békére intették. Ennek ellenére 1912 októberében a Balkán szövetség megindította hadműveleteit Törökország ellen.

A háború fő terheit Bulgária viselte: Kelet-Trákiában keleti irányban egyedül támadott, és Drinápolyig tört előre, Szavov tábornok vezetésével, miközben a görögök Janina, a montenegróiak Szkutari, a szerbek pedig Monasztir (Macedónia) térségében támadtak. Eközben a Ballhausplatzon (Monarchia külügyminisztériuma) tartózkodtak minden katonai intézkedéstől, és szabad folyást engedtek a balkáni eseményeknek. Ám 1912 végére nyilvánvalóvá vált: ugyan Konstantinápolyt nem képes bevenni a szövetség, mégis a szerb csapatok révén elfoglalta egész Macedóniát, a montenegrói erők révén betört észak Albániába, – Szkutariba - és a görög hadsereg révén kiszorította a törököket egész észak Görögországból. A Balkán-Szövetség gyors és egyértelmű sikerei miatt a Monarchia kénytelen volt kilépni addigi tartózkodó állásából, de céljai eléréséhez továbbra is csak diplomáciai eszközöket kívánt felhasználni. A Monarchia balkáni politikai érdekeit az 1912. december 17-én kezdődő londoni béketárgyalásokon próbálta meg először érvényesíteni. Az úgynevezett Balkán-program, melyet a harcoló felek és hat európai hatalom részvételével folytatott béketárgyaláson mutatott be, három lényeges elemből állt: egyrészt Szerbia korlátozásából (területnövekedés elismerése csak gazdasági kapcsolatok kiépítésével), önálló Albánia létrehozásából (egyszerre szolgálta azt a célt, hogy Szerbiát elzárja a tengertől és azt, hogy meggátolja Olaszország terjeszkedését), és Románia megnöveléséből (kompenzáció szövetségese számára, Bulgária gyarapodása miatt).

I. Ferdinánd bolgár (1887-1908), I. György görög (1863-1913) és I. Péter szerb (1903-1921) uralkodók

A Monarchia Balkán-programja az osztrák – orosz viszony romlásához vezetett, ugyanis Oroszország egy adriai kikötő szerb birtoklását, és Albánia feldarabolását kérte. A feszült viszony 1912. december – 1913. január közt elmérgesedett, és már-már úgy nézett ki, hogy a szerb és albán konfliktus orosz-osztrák háborút fog eredményezni. A helyzetet Hohenlohe volt pétervári katonai attasé zseniális javaslata oldotta meg, mely az uralkodók közti személyes összefogást tartalmazta. 1913 februárjában a Monarchia és Oroszország kompromisszumot kötött Szerbiáról: ha befejeződik a háború, Szerbiát elzárják ugyan az Adriától, de más albán területekből kompenzációt kap. Az első Balkán-háború második szakasza 1913. február 3 – május 30 közt inkább álló háború jellegét mutatta és Janina görög elfoglalásával ( 1913. március 6 ), Drinápoly bolgár és szerb bevételével ( 1913. március 26. ) és Szkutari feladásával zárult le.

Szkutari státusza nemzetközi válságtényező lett, ugyanis a város török parancsnoka a nemzetközi tiltás ellenére Montenegrónak adta át a területet. Berchtoldnak nem volt többé türelme a diplomáciához. Az adriai osztrák flotta március végén blokád alá vette az albán partvidéket, majd áprilisban, amikor Szkutari megadta magát, az osztrák-magyar seregek elindultak a montenegrói határ irányába. Ekkor azonban Montenegró királya a nemzetközi nyomásnak engedve május 4 –én kiürítette a várost, melyet brit parancsnokság alatt álló nemzetközi tengerészalakulat szállt meg. Az első Balkáni-háborút lezáró békét 1913. május 30 –án Londonban írták alá.

Bolgár katonák az első Balkán-háborúban

A béke szerint létrejött Albánia, Bulgáriáé lett Szalonikitől keletre az Égei-tenger partvidék és Dél-Dobrudzsa, Szerbiáé lett Macedónia, Görögországé pedig Észak-Görögország Szalonikiig. A Monarchia kérésére a békekonferencia a vele szövetségben lévő Romániának ítélte Szilisztrát környékét. Az első Balkán-háborút lezáró béke legnagyobb nyertese Bulgária volt, mely óriási területekkel gyarapodott. Ezt a növekedést minden szomszédja rossz szemel nézte.

A második Balkán-háború (1913. június 29 – július 30.)

Görögország és a délszláv vezető szerepre aspiráló Szerbia 1913. június 1 –én tartva Bulgária túlzott megerősödésétől szerződést kötött, melyben kölcsönös katonai segítségnyújtást ígértek egymásnak egy bolgár támadás esetére. (Görögország Kelet-Macedónia megszerzésére is aspirált) Románia, mely elégedetlen volt az előző békekötésben szerzett területek nagyságával és további gyarapodásra vágyott Bulgária rovására, csatlakozott a görög-szerb szövetséghez. Ezzel a Balkán-szövetség felbomlott és bolgár ellenes szövetséggé alakult. Oroszország a Balkán-szövetség fenntartásában volt érdekelt, így 1912 őszén Bécshez hasonlóan türelemre intette a balkáni országokat.

1913. június 29 –én Ferdinánd bolgár király és Danev miniszterelnök akarata ellenére a bolgár hadsereg tiszti kara támadást indított Szerbia és Görögország ellen. Bécsben praktikus meggondolásokból szabad folyást engedtek az eseményeknek, hiszen a Balkán-szövetség végső felbomlását és Bulgária várható győzelmével Szerbia visszaszorítását várták. Az új háború mindössze egy hónapig tartott, hiszen Bulgária ellen négy ország hadserege harcolt: Szerbia, Görögország, Románia és Törökország. (Ez utóbbi az Edirne környéki területek visszakövetelése miatt) Bulgáriában új kormány került hatalomra (Radoszlavov kormány), mely július 29 –én béketárgyalásokat kezdeményezett Bukarestben. A fegyverszünetet július 30 –án, a háborút lezáró bukaresti békét augusztus 10 –én írták alá. A háború nagy vesztese Bulgária kénytelen volt lemondani Románia javára egész Dél-Dobrudzsáról, Szerbia javára Kelet-Macedóniáról, Görögország javára Szalonikiről és Nyugat-Trákiáról és Törökország javára Edirnéről. (Ez utóbbiról két hónappal a bukaresti béke után a konstantinápolyi béke rendelkezett ) A második Balkán-háborútól kezdve Szerbia végleg kitört a jelentéktelen kisállam státusából és területben illetve tekintélyben megnövekedett erőteljes katonai állammá vált. (81% -kal nőtt területe 87400km2 –re 50% -kal nőtt lakossága 4,5 millió főre) Szerbia etnikai gyökereit mélyen a Monarchia határai mögé eresztette terjeszkedése a török birodalom összeomlása után most már északi irányba fordult. Szerbia már 1913 szeptemberében kísérletet tett arra, hogy Albániában tengeri kijáratot szerezzen, és katonákat küldött az országba, de Bécs október 17 –én egy ultimátum megküldésével ezt megakadályozta.

A bukaresti békének Szerbia hatalmi súlyának megnövekedésén túl 4 további következménye volt: 1.) Románia csalódva a központi hatalmak segítségében, innentől kezdve megpróbálta lazítani a hármas szövetséghez fűződő kapcsolatait. 2.) Görögország antantbarát politikát folytatott. 3.) Radoszlavov bolgár kormánya nyíltan közeledett a központi hatalmakhoz. 4.) A Monarchiában újjáéledt a kiegyezés korának heves orosz-félelme. Meggyőződéssel állították, hogy Oroszország a Monarchia megtámadására készül. 

Összességében a Balkán-háborúk az első világháború közvetlen előzményeit jelentették, polarizálva, azaz két oldalra "állítva" a félsziget országait. Egyik oldalon az antant (Anglia-Franciaország-Oroszország) támogatója lett Görögország (a háború harmadik évétől Románia is), míg a németek vezette Hármasszövetség partner-országává: Bulgária és Törökország vált.

 Harmat Árpád Péter