Szerző: Harmat Árpád Péter

Szent István után 7-8 éven keresztül bizonytalan, zűrzavaros helyzet alakult ki a fiatal Magyar Királyságban. A fő problémát a királyi legitimáció jelentette, vagyis az a kérdés, hogy ki viselje a koronát? A trónért kialakuló küzdelem azonban nem csupán hatalmi vetélkedést jelentett, hanem egyúttal a hazai nemesség és a külföldről érkező előkelőségek viszályát, illetve az európai kereszténység és az István előtti időkhöz való visszatérés dilemmáját hozta.

Ki kövesse Istvánt?

Istvánnak két fia is született, ám csak az egyikük – Imre herceg – élte meg a kamaszkort. Neveltetése a velencei Gellért püspök kezébe került, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a királyt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot. Apja testvérének fiai, Vazul és Szár László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.

Orseolo Péter (ur.: 1038-1041)

A velencei dózse és a király nővérének fiát, Pétert nagyon kedvelte István, még hadainak egyik vezérévé is megtette. Később, amikor fia, Imre herceg egy vadászbalesetben életét vesztette, István őt választotta trónjának örökösévé. Péter 1038 nyárutóján követte elődjét a trónon. Törvényeket alkotott, okleveleket adott ki - bár ezek nem maradtak ránk, pénzt veretett, adóztatta a népet és folytatta a kereszténység meghonosítását és elmélyítését Magyarországon; Óbudán egyházat (budai káptalan) alapított, Pécsett székesegyházat emeltetett.

Ami Péter külpolitikáját illeti, az 1038 és 1041 közötti időszakban aktívnak volt mondható. Fő célja a két szomszédos nagyhatalom, a Német-Római birodalom és a Bizánci Császárság gyengítése volt.

Bár határozott kézzel igyekezett országát vezetni, első bukása hamar bekövetkezett. A döntéshozatalban mellőzte a királyi tanácsot, azokat a főurakat, akik nem támogatták, kizárta és helyükre feltétlen híveit, németeket és olaszokat ültetett. A tanácsból kitiltott urak között volt Aba Sámuel is. Az egyházi ügyekbe is beleszólt, két püspököt is eltávolított hivatalából. Istvánnak tett ígérete ellenére Gizellát birtokainak nagy részétől megfosztotta, és saját kezelése alá vonta, Gizellát pedig Veszprémben tartotta házi őrizetben. Kegyeltjei között volt egy Budo nevű, feltehetően német származású férfi is. A mellőzött hazai urak és Gizella együtt léptek fel, s követelték a király rossz szellemének tartott tanácsadónak, Budónak a száműzését. Péter ezt nem volt hajlandó megtenni, erre a lázadók meggyilkolták Budót, két fiát pedig megvakították. Péter és a magyar főurak viszonya ekkorra már végzetesen megromlott: a nemesek nem tűrték tovább mellőzöttségüket és azt a megaláztatást, hogy állandóak külföldiek "bitorolják" a legfőbb magyar méltóságokat. 

Az uralkodó látva a magyar főurak elszántságát, 1041 szeptemberében elmenekült az országból. Orseolo Péter az egyetlen szóba jöhető, lehetséges szövetségeséhez III. Henrik Német-római császárhoz fordult. Közben odahaza a magyar főurak Aba Sámuelt ültették trónra.

Aba Sámuel (ur.: 1041-1044)

Géza fejedelem egyik lánya volt a felesége és emellett nemzettsége a honfoglaló törzsek közül a kabar törzs élén állhatott. Mindezek alapján Aba Sámuel István idején az egyik legrangosabb magyar főúrnak számított és a kutatók úgy vélik ő tölthette be először a király után következő nádori méltóságot melyet akkoriban német mintára palotaispáni (palotagrófi) címnek neveztek.

Az István és Aba Sámuel közti viszony dacára, az új uralkodó gyűlölettel viseltetett Péter iránt. Eltörölte a Péter által hozott törvényeket és adókat, valamint a központi hatalmat erősítő intézkedéseit. Teret nyitott az állam és egyház ellen fordulóknak. Egyházellenességében a Balkánról terjedő bogumil eretnekség hatásának is része volt. Péter hívei közül sokakat megöletett vagy megkínoztatott, 1042-ban Csanádon megölette a nemesi ellenzék 50 tagját. Ezért 1042 húsvétján Gellért püspök megtagadta királlyá koronázását. Az egyházhoz fűződő viszonyát tovább rontotta, hogy a hadisarcot a püspökök megadóztatásával akarta finanszírozni. A régi társadalmi rendet próbálta visszaállítani, a viszonylagos egyenlőség megteremtésével, a nemeseket mellőzte és inkább parasztokkal és nemtelenekkel tartott közösséget, velük étkezett, lovagolt. Legnagyobb belpolitikai hibája az volt, hogy megpróbálta visszaállítani a szabad parasztokra vonatkozó, István előtti jogokat, adóztatni kívánta a nemességet és a papságot is. Ezzel azonban elveszítette a főurak és a főpapi réteg és elsősorban Szent Gellért csanádi püspök támogatását is

Békét kezdeményezett III. Henrikkel, de mivel a császár elutasította, háború kezdődött köztük. III. Henrik még 1042 őszén támadást indított Magyarország ellen és elfoglalta a Dunától északra eső területeket. Egy év múlva újra megtorló hadjáratot indított, melynek során egészen a Rábáig jutott. Aba Sámuel tudta, hogy nincs esélye a németek ellen és a második támadás után lemondott az István által 1030-ban megszerzett területekről, valamint hadisarc fizetésébe is beleegyezett. Így a két ország közti új határt a Lajta és a Morva folyók jelentették. Két évvel később 1044-ben III. Henrik és Péter király a Dunától délre támadott, ugyanazon az útvonalon mint egy évvel korábban, azonban most magyar segédcsapatok segítették a támadók tájékozódását és így át tudtak kelni a Rábcán és a Rábán. Aba Sámuel Ménfőnél bocsátkozott csatába III. Henrik seregével 1044. július 5-én. Mikor a Péterhez már jobban kötődő urak kiváltak a magyar hadból, Aba Sámuel sorsa megpecsételődött. Menekülésre kényszerült, útját az ország belseje, a Tisza felé vette, ám Füzesabony tájékán utolérték és megölték.

Orseolo Péter másodszor

III. Henrik Székesfehérvárott személyesen ültette trónra Pétert, 1044. júliusában, jelezve ezzel a megváltozott erőviszonyokat. A segítségért cserébe persze Henrik viszonzást várt, Péternek az országot aranyozott lándzsa formában át kellett adnia Henriknek, ezzel Magyarország a Német-Római Császárság hűbérese lett. A császár a lándzsát és a koronát Rómába vitette. Közben István felesége, Gizella is elhagyta az országot és visszatért szülőföldjére, Bajorországba. Péter pedig a legfőbb tisztségekbe újra idegeneket helyezett.

Szent Gellért püspök (980-1046)

Végső bukása az idegenek pártolása miatt következett be, mivel Péter makacs módon - és mert nem bízhatott a korábban ellene fordult magyar főnemesekben - továbbra is külföldi lovagoknak osztogatta a legrangosabb hivatalosak (és birtokokat). Szent Gellért csanádi püspök vezetésével újra összeesküvés szerveződött ellene. A püspök a háta mögött Vazul fiainak ajánlotta fel a trónt és több más püspökkel elindult András és Levente fogadására. Közben 1046 nyarán kitört a Vata vezette pogány felkelés a Körösök vidékén, ami gyorsan tovaterjedt. Ennek a felkelésnek a vezetőivel találkoztak Abaújváron a hazatérő Andrásék, 1046 szeptemberében. A lázadók azt követelték tőlük, hogy visszatérhessenek pogány hitükhöz. A hercegek ebbe számításból belegyeztek, hiszen különben nem tudhatták volna maguk mellett a pogány csapatokat a Péter elleni harcban. András és az idősebb és pogány Levente áldásukat adták a keresztények és Péter támogatóinak, kegyenceinek kiirtására. Ennek áldozatául esett később Gellért is.

Péter ismét megpróbált elmenekülni az országból, Augsburgnál pedig már gyülekeztek a segítségére érkező császári csapatok. A határon érte utol András követe, és tárgyalni hívta. Péternek nem volt más választása, hiszen a határt már a pogány lázadók tartották felügyeletük alatt. A visszafelé tartó királyt (Zámoly) falunál András emberei megpróbálták elfogni, de Péter kevés hívével egy udvarházba zárkózott, és három napig elszántan védekezett. Miután kísérői elestek az egyenlőtlen harcban, Péter is fogságba került és 1046. októberében megfosztották szeme világától. Halálával kapcsolatban ellentmondásosak a források. Az egyik szerint nem sokkal megvakíttatása után, Székesfehérváron halt meg.

A Magyar Királyság új uralkodói 1046 és 1063 között az István által üldözött Vazul fiai: I. András és I. Béla lettek. András, aki előbb foglalta el a trónt, nem volt hajlandó elismerni Henrik felé a hűbéri viszonyt, így az országnak fel kellett készülnie a németekkel való harcra. Új korszak következett, mely a külső támadók elleni védekezés mellett a trónharcok időszakát jelentette.

Harmat Árpád Péter

Ha érdekesnek találtad, lájkold FB oldalunkat is, hogy ne maradj le máskor se:

Történelem rajongók 

2016.11.08.(16:10)