Szerző: Harmat Árpád Péter

A több évtizedes francia gyarmati uralom alatt élő vietnamiak előbb 1945-ben, majd a franciák legyőzése után 1954 nyarán saját, szuverén államot hoztak létre az Indokínai félszigeten. Ez az állam azonban feszültségekkel volt terhes: míg északon a kínai határ közelében és Hanoiban (nagyrészt kínai ráhatásra) a kommunista eszmék gyökeresedtek meg, addig délen a legnagyobb város, Saigon körzetében kapitalista rendszerben működött az ország. A fennálló ellentétek miatt 1954-ben Vietnam kettészakadt és a 17. szélességi kör mentén egy demilitarizált zóna jött létre a két országrész között. 

Később, 1955 őszén délen egy Ngo Dinh Diem nevű politikus elnökké nyilvánította magát és megszakította Dél-Vietnam kapcsolatait az északi résszel (Megalakult a „Vietnami Köztársaság”). Megkezdődött a fegyveres ellenségeskedés, gyakorlatilag kitört a háború. A kommunista hatalmak: Kína és a Szovjetunió fegyverrel és kiképzőkkel kezdték támogatni az északiakat, míg az USA 1957-től (több száz politikai megfigyelőt, "tanácsadót") valójában amerikai tengerészgyalogost küldött Saigon környékére. Míg 1959 végén 300, addig 1963 végén már 16 ezer, 1969 tavaszán pedig 540 ezer (!) amerikai katona állomásozott Dél-Vietnamban.

A háború vezetése egyik oldalon Kennedy, majd Johnson és Nixon elnökök kezébe került, akik Robert McNamara védelmi miniszteren és William C. Westmoreland tábornokon keresztül irányították a harci eseményeket, a másik oldalon pedig Ho Si Minh északi elnök és Vo Nguyen Giap tábornok vezették a csapatokat. (Jelentős együttműködéssel a Vietkong és az Észak-Vietnami Népi Hadsereg közt.)

Kép forrása: Andy Piascik, vietnamfulldisclosure.org

A háború három szakaszra bomlott. Az első időszakban, 1965-ig az amerikaiak száma 30 ezer alatt maradt és a Vietkonggal vívott harcokban nagyobbrészt a dél-vietnami erők vettek részt. A második szakasz 1965 és 1969 közt a háború csúcs időszakát jelentette, amikor folyamatosan növelték az amerikai katonák számát és aktivitását, sőt folyamatosan zajlott Észak-Vietnam bombázása is. (A harcok pedig már inkább a amerikaiak, mint a dél-vietnamiak dominálásával folytak.) Végül a harmadik szakasz 1969 –től 1975 –ig az amerikai erők csökkentésével majd teljes kivonásával zárult. A harcok "főszereplői" amerikai oldalon a helikopterek voltak, főleg a "Huey" típus (hivatalos nevén: Bell UH-1 Iroquois, "Irokéz"), míg a Vietkong harcosai esetében a földalatti alagutak rendszerét kell kiemelnünk, melyeken keresztül váratlanul felbukkanva az északiak számtalan esetben arattak sikereket. (És nem mellesleg az óriási létszám, a kifogyhatatlan embertartalékok is döntőnek bizonyultak.) Az USA a dzsungellel borított, hegyvidéki, nehéz terepen nem tudta kihasználni nagy technikai fölényét.

A vietnami háború során öt nagy csata mindenképp kiemelkedett a harci események sorából: a Dak-tói csata (1967 tavaszán), a Khe Sanh ostroma (1968-ban) Hué ostroma (szintén 1968-ban), a La-Drangi csata (1965 őszén) és végül a Hamburger Hill-i csata 1969 májusában. 

Dak-tói csata (1967 november 3-22.)

A Dak Tó az ország középső részén, a demilitarizált övezettől nem messze a kambodzsai határ mellett fekszik. Szomszédságában 1967 őszén a háború egyik legnagyobb összecsapás sorozata zajlott, kerek 20 napon keresztül. A tét a Kambodzsából betörő északi erők kiszorítása volt, melyet végül közel 400 elesett amerikai árán sikerült a délieknek megvalósítaniuk. Közvetlen előzménynek tekinthető az 1967 tavaszi harc a demilitarizált övezet vidékén, főleg az úgynevezett 881. magaslati pontért. Az északi erők őszre taktikát váltottak és Kambodzsa felől próbálkoztak betörni délre, ezt a törekvést próbálta blokkolni az amerikai hadvezetés. A "határmenti csaták" egyike volt a Dak-tói csata. 

Az összecsapásokban egy körülbelül 16 ezres amerikai - dél-vietnami sereg szállt szembe a Vietkong alakulatokkal, melyekben nagyjából 6 ezer északi katona harcolt. A küzdelmet végül az amerikaiak nyerték, de 376 katonájuk maradt holtan a csatatéren.

Khe Sanh ostroma (1968 január 21 - április 9.)

Khe Sanh egy amerikai katonai támaszpont volt, a demilitarizált övezet mellett, közel a laoszi - kambodzsai határhoz. Összesen két amerikai tengerészgyalogos ezred állomásozott az erődben, feladatuk az úgynevezett Ho Si Minh-ösvényen, Laoszon-Kambodzsán keresztül érkező, utánpótlást hozó északi csapatok felderítése, és az ellenük folyó harc tüzérségi támogatása volt. Az északiak Giap tábornok parancsára 1968 elején 20 ezres sereggel zárták körbe a támaszpontot. Az 5000 amerikai katona 1968 január 21 -én szabályos ostromgyűrűben találta magát.

Az északiak 77 napon keresztül támadták az erődöt (1968. január 21. és április 8.  között), ám a David E. Lownds ezredes vezette csapatok a végsőkig kitartottak. Az amerikai főparancsnokság mindent megtett az erőd felmentéséért, összesen 110 ezer tonna bombát dobtak az ostromlókra és egy teljes hadosztályt küldtek segítségül. Az északiak minimum ezer katonát vesztettek, míg a védők közül csupán 92 -en estek el. Khe Sanh amerikai siker lett, a hősiesség és kitartás szimbóluma. 

Hué ostroma (1968 január 30 - március 3.)

Az Észak-vietnami főparancsnokság 1968 január 31-én döntő lépésre szánta el magát: összehangolt támadássorozatot indított egyidejűleg száz településen, 70 ezer katona bevonásával. Az előre kijelölt Dél-vietnami célpontok közt akadtak fegyverraktárak, főparancsnokságok, laktanyák és városrészek is; például a korábbi főváros, Hué központja. A cél kettős volt: egyrészt kiprovokálni egy országos méretű felkelést, a helyi lakosság fellázításával, másrészt olyan amerikai ellencsapást generálni, mely az USA sajtója előtt lejáratja majd az amerikai hadsereget (és odahaza ellenérzéseket kelt az amerikai lakosságban, kegyetlen katonáik iránt). Az offenzívában résztvevő Vietkong egységeknek azonban egymástól elszigetelt módon kellett harcolniuk és a kommunikáció nem működött köztük. Néhány nap után már a központi utasítások sem jutottak el az egyes csoportokhoz, így katonai szempontból az egész támadás kudarcba fulladt. Ám másként nézve siker koronázta az északiak működését: felkelés ugyan nem lett, de az amerikai sajtó valóban rögzítette a harcokat és Amerikában valóban óriási lett a felháborodás.

A Hué városában kialakult harcokban és a Saigon elleni támadásban néhány ezer amerikai biztosan elesett (becslések szerint maximum 5000), ám a Vietkong több tízezer embert vesztett. Giap tábornok szerint azonban Északnak "így is megérte". Johnson ugyanis a harcok alatt kezdődő amerikai tüntetések hatására bejelentette, hogy nem indul a következő elnökválasztáson, majd visszahívta az amerikai csapatok főparancsnokát, Westmoreland tábornokot, májusban pedig megkezdődtek az USA és Észak-Vietnam közötti béketárgyalások.

A Tét-offenzíva fordulatot hozott a vietnami háborúban, és noha a Vietkong egyetlen várost sem tudott megszerezni, elérte, hogy az amerikai közvélemény a háború befejezését kezdje követelni odahaza. Mindez 20-30 ezer vietnami, és 5 ezer amerikai katona élete árán.

La-Drangi csata (1965 november 14-18.)

1965 október 19-én a északiak a Drang folyó völgyében indítottak nagy erejű támadást a déliek és amerikaiak ellen. Az offenzíva fő célpontja egy amerikai katonai tábor volt a térségben. Ez volt az északiak első, nagy létszámmal végrehajtott támadása, körülbelül 4 ezer katona mozgósításával. A támadó erő egyik részét a Vietkong, másik részét az Észak-Vietnami Néphadsereg adta. A csata-sorozatban fontos szerepet kapott az amerikai légierő és a helyszínre felmentésül rendelt első amerikai lovashadosztály, mely összesen 10 ezer katonával tudta kivédeni és visszaverni az északiakat.

A kommunista csapatokat Nguyen Huu An altábornagy vezette, míg az amerikaiak élén Thomas W. Brown, Harold G. Moore és Robert McDade ezredesek álltak. A harcokban az északiak közül kb. ezren estek el, az amerikaiak pedig 300-400 halottat veszítettek. A La-Drangi csatáról 2002-ben népszerű film készült, Mel Gibson főszerepelésével, címe: "Katonák voltunk".

Amerikai tengerészgyalogosok Cam Ne falu felgyújtása után, 1965-ben (foto: AP)

Hamburger Hill -i csata (1969 május 10-20.)

A Hamburger Hill elnevezés az amerikai katonák által lett kitalálva, utalva arra, hogy olyan mészárlásban "darálták" ott le katonáikat, mint a hamburger húst szokták. Pedig az eddig említett csaták közül itt estek el legkevesebben: 72 amerikai és 630 észak-vietnami. Ám ami miatt mégis jelentősnek számított, az a sajtóvisszhangja volt. Ugyanis az amerikai hadvezetés teljesen értelmetlenül rendelte el a 937. számú magaslati pont (Hamburger hegy) elfoglalását a Shau-völgyben.

Az amerikai gyalogságnak felfelé kellett rohamoznia, míg az északiak kényelmes fedezékek mögött védekezhettek. Végül 10 napnyi küszködés után az amerikaiak megszerezték a hegyet, eleget téve a parancsnak. Ám a győzelem után két héttel az amerikai hadvezetőség feladta a hegyet, és elvezényelt onnan minden katonai erőt, így a magaslati pont egy puskalövés nélkül újra északiak kezére került. Az amerikai sajtó felháborodott és még az amerikai Kongresszusban is többen magyarázatot követeltek a főparancsnokoktól. Abrams tábornok azonban csak annyit nyilatkozott, hogy céljuk Hamburger Hillnél nem a magaslati pont megtartása volt, hanem az ellenség felkutatása. A megdöbbentő csatáról 1987-ben, John Irvin rendező készített izgalmas filmet.

Hamburger Hill, 1969 május 21. (foto: AP Wide World)

Zárásul egy gondolat

Bár az említett csatákat az amerikaiak katonai szempontból sorra megnyerték, magát a háborút 1973 -ban fel kellett, hogy adják (Párizsi békemegállapodás -  1973 január 27.) hiszen képtelenek voltak stabilizálni a Dél-vietnámi bábállamot és saját közvéleményük is értelmetlennek látta már a harcot. Aztán 1975-ben kapitulált a déli vezetés is és Vietnam (a mai napig tartóan) kommunista irányítás alatt lett újra egységes ország.  

Harmat Árpád Péter 

Talán ezek is érdekesek lesznek számodra: IV. Béla uralkodása, Nagy Lajos királyunk, Hitler tehetséges tábornoka: Guderian, A titokzatos Mongol Birodalom, A vietnami háború csatái, A páncélos legenda: Michael Wittmann, A középkori városok, Történelmünk 5 legnagyobbja, Fehér Halál a legsikeresebb mesterlövész, Az ókori Perzsa Birodalom,